top of page
  • Szerző képeJátékos

RÉV - Körkép 2014.


Ki hogyan látja a mögöttünk lévő évet, mi okozott örömet és mi nehézséget? Mit várunk 2015-től? Rövid év végi összegzésre kértünk társulatokat és vezetőiket.


- Milyennek éltétek meg a 2014-es évet?


Balla Richárd: Szerencsére nagyon sűrű évünk volt az idei. Az első felében 3 színházi nevelési előadásunkat (Zakkant, Rebellis, Azért a víz az úr) játszottuk, összesen 75 alkalommal. A nyár - tél időszak pedig egy színházi nevelési (Mezsgye - Kerekasztallal és az FAQ-val koprodukcióban) és egy színházi előadás (Liliom) megszületését hozta, illetve jó pár szakmai fesztiválon, konferencián megfordultunk. Szóval azt gondolom, hogy nagyon tevékeny időszak után vagyunk.


- Mi sikerült a legjobban?


B. R.: A RÉV idei szakmai éve az - Együttműködések éve - nevet viseli, ezért mindenképpen a Fejlesztés Alatt Q Színházi Társulattal és a Kerekasztal Színházi Nevelési Központtal való közös együttgondolkodást, munkálkodást mondanám. Jövőre is vár ránk ilyen kaliberű munka. - Mi okozta a legnagyobb nehézséget vagy csalódást?


B. R.: Hát a finanszírozás nyilván nekünk is nehéz, gondolom ezzel nem vagyunk egyedül. Van sok elutasított pályázatunk, de szerencsére néhány nyertes pályázat is jutott az évre.


- Mit vártok az Újévtől?


B. R.: Minimum azt, hogy olyan legyen, mint az idei év. De amilyen kilátásban lévő lehetőségeink vannak, azt jelzik, hogy ennél jobb és sűrűbb is lesz! Szóval nagy bizakodással indulunk neki a 2015-ös évnek.

Programajánló

LEGFRISSEBB CIKKEINK
ROVATOK

Játékos folyóirat

Folyamatosan archiváljuk a Játékos régi lapszámait, olvass bele, mi volt a téma 20 évvel ezelőtt!

bottom of page