"Újra kell fogalmazni minden további célunkat" - Teleszterion 2017.
Továbbra is kényszerszünetet tartott 2017-ben a Teleszterion Színházi Műhely társulata. Új előadást nem tudtak létrehozni, bár Monacóban így is nagy sikert arattak a felújított Médeiával. Az alapító-művészeti vezető Komáromi Sándor mesélt a tavalyi évről és 2018-as terveikről.
- A korábbi tervekhez képest hogy sikerült a társulat 2017-es éve?
Komáromi Sándor: 2016-ban színházi működésünk kényszerszünetre állt, és ez így is maradt. Sok energiát fektettünk a veszprém megyei drámás és színjátékos vonal megerősítésébe, de sajnos nem sikerült minden területen dinamikusnak maradni. Megszűnt pápai telephelyünk, és egyre nehezebben jutunk be iskolákba szakköröket tartani. Próbahely hiányában nagy csodákra nem számíthattunk, de mindenesetre megdöbbentő az a kamikaze-szintű zuhanás, ami a megyei együttműködéseinkre jellemző lett.
Ez természetesen nem azt jelenti, hogy passzívak lettünk, hiszen 300 gyerek képzését koordináltuk, ami duplája az eddigieknek.
Személyi feltételeink viszont nem voltak megfelelőek egy ekkora kaliberű önállósodáshoz. Nagy próbatételek időszaka volt ez, és igazi eredményeket inkább magasabb szinteken - pl. hálózatépítés az amatőr szférában - értünk el.
- A 2017-es év alapján melyik lenne az a 3 szó vagy kifejezés, mellyel a társulat munkáját jellemezni tudnád? Miért éppen ezek?
K. S.: Kitartás, Szükség, Lezárás
Kitartás, mert enélkül nem sikerült volna évet zárnunk, pláne olyan pozitívan, mint ahogyan az a körülmények ellenére sikeredett.
Szükség, mert sok feltétel hiányzott szerteágazó tevékenységünkhöz, de azért is, mert nem megfelelően mértük fel azt, mit is kell biztosítanunk a legnagyobb célokhoz. Hatékony tervezésre lett szükségünk, az év második fele ezt hozta, így a szeptemberünk már kevesebb hiányosságot mutatott. Megszüntettük független színházi státuszunkat, nem voltunk, és nem is leszünk produkciós, sem repertoárt fenntartó műhely. Működésünk sajátosságait elemezve vágtunk bele a 2018-as évbe.
Lezárás, nem negatív értelemben. 2017-ben elbúcsúztunk egy tanítványunktól, a tűzszínházunktól, és minden kollégánktól. Legtöbbjüknek persze maradt a kötődése, de újra kell fogalmazni minden további célt.
- Melyik előadásotok próbáira emlékszel vissza a legszívesebben?
K. S.: Új előadást nem próbáltunk, de két személyi változás is történt a Médeia című előadásban. Sipos László Iaszón és Magyar Johanna az egyik gyermek szerepére közvetlenül a monacói amatőrszínházak világfesztiváljára "ugrott be". Hajtott minket az idő, mégis, sok tekintetben sikerült nem lemásolni az eredeti szereposztást, hanem engedni új értelmezés(ek)nek is teret. Fantasztikus volt újra csapattal színházazni, és meg is lett az eredménye - Monacóban azok is napokig Teleszterion-lázban égtek, akik nem látták az előadást. Persze ez annak is köszönhető, hogy a III. Rainer Auditorium állandó hangulatfelelősei is voltunk.
- Volt-e olyan workshop, műhelymunka, színházi tréning, ami előrelendítette a csapatot, és amit akár másoknak is ajánlanál?
K. S.: Fantasztikus élmény volt a ljubljanai Kud Ljud színháznál töltött 5 napos workshop az utcaszínházról, a performanszról. Az egész színházi gondolkodásomban új utakat nyitottak a gyakorlataik, és sikeresen át is konvertáltam őket saját terepre. Felkészítő tréninget, és utcaszínházat is csináltam ezekkel a technikákkal. A Soltis Lajos Színházban rendezett Almagránát-előadásom is tükrözi ezt a gondolatiságot, amit nagy sikerrel játszanak szabadtéri közösségi színházi eseményként.
- Melyik előadásotokat játszottátok a legtöbbször ebben az évben? Miért éppen azt?
K. S.: Fájó, de előadásaink nem igazán voltak. Egyesületként hátteret adtunk a Ramazuri Báb- és Játszóház nevű kezdeményezésnek, és kooperáltunk is velük. De sokkal többet voltunk tanítói szerepben, és projekteket bonyolítottunk más társulatokkal. Workshopokat tartottunk, és együttműködést kezdtünk a lendvai színjátszással is, aminek legfontosabb végeredménye egy az elmúlt 15 év módszertanát taglaló könyv születése lesz.
- Melyik az a 3 szó, ami az új évben előttetek álló feladatokat meghatározná? Miért ezek?
K. S.: Nincs ilyen három szó. Inkább megragadom az alkalmat, és teszek egy önvallomást. A Teleszterion Színházi Műhely 2003-ban alakult, és a szerelemgyerekem. Jómagam a legnehezebb körülmények közül érkezem, és saját bőrömön tapasztaltam meg, mit jelent a dráma, a színjátszás az embernek. Nem csak kultúrát, nem csak tehetséggondozást, hanem sokszor magát az életet. Látva az ország, a vidék szinte teljes ellátatlanságát e téren, olyan projektek felé kanyarítom az egyesületet, amelyek a színházban rejlő fantasztikus lehetőségek feltárásának és a tehetséggondozásnak a terepén túl a legátfogóbban segítheti a társadalom perifériáit is. Mániákusan és rendíthetetlenül hiszek az utánunk következő generációk nevelésében. Mégis találtam egy szót. Misszió.
- Hogyan látjátok, 2018-ban mi lehet a Magyar Szín-Játékos Szövetség legfontosabb, reálisan elérhető célkitűzése?
K. S.: Ápolni az amatőrszínházi hálózatot, segíteni az alulról jövő szerveződéseket és friss csapatokat, rendezni és fontossá tenni a tagságot, vagyis egyfajta érdekképviseletté válni. Emellett megfelelő forrást teremteni a fesztiválokra.
- Ha hirtelen a társulat kapna 20 millió forintot, mire költenétek?
K. S.: Hirtelen kaptunk 30 millió forintot, persze ez egy EFOP-pályázat, tehát megvan, mire fogjuk költeni. Ha szabadon egyszer csak 20M Ft jönne, felszerelnék egy kibombázhatatlan önálló teret, amit egyben független állammá is nyilváníttatnék, és akkor végre szabadon áramolhatna az a tudás, ami húsz éve halmozódik. És persze adnék ebbe a stúdióba szabadon vízumot mindenkinek.
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK:
Mentesülni a projektvilágtól - Teleszterion 2016.
Teleszterion: "Az összetartozás hihetetlen ereje" - Szín-Játékos Körkép 2015.
