• Regős János

Ébredés Csipkerózsika-álomból - Beszámoló Vasvárról


Vasvár fesztiválvárosaink közül elsőként ébredt a pandémiás álomból. Június utolsó hétvégéjén 11 előadást prezentált 5 helyszínen, ebből négyet vidéken, a régió kistelepülésein: Alsóújlak, Oszkó, Bérbaltavár, Csehimindszent, Andrásfa. Regős János zsűritag beszámolója.


Nem is az lepett meg, hogy Vasvár olyankor vág bele a fesztiválszervezésbe, amikor még teljes zár alatt él az egész kulturális szcéna (egy ilyen eseményt tervezni / szervezni már márciusban, a dühöngő covid időkben el kellett kezdeni), hanem hogy ilyen sok előadást tudtak meghívni. Az előadások színvonala, a darabválasztás – ahogy ez ilyenkor lenni szokott – nagyon vegyes volt, de egy valamiben mindenki erősnek bizonyult: ez pedig a játékszenvedély, a hittel telített alakítások, az öröm, hogy újra élőben, közönség előtt játszhatnak - még ha ez a közönség – legalábbis a Nagy Gáspár Művelődési Központban – a többi csapat, meg mi, a zsűri voltunk.

A pénteki napot a mosonmagyaróváriak nyitották egy viszonylag sokszor elővett 1944-es Sartre darabbal, a Zárt tárgyalással. Ebben hangzik el az negyvenes / ötvenes évek egzisztencialista bon-mot-ja: »A pokol, az a másik ember.« Ha belegondolok, talán épp ezért a gondolatért vették munkába ezt a szöveget ma, amikor annyi kibeszéletlen és kibeszélt konfliktus repeszti szét az emberi kapcsolatokat. A Teatrum ad Flexum színjátszóinak pokoljárása a három szereplő – két nő, egy férfi – kegyetlen játszmája kicsit a színpad szorítóján belül marad. A kiváló színészi szólók nem mindig tudnak kapcsolódni egymáshoz, hiányoznak a finomabb öltések és az önirónia. Egy idő után kissé monotonná válik ez a túlfűtöttség. Talán az előadás kissé egzaltáltra hangolt gyónás-dramaturgiája nem enged egy lazább közelítésnek. Van valami megfeszülés mindenkiben, ami Kopslägl Krisztiánnál (Garcin) néha túlmozgásosságot, az Inest játszó Blahovits Mártánál érzelmi kitettséget okoz. Gondolok itt főként a sírós-nevetős szólóira. Az Edit Piaf-sanzont viszont tisztán, pontosan, kiváló érzelmi ívvel adta elő. Az Estelle-t játszó Schitzerné Samu Tímeánál pedig a hisztérikusságból kéne visszavenni valamennyit, hogy helyreálljon az előadás energia-dinamikája. Mindannyiukat ellenpontozva viszont ott volt a pokol pincérét alakító Mihályi Károly, aki blazírtságával tűnt ki, ami igazán jó alapnak bizonyult, de az ő szenvtelensége sem lett igazán bekapcsolva az előadás színészi mátrixába. /Bronz minősítés/


Nem kritikaként jegyzem itt meg, de a fesztiválokat járva egyre több helyen tapasztaltam, hogy a felnőtt színjátszók között egyre kevesebb a nagyobb létszámú csoport. Olyan felnőtt előadásokra gondolok itt, ahol a közös játék ereje, az együttes kisugárzása hat rám a legerősebben. Szinte már csak a gyermek- és diákszínjátszók játszanak igazi közösségi színházat. Tény, hogy a felnőtt korosztályból már csak az igazán elszántak vállalják a munka és a család mellett, a színjátszással járó minden fáradtságot, idő ráfordítást. Ezt jól tükrözte az idei vasvári program is.

A székesfehérvári Prospero Színkör Ételliftje is ezt a benyomásomat erősítette. Pinter mára klasszikussá nemesedett darabját – két kiváló színész, Marton Dávid és Czeller Péter játszotta el, mindketten színészi díjat kaptak érte. Jól érzik és használják az abszurd színházi nyelvét. Ez a darab sok hasonlóságot mutat Beckett klasszikusával (Godot-ra várva), de annak költői filozofikussága helyett inkább valamiféle hétköznapiságba keveri bele a metafizikai fenyegetettség érzetét, egy külső világét, ami nagyon is konkrét, de teljesíthetetlen „megrendelésekkel” bombázza ezeket a szerencsétlen bérgyilkosokat. A színpadon igazi clown-játék zajlik, színházi libikóka, ahol az egyensúly mindig csak átmeneti, ahol a játszmának végig van tétje: a szelíd és a rámenős bohóc játéka a két színész és a rendező, Micskó Zoltán jóvoltából végig feszültségben tartja az előadást. Csak a beszélgetésen árulták el, hogy amit láttunk, bemutató volt. Így még inkább kijár nekik a dicsőség. /Ezüst minősítés/

A kamarajátékok sorát szombaton a pápai S.K. Társulat előadása követte. Ők Kaló Flórián: Négyen éjfélkor című dramolettjét adták elő a sátorban. Ezt a házassági / féltékenységi négyszögre szabott, bújócskázó