top of page
Somogyi Tibor

Vígkarma Terápia a debreceni Improfeszkón


A Magyar Szín-Játékos Szövetség idén is meghirdette a Farsangi rögtönzések improvizációs fesztivált, azaz Improfeszkót, amelynek debreceni fordulóját 2020. február 8-án szombaton tartották, a DESZínház szervezésében. Somogyi Tibor játékmester beszámolóját közöljük.

A helyszín a DESZ24 volt, amely a DESZínház egy viszonylag új játszóhelye. A B24 galéria alatti pincehelyiség egykoron sörözőként működött. A barátságos, színes kockákkal teli, hangulatos színházteremben családias hangulatban zajlott le a regionális forduló, ugyanis végül csak két csapat mérette meg magát: a már rutinos improfeszkózónak mondható Vígkarma csapata (Marton Sándor, Barta Viola, Tar Veronika, Jármi Bence) és a teljesen új, egy próbafolyamat résztvevőiből csapattá alakú Terápia csapat (Pusztai Gyula, Bodnár Eszter, Businszki Blanka, Nagy Dávid).

Somogyi Tibor volt a Maestro, azaz aki a feladatokat kitalálta és játékmesterként funkcionált. A zsűriben helyet foglalt Mercs János színművész, aki nemrég nyerte el az Év embere címet, Sóvágó Csaba az Alföld Színpad vezetője és mint diákzsűri Som Balázs. A feladatokra szokásos módon a csapatok 10 perc gondolkozási időt kaptak, maga az impró 3 perc lehetett.


Az első feladatban a csapatoknak választani kellett egy állatot az alábbiak közül: tobzoska, hangyász, sólyom, medúza – ő lett a csapat védőállata. Az állat tiszteletére be kellett mutatni egy szertartást, hanggal, zenével és koreografált tánccal. A Terápia inkább a szertartásra helyezte a hangsúlyt, mozgással és ritmussal adóztak az általuk választott medúzának. A Vígkarma jelenetében komplett történet is kibontakozott, amelyben a három, hangyák által terrorizált, egymástól jól megkülönböztethető karaktert végül három erőteljes szippantással megmentette a hangyásszá szinte átlényegült negyedik karakter.

A második feladatban Valentin- nap alkalmából adtak elő egy rapid randin játszódó jelenetet, ahol volt azonos neműeket szerető, mazochista, beöltözés-fetisiszta és olyan, aki harmadikat keres. A Vígkarma jelenetében mindenki megtalálta, akit keresett, még a Piroska is a maga farkasát. A Terápia csapat kissé túlbeszélt jelenetében is megjelentek a karakterek, de a végkifutása elmaradt, részben az időtúllépés miatt is.

A harmadik jelenetben négy szuperhős mentette meg a világot. A jelenetben ki kellett derülnie mindegyik szuperképességnek és hogy mi a veszély, amit elhárítanak. A Terápia erősen aktuálpolitikai improvizációjának jó kontrasztja volt a Vígkarma elvontabb, csattanóval záródó jelenete.

Az utolsó jelenetben az egyik csoporttagot Teleshopos módra el kellett adni, ráadásul még a jelenet során egy csapattagnak énekelnie, egynek táncolnia kellett, egynek indokolatlanul minimum 2 viccet mondania, egynek pedig helyben futnia.

A Vígkarma egy még erősen fejlesztendő robotot próbált eladni, meglepő slusszpoénnal a jelenet végén. A Terápia is hasonló vehemenciával győzködte a zsűrit, a játékmestert és a nézőket, mi megvettük mindkét jelenetet!

Ezután a zsűri összesítette a pontokat és kihirdette, hogy a pontok alapján Vígkarma csapata nyert, a gödöllői döntőben tehát velük találkozhatunk. Összességében elmondhatjuk jó hangulatú, derűs pillanatokkal teli volt ez a szombat délutáni regionális improforduló.

Comments


Programajánló

LEGFRISSEBB CIKKEINK
ROVATOK

Játékos folyóirat

Folyamatosan archiváljuk a Játékos régi lapszámait, olvass bele, mi volt a téma 20 évvel ezelőtt!

bottom of page