top of page
  • Szerző képeJátékos

Nem állnak meg - RÉV 2017.


A győri RÉV Színházi és Nevelési Társulat is sűrű évet tudhat maga mögött. A korábbi produkciók továbbjátszása mellett két új előadást mutattak be 2017-ben, számos fesztiválon voltak jelen és anyagilag is egyre stabilabb a működésük. A budapesti bemutatóra készülő társulat vezetője, Balla Richárd válaszolt évértékelő kérdéseinkre.


- Az előzetes tervekhez képest hogy sikerült a társulat 2017-es éve?


Balla Richárd: Minden évben - mielőtt válaszolnék - újra olvasom az előző éves Körképet és eddig minden esetben elégedetten nyugtáztam, hogy az elvárásainknak megfelelően jöttek össze a dolgok. Ez idén sem volt másképp. Amit terveztünk az összejött, sőt túl is teljesítettünk pár fronton, de a pozitív meglepetés mindig jólesik az embernek. Például évek óta szeretnénk egy újabb női taggal bővíteni a társulatot és szeptemberben Lakatos Dorina - aki már a Kívül-belül és a Massza c. előadásainkban is dolgozott velünk - csatlakozott a társulathoz.


Szerettünk volna fontos színházi, színházi nevelési fesztiválokon, találkozókon jelen lenni és ez sikerült is, ott voltunk a Masszával a IV. Tantermi Színházi Szemlén a Jurányiban, a 9. Gyermek és Ifjúsági Színházi Szemlén a Marczibányin, a Liliom utolsó előadásait játszottuk a Magyar Művek Szemléjén és a KASZT-on, a Kívül-belüllel meghívást kaptunk az irnácsi Színkavalkádra és a gyöngyösi SzoFesz-re. A Kerekasztallal koprodukcióban készült Nem állunk meg elnevezésű komplex színházi nevelési előadásunkat bemutattuk a Kerekasztal Negyed százados fesztiválján, az Irinával pedig a Debreceni Egyetemi Színjátszó Találkozóra, Sopronba a PROGRESS2017-re és Oroszországba, egészen pontosan Tyumenbe a Európai Ifjúsági Színházi Fesztiválra jutottunk el.


- A 2017-es év alapján melyik lenne az a 3 szó vagy kifejezés, mellyel a társulat munkáját jellemezni tudnád? Miért éppen ezek?


B. R.: Szakmai elismertség. Azt gondolom, hogy az idei évben sok olyan régóta dédelgetett tervünk beérett, amit az elmúlt években gondoztunk és most végre élvezhetjük a gyümölcsét.


Tervezhetőség. Második évben sikerült működési támogatást nyernünk két frontról is: az EMMI és a Győr Megyei Jogú Város Önkormányzat - Generációk Háza oldaláról, ami nem kis szó és ami stabilizálta a működésünket.


Együttműködés. A múlt évben ismét sikerült olyan emberekkel csoportokkal dolgozni, akiket emberileg nagyon szeretünk, szakmailag pedig elismerünk, pl. Romankovics Edit, Tóth Miklós, Hajós Zsuzsa, Patonay Anita, Bálint Viktória és épp most egy munkafolyamatban vagyunk a KB35 Inárccsal, pontosabban Szivák-Tóth Viktorral és Boda Tiborral.


- Melyik előadásotok próbáira emlékszel vissza a legszívesebben?


B. R.: Két produkciót mutattunk be ‘17-ben és mind a kettő emlékezetes. A Masszát februárban egy nagyon sűrű 9 napos időszak után mutattuk be, intenzív volt, de ilyen rövid idő alatt még nem készítettünk el produkciót. A Nem állunk meg próbája pedig pont, hogy nyugodt és szép lassan épülő időszakra sikerült, ami szintén egyedülállóan hosszú időszak volt a társulat életében. Mindkét folyamatból rengeteget tanultunk és mindkét előadás remek lett, közel állnak a szívünkhöz.


- Volt-e olyan workshop, műhelymunka, színházi tréning, ami előrelendítette a csapatot, és amit akár másoknak is ajánlanál?


B. R.: Mivel elég sok munkánk volt az évben, így sajnos a tréningek, workshopok kimaradtak a csapatnak. Évek óta törekszünk arra, hogy ilyen jellegű továbbképzéseken is részt vegyünk, de ez valószínűleg a jövő zenéje lesz.


- Melyik előadásotokat játszottátok a legtöbbször ebben az évben? Miért éppen azt?


B. R.: A februári bemutató óta 25 alkalommal játszottuk a Masszát. Hogy miért éppen ez volt a legtöbbet terítéken? Nyilván friss produkció gyanánt előtérbe került nálunk, másrészt egy nagyon jó és aktuális témával foglalkozó ifjúsági regényből készült - Kalapos Éva: Massza - így a pedagógusok és a színházi szakemberek, szervezők is felfigyeltek az előadásra. A Magvető Caféban két alkalommal is jelen voltunk az előadással, ahol rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk és többször látta a produkciót a szerző is és maximálisan elégedett a végeredménnyel. Meghívás meghívást von maga után, mert a pedagógusok szeretnék ha eljutna ez a téma a saját iskolájukba, a saját osztályukhoz, így már jó pár felkérésünk van a 2018-as évre is. A Gyermek és Ifjúsági Színházi Szemlén a 8 díjazott produkcióban voltunk, ami szintén növelte a láthatóságunkat.


- Melyik az a 3 szó, ami az új évben előttetek álló feladatokat meghatározná? Miért ezek?


B. R.: Főváros. Első budapesti premierünkre készülünk. Január 19 - 20-án mutatjuk be a MU Színházba, a KB35-tel koprodukcióban készült othello c. előadásunkat, amit Szivák-Tóth Viktor és jómagam rendezünk és játsszunk is benne, velünk együtt pedig Bálint Betty, Lakatos Dorina, Boda Tibi, Nagy Zsolt Zsozsa és Szántó Dániel alkotja az alkotógárdát.


Lehetőségek. Már most vannak olyan kilátásaink amik nagyon sokat ígérnek a jövőre nézve, de erről még nem beszélnék babonából, remélhetőleg év közben láthatóak és hallhatóak leszünk, ha más nem akkor a 2018-as Körképben mesélek.


Újdonság. Szeretnénk meglepni magunkat is és olyan előadásokat készíteni, amikkel frissen tarthatjuk a társulatunkat. A tervek szerint Perényi Balázzsal dolgozunk majd egy ifjúsági színházi előadáson, Tárnoki Márk egy monodrámát rendez majd nálunk és hosszú idő után remélhetőleg ismét jön egy vegytisztán RÉV-es előadás, meghívott vendégek nélkül, amire a 2012-es Zakkant óta nem volt példa.


- Hogyan látjátok, 2018-ban mi lehet a Magyar Szín-Játékos Szövetség legfontosabb, reálisan elérhető célkitűzése?


B. R.: Ha továbbra is remek fesztiválokat szervezne és ezeket a legjobb alternatív, független előadásokkal tudná megtölteni már elégedettek lennénk.


- Ha hirtelen a társulat kapna 20 millió forintot, mire költenétek?


B. R.: Biztosan elutaznánk belőle egy kicsit pihenni melegebb éghajlati övekre, mert imádtuk az orosz utat, de bírnánk egy kis tengerparti pihenést is. Aztán belekezdenénk egy produkcióba, ahol semmifajta költségvetési keretnek sem kellene megfelelnünk. Az jó lenne. Szóval jöhetnek az utalások…


fotók: Mezősi Kristóf és Illés Árpád


Kapcsolódó anyagok:

"Néha frissülni, változni kell" - RÉV-értékelő, 2016.

A RÉV éve! - Szín-Játékos Körkép 2015.

Programajánló

LEGFRISSEBB CIKKEINK
ROVATOK

Játékos folyóirat

Folyamatosan archiváljuk a Játékos régi lapszámait, olvass bele, mi volt a téma 20 évvel ezelőtt!

bottom of page