top of page
Szerző képeJátékos

Tizedjére rendez nemzetközi fesztivált a 20 éves JESZ


Észt, belga, bolgár, litván és orosz társulat is bemutatkozik az idén 20 éves Janus Egyetemi Színház fesztiválján november 3 és 6. között. A pécsi X. Nemzetközi Egyetemi Színházi Fesztiválon a hazai mezőnyt a házigazdákon kívül a Debreceni és Szegedi Egyetemi Színház képviseli, határon túlról pedig az Újvidéki Művészeti Akadémia mutatkozik be. Tóth András Ernő, a JESZ művészeti vezetőjének fesztiválköszöntője: A Pécsi Tudományegyetem jövőre ünnepli alapításának 650-ik évfordulóját! A számos felvezető program egyike az idén 20 éves Janus Egyetemi Színház nemzetközi fesztiválja, amelyik éppen tizedszer kerül megrendezésre. Mindegyik szám tekintélyt parancsoló a maga nemében, de a színházi tapasztalat mégis arra ösztönöz, hogy ne a jubileumokat ünnepeljük ezen a találkozón, hanem az egyszerit, a mindig, a hasonlóságban is folyamatosan egyedit, a lényegében megismételhetetlent: a „színházi pillanatot”. Az évek automatikus múlására az élet vállal könnyű garanciát, a fesztiválok szervezésére az elhivatott szervezők már lényegesen nehezebb munkája a biztosíték, de a pillanat varázsának megszületésére nincs biztosíték, csak remény. Remény a tehetségben, az alkalom felismerésében és a megfogalmazás bátorságában.


Ha egy fesztivál lényegét kell megragadni, az semmiképpen nem lehet az, hogy kíváncsiak vagyunk arra, mit gondolnak tőlünk térben távol lévő országok fiataljai a világ és az élet dolgairól, mert nyilván ugyanazt gondolják, mint minden egyetemista: rosszat a hatalomról és jót a szerelemről, rosszat a megalkuvásról és jót a szembeszegülésről. A lényeg inkább a villanásokban van, ahogy ezek a fiatalkori „evidenciák” a színpad semmi mással össze nem vethető erejénél fogva a katarzis pillanatában beégnek az emlékezetünkbe. Csakis azért, hogy, ha majd elmúlik a fiatalságunk, a lélek és a psziché mélyén tárolt képein keresztül emlékezhessünk valamikori ideáljainkra, mert elhihetitek, azok úgy igazak, ahogy akkor ott, vagy majd itt, ezen a fesztiválon megszólalnak!


Tehetséges pillanatokkal telezsúfolt tárhelyet kívánok hát mindenkinek, azoknak is, akik először és azoknak is, akik már többedszerre vendégei városunknak! Akinek pedig belefér az idejébe, az kukkantson be a dzsámiba és a székesegyházba, és el ne mulassza a pécsi lágert és/vagy a híres cirfandlit! A részletes program: NOV. 3. csütörtök 16h Megnyitó 16.30h Tartui Hallgatói Színház - Tartui Állami Egyetem (Tartu - Észtország) Mihail Bulgakov: Morfium rendező: Kalev Kudu helyszín: JESZ 19h Liège-i Királyi Egyetemi Színház (Liège - Belgium) Tapétának lenni rendező: Dominique Donnay helyszín: Bóbita Bábszínház 20.30h Szegedi Egyetemi Színház Pintér Béla: A Démon Gyermekei rendező: Varga Norbert helyszín: Bóbita Bábszínház NOV. 4. péntek 16h Ohridski Szent Kelemen Egyetem Alma Alter Színházi Laboratóriuma (Szófia - Bulgária) Shakespeare: Rómeo és Júlia (a halhatatlan szerelem szonettje) rendező: Nikolay Georgiev helyszín: JESZ 18.30h „Palépé” Színházi Stúdió (Vilniusz - Litvánia) Az öltöny (Ray Breadbury író novellája nyomán) rendező: Olegas Kesminas helyszín: Bóbita Bábszínház 20h Vstrecha Színház Kemerovoi Egyetem (Kemerovo - Oroszország) A baglyok gyöngédsége Ivan Vyrypaev Pantelei Karmonov mondatai c. írása nyomán rendező: Larissa Lapina, Szergej Szergejev helyszín: JESZ próbaterem 21.30h Debreceni Egyetemi Színház - Víg Karma Társulat Halmi Gábor: Nyilas Misi Extázis rednező: Halmi Gábor helyszín: JESZ NOV. 5. szombat 17h Újvidéki Művészeti Akadémia (Újvidék - Szerbia) Étkezni emberi dolog (monodráma Parti Nagy Lajos és Cserna-Szabó András műveiből) rendező: Ricz Ármin helyszín: JESZ 19.30h IEAS Drama&Theatre (Debrecen) Carlos Morton: Brown Buffalo rendező: Lakó Zsigmond helyszín: Bóbita Bábszínház 21.30h Janus Egyetemi Színház (Pécs) Kőműves Kelemen - mozgásszínházi oratórium rendező: Kányádi Szilárd helyszín: JESZ NOV. 6. vasárnap 12h Zárás, díjkiosztás További információ: http://jesz.pte.hu

Programajánló

LEGFRISSEBB CIKKEINK
ROVATOK

Játékos folyóirat

Folyamatosan archiváljuk a Játékos régi lapszámait, olvass bele, mi volt a téma 20 évvel ezelőtt!

bottom of page