top of page
  • Szerző képeJátékos

Szibériában sem mernek egyedül élni?


Több hazai fesztiválsiker után a szibériai Színházi Forradalom elnevezésű nemzetközi találkozón vesz részt Pusztai Luca és Formanek Csaba előadása, a Senki se mer egyedül élni.


November 1. és 6. között rendezik meg a szibériai Tyumen-ben immár 6. alkalommal a Színházi Forradalom ifjúsági színházi fesztivált, ahová 9 országból érkeznek résztvevők. Az orosz csoportok mellett litván, német, cseh, lengyel, görög, egyiptomi és malájziai társulatok mutatkoznak be.


Magyarországról korábban a győri RÉV Színház is járt a fesztiválon. Idén hazánkat az immár 2 és fél éve bemutatott Senki se mer egyedül élni című produkció képviseli. Formanek Csaba kétszereplős darabja egy párkapcsolati dráma, a szerelem és az együttélés érzelmi hullámvasútján száguldozik. Az elmúlt években főként Budapesten, a Patyolatban láthatta a közönség, emellett Debrecenben, Balassagyarmaton, Vasváron és Inárcson is bemutatták. 2017-ben a szinhaz.hu beválogatta a legjobb 10 budapesti előadás közé.


Tyumenben a nemzetközi közönség angol felirattal láthatja majd a produkciót. A szöveget a szerző instrukciói alapján Pusztai Luca fordította. A csapatot Lakatos Dániel fény- és hangtechnikus, valamint Molnár Anna asszisztens erősítik, velük tart szakmai megfigyelőként Regős János, az MSz-Jsz elnöke is.


Az előadás egyébként itthon új játszóhelyet keres, miután az alkotók - különféle szervezési okokból - távoznak a Patyolatból. Ahogy Formanek Csaba fogalmazott: "úgy látszik, hogy most Szibériáig kell utaznunk, mintegy 4 ezer km-t, hogy játszhassuk az előadásunkat - reméljük, nem ez lesz az utolsó lehetőségünk, és hamarosan itthon is méltó körülmények között tudunk majd ismét dolgozni."


Az előadást november 3-án két alkalommal, 16h és 19h-kor játsszák a tyumeni KOSMOS Színházban.


A stáb utazását a Magyar Szín-Játékos Szövetség támogatja.


A darabról ITT olvashattok részletesebben. A fesztivál programja pedig ITT található.


Fotó: Fekete Attila

Programajánló

LEGFRISSEBB CIKKEINK
ROVATOK

Játékos folyóirat

Folyamatosan archiváljuk a Játékos régi lapszámait, olvass bele, mi volt a téma 20 évvel ezelőtt!

bottom of page