

"Egyre többen vagyunk" - országos körforgásban a DESZ
A Debreceni Egyetemi Színház a tavalyi évben több hazai fesztiválon is sikerrel szerepelt, odahaza pedig immár 6. alkalommal rendeztek...


"Kitartunk a közösségi alkotás mellett" - KB35 Inárcs
Tavaly Suha című előadásukkal két fesztivál fődíját is kiérdemelték, miközben 5 produkciót tartanak repertoáron a MU Színházban....


Csend-labor színházi workshop
"A workshop célja megismertetni a résztvevőket ezzel a művészeti örökséggel, amelyhez a modern színészképzés eszközeivel közelítünk,...


"Összeszokott társulattal dolgozunk" - Kispesti Kisszínház
Mozgalmas év elé néz a Kispesti Kisszínház csapata is 2017-ben. A tavalyi év tapasztalatairól és az idei tervekről Cserkó Zsolt...


"Néha frissülni, változni kell" - RÉV-értékelő
A győri RÉV Színházi és Nevelési Társulat - sikeres működési pályázatuknak köszönhetően - a korábbiaknál jobban tudott előre tervezni....


IMPRO 2017 - felhívás
A Magyar Szín-Játékos Szövetség 2017. január-február-március hónapokra ismét meghirdeti a FARSANGI RÖGTÖNZÉSEK (IMPROFESZKO) Lengyel...


RS9 OFF 2017 - pályázati felhívás
Az RS9 Színház pályázatot hirdet az RS9 OFF független színházi fesztiválon való részvételre. A fesztivál célja egy olyan háromnapos...


Budapesti csapattagokat keres projektjeihez az Osonó
A független társulat 15 év fölötti fiatalokat keres az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadás magyarországi adaptációjának...


Feltöltődött a SZESZ 2016-ban
Saját színházi találkozót szerveztek, bemutatták Pintér Béla egyik darabját, és egyre változatosabb programokban gondolkodnak. A Szegedi...


Color House Fest - színházi találkozót hirdet a Fészek Színház
A Fészek Színház Kulturális Egyesület meghirdeti a Color House Fest Színházi Találkozót 2017. január 21-én, Budapesten, a Fészek...








