A harmadik randevú - Egyetemi Színpadi Találkozó Veszprémben

Egyre profibb! Ez az első érzés és gondolat, ahogyan a sok hónapos előkészítés után megkezdődtek a III. VESZT (és az I. Dráma Műhely Napok) programjai. Pontosabban: harmadikra már profi!

A szervező diákok kevés „hivatalos” és intézményi segítséggel egyre pontosabban tudják, mit is szeretnének megmutatni a Pannon Egyetem és a város közönségének – már ha volna közönség az egyetemről és a városból, s azt is tudják, hogy az egyetemi színpadok, a diákszínjátszók, a felnőtt amatőr együttesek különböző köröket érintő hazai találkozói többnyire a résztvevők együttlétének, találkozásának és tapasztalatcseréjének örömét hozzák, nem többet. S persze, nem is kevesebbet.

A Pannon Egyetemen 24 éve alapított, immár sajnos kimúlt színháztudományi képzés, s a mellé az utóbbi évek során csatlakozott színház- és drámaismeret tanári osztatlan kurzusok drámapedagógiával és színház-pedagógiával (a kettő nem ugyanaz!) foglalkozó diákjai, a Veszprémben működő színházak (melyek közül az idén a Veszprémi Petőfi Színházat kiemelt köszönet illeti támogatásáért), az ország különböző helyeiről érkezett együttesek és szakemberek összekapcsolódó érdeklődése és energiái igazi fesztivált hoztak létre november közepén az egyre korábban sötétedő, s éppen a Találkozó hetében hirtelen hűvösével betörő őszben. Az együttlét lehetőségét, keretét a beszélgetések, viták, az előadások, a kurzusok, a koncertek adták. A néha a hajnalba nyúlt esték után is gondolkodni kellett s volt érdemes a látottakon, hallottakon, tapasztaltakon.

A VESZT zsűrije

A Találkozó krónikájának vázát persze a válogatott előadások sorozata adja, néhány sorban ezekre tekintünk vissza, a zsűri (Fekete Anikó, Hajós Zsuzsa és Upor László) értő elemzéseihez, javító szándékú megjegyzéseihez, valamin a kritikus-stáb írásaihoz néhány saját élményt kapcsolva. A VESZT idei programjába sok tanulságos tréning, beszélgetés is szerveződött, ezek többségén magam nem vettem részt, így csak a hatásukat érzékelhettem a diákokon, fiatal kollégákon – s ez önmagában is pontos jelét adta, hogy ezek a tréningek, tematikus beszélgetések hasznosak és fontosak voltak.

Sirató Ildikó és Mácsai Pál

November 13-án, a nulladik (vagy első) nap programja a Dikció akció beszélgetés-sorozat Mácsai Pál színész-rendező-színigazgatót megszólító részével kezdődött, ami egyeztetési okokból került ilyen korai időpontra, s nem a VESZT hétvégi napjainak valamelyikére. A diákok, a szervezők kérésére örömmel mondott igent az elfoglalt és népszerű színész, már tavaly is majdnem sikerült őt Veszprémbe hozni, de most végre valóban itt volt. A jelenlét intenzitásában mély, érdekes beszélgetést folytattunk színészetről, alkotói és elemző intelligenciáról, népszerűségről és a közönség szeretetének értékéről, az Örkény István Színház múltjáról és jelenéről, Mácsai Pál családjáról és pályájáról. Úgy elszaladt a tervezett másfél óra, hogy a nagyszámú érdeklődőt vonzott beszélgetés végén nem maradt már idő, hogy a közönség is kérdezhessen, bekapcsolódhasson a beszélgetésbe. De talán lesz majd egy „legközelebb”, amikor Mácsai Pállal ismét Veszprémben találkozhatunk.

A VESZT idei programjában Domokos Ágens és férje, az ukrán Mykola Bondarchuk PTAH (’madár’) Színháza több előadással és tréninggel is bemutatkozott. Előbb kedden, majd pedig a Találkozó egyik „csúcsnapján”, pénteken is láthattuk őket. A nyelvi elemeket nélkülöző, mégis sokat mondó és az érzések mellett komoly gondolatokat is ébresztő mozgásszínházi produkciók szép példái annak az európai színpadi nyelvnek, mely a holland és német iskolák örököse, s egyre ismertebbé és érthetőbbé válik nálunk is.

Csütörtökön este került színre (darabtemetésként) a pécsi Janus Egyetemi Színház Vérnász című előadása. A nagy múltú JESZ társulata, mely a tavalyi évadban állította színre az együttes vezetőjének, Mikuli Jánosnak a rendezésében Federico García Lorca klasszikusát, a diákélet szokott ritmusa miatt néhány évente cserélődik, a fiatal egyetemisták váltják az alma materből kirepülő végzetteket. A Vérnász fiataljai ezzel az előadással köszöntek el maradó társaiktól. A JESZ idősebb generációhoz tartozó színészei a hazai egyetemi színházakhoz képest szorosabban kötődnek a Janushoz, lehetővé téve olyan előadások bemutatását is, melyekben különböző korú karakterek hiteles megjelenítésére van szükség. A Vérnász igényes jellemábrázolásának, vagy éppen a költői szöveg, a mozgáselemek és az ének egyaránt magas színvonalú tolmácsolásának feladatával nem minden szereplőnek sikerült megbirkóznia, de a mű szépségei, a mitikussá emelkedett családi tragédia mélysége (különösen a zárójelenetben, az asszonyok könny nélküli narratív siratásában) megmutatkozott.

Műhely Balázs Zoltánnal

A III. VESZT pénteki és szombati napja volt a leggazdagabb, a legsűrűbb. Magam a színházi előadásokon kívül két tréningre néztem be – Balázs Zoltánnak, a Maladype színház színész-rendező-vezetőjének Aranybogár elnevezésű módszerének délelőttjére, illetve másnap Góbi Rita táncos-koreográfus-együttesvezető testismereti-tudatosító tánctréningjére, csakis személyes elkötelezettségem, ismeretségem okán. Balázs Zoltánt tavaly láttuk vendégül a VESZT Dikció akció beszélgetésén, akkori jó élményeinek köszönhetően tett most eleget a veszprémi diákok meghívásának. Ritát annak idején a Magyar Táncművészeti Főiskolán (ma már Egyetem) tanítottam – nem táncolni, persze, csak színháztörténetre, dramaturgiára. Mindkét tréning nagyon jó hangulatú volt, a komoly, koncentrált munkával a résztvevők teljes figyelmét lekötötte. Nyilván sok, tovább is adható tapasztalatot szereztek mindnyájan.

KB35 Inárcs

A pénteki színházi programban este a KB35 Inárcs együttese egy néha zavarba ejtően hétköznapi és közvetlen játékkal indította A tökéletességen innen című, részben improvizatív játékot, ami azután már-már absztrakt-abszurd helyzetbe hozta a közönséget, amikor a szereplők karaktereiket és kapcsolataikat egyszer csak mozgásban jelenítették meg, kiszakítva a színházi közösséget, a játszók és a nézők alkalmi közösségét a mindennapiság ismerős közegéből, nagyobb mélységet, szélesebb távlatot adva a családi történetnek.

A PHSZ-Berze Színjátszók előadása

A PHSZ-Berze Színjátszók várták ezt követően a nézőket az Ipari Szakgimnázium termeibe és szabad tereire a Születésnap témájára reflektáló jeleneteikkel. A helyszínről helyszínre vándorló nézők egy-egy intim szituációt leshettek meg, a játszók korosztályának önmagukat, helyüket, szerepüket kereső karaktereivel, figuráival találkozhattak. Amint az inárcsiaknál, itt is egymásra montírozódott a valóság és a képzelet, a realitás és a recepció síkja. Mintha egy lázálomban idéződnének föl a fiatalok tapasztalatai kapcsolatokról, értékrendről, barátságról, s ezek az elmosódott, szinte formátlan torzképek válnának ismét valóságossá. A közönség jelentős része nemcsak fázott, de zavarban is volt a kukkolás érzete miatt, a nézők a tortahabot törölgetve magukról, az óriásnyúl „sátáni” kacajától kísérve jutottak el végül a Játékszín büféjébe, ahol a konklúzió összefoglalásaként a kórus előadásában fölhangzott a tanulság: változtass!

A fesztivál „hivatalos” köszöntőbeszédei (Oberfrank Pál, a Petőfi Színház igazgatója, a védnökök, a levelének szavaiban jelen lévő Gabnai Katalin, Keresztúri József és Regős János) után az este a tavaly sikert aratott szegedi zenészek, a NAKED SZESZ Létige verskoncertjébe torkollott.