Mentesülni a projektvilágtól - Teleszterion 2016

Többszáz ember és sok-sok produkció mozgatása után "szükségszerű újragondolás" következett a pápai Teleszterion Színházi Műhely életében. Komáromi Sándor, a társulat vezetője, szövetségünk elnökségi tagja a tavalyi évről, új terveikről és az öntevékeny színházi szféra hálózatépítéséről nyilatkozott. - Milyen volt 2016? Mi az, amire nagy valószínűséggel sok év múlva is vissza fogtok emlékezni ebből az évből? Komáromi Sándor: A 2016-os év, kicsit átcsúszva a 2017-es évre nagy vízválasztó a működésünkben. Csapatösszetétel és szervezeti háttér szempontjából egyaránt. Ez lehetne negatív, vagy ijesztő is, én mégis inkább úgy mondom, szükségszerű újragondolás. Kezdve onnan, hogy körülményeink (évek óta tartó pályázati forrásnélküliség, próba- és színházterem hiánya, adminisztratív munkatársak hiánya) miatt egyesületünk a fenntartás nehézségeivel küzdve bejelentette, hogy amennyiben nem áll be változás, megszűnünk. Ez nem egyszerűen csak azért van, mert Pápán a JMSZK [Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ - a szerk.] intézményvezetői váltása miatt jelenleg rosszak a szellemi és együttműködési körülmények, hanem azért is, mert túlpörögtük magunkat a "kisvárosi" lehetőségekhez képest. Kevesen voltunk, mégis legalább 500 embert és produkciók tömkelegét mozgósítottuk. Év elején színházi működésünk majdnem teljesen leállt, és elkezdtünk a szervezet stabilizálása felé lépéseket tenni. Ez egy teljesen más működési formát fog jelenteni. - Mi volt az év legnagyobb sikere társulatotok számára? K. S.: 2015 októberében nagyon jó szakmai és személyes kapcsolat alakult a Lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet vezetőjével, Kepe Kocon Lilivel, aki rengeteget tesz az ottani magyar nyelvű amatőr művészeti csoportokért, valamint az Egy és Más Vándorszínházért. Pár mondatos beszélgetés alatt eldőlt, hogy Lendván fogjuk megcsinálni nagy, Teleszterionos módszertanunkat összegezni hivatott táborunkat, melynek végeredménye a lendvaiakkal közös kiadású metodológiai kiadvány lesz, és a tábort folytatni is fogjuk. Két nagyszerű ember segítette az ottani munkánkat, Eva Nad, és Miha Stampah, mi pedig (jómagam és Herczeg Diána) három volt diákkal (Tegyi Kornél, Móczár Bence, Koncz Lilla), valamint egy pszichológus/pedagógus barátommal, Virág Krisztinával igyekeztünk minden létező gyakorlatot összeszedni, amit a majdnem 20 év alatt használtunk. A végeredmény egy több, mint 500 színházi játékot/gyakorlatot összegző gyűjteményes munka.

- Mi okozta a legnagyobb csalódást? K. S.: Sokáig hittem abba, hogy az asztalra lerakott érték mentesítheti az embert a projektvilág diktálta tempótól. Vagyis elérhető az, hogy gyökereket találjon az ember, ahol nem csak a projektjére, de rá is szükség van. Nem ez igazolódik. Más világot élünk, én kicsit régimódi vagyok - hiszek a fix helyben, a mesterségben, a mesterekben. Az életünknek csak egy része fluktuál, mi magunk örök állandók vagyunk. Nem szeretem állandóan átalakítgatni a dolgokat, csak mert a kereteknek most éppen az a divat, hogy folyton eltűnnek, átrendeződnek. De ez inkább az én szegénységi bizonyítványom. - Hogyan látjátok az amatőr / öntevékeny színházi szféra helyzetét? K. S.: Nekem minden évben csak az a fixa ideám, hogy definiálni kell magunkat. Újra. Sok nem létező réteg van rajtunk, és sok új réteg nem is látszik mások számára. Meggyőződésem, hogy a szféra 80%-a a kulturális alapellátás feladatait végzi. Erről kormányzati és döntéshozói szinten nem tudnak. A 2016-os KASZT-on sikerült Dr. Hoppál Péter államtitkár úrral egy kerekasztal beszélgetést folytatni a szféra ügyéről. Ennek eredmény az lett, hogy egy négy stratégiai pontból álló támogatási/együttműködési innováció első lépéseit tettük meg, főként Szivák-Tóth Viktor és a celldömölki Nagy Gábor segítségével. Hálózatépítés, Erzsébet programba csatolható táborok, forrásteremtés a kulturális alapellátás büdzséjéből, valamint a Progress 2017 Sopronban történő megrendezése a legfőbb pontjai az anyagnak. A munka folyamatos, a végeredményről pedig azonnal nyílt tájékoztató fórum születik majd.

- Milyen tervekkel vágtok neki a 2017-es évnek? K. S.: Még a sok a maradvány 2016-ból, több pontja van a tervezett világunknak, de hogy mi lesz a végleges, azt a most zajló folyamatok végeredményei döntik el. Foglalkozunk Martin Mcdonagh Párnaember című drámájával, a második EFOP-pályázatunkat írjuk, tervezek új társulatot építeni a kulturális közfoglalkoztatotti program segítségével, és dolgozom egy öko-színházi projekt előkészítésén, melynek lényege, hogy megújuló energia bevonásával vidéki konferencia- és közösségeket befogadó központ alakuljon egy kis faluban.