Színházi kacsázás Übü-kaviccsal – A Vígkarma-DESZ Kanadában

10 Dec 2019

Saint John, New Brunswick, Kanada – kora délután augusztus végén. A Kennebecasis folyó partján állva a tökéletes méretű, lapos, kerek kavicsot keressük a nedves homokban. Mint megtudom, a kacsázás titka, hogy eldobás közben a laza csuklómozdulaton kívül a dobó kéz mutatóujjával is pördíteni kell egyet a kövön, hogy az – egészen valószínűtlen módon – minél többet tudjon pattanni a vízen, mielőtt egy átlagos, ismerős csobbanással végleg elmerülne.

 

Fölöttünk a tiszta, kék égen ludak húznak el, és úgy szólnak a tücskök, mintha éjszaka volna. Pár nappal később egy kilencszáz férőhelyes, helyi színház színpadáról hangosan kínáljuk pálinkával és szotyolával a nemzetközi közönséget, belgákat, cseheket, franciákat, németeket és portugálokat. Magyar szavakat tanítunk nekik. A csehek értik, fordítás nélkül is.

 

Hogyan kerültünk amatőr-független színjátszókként a világ másik végébe, az óceánon túlra, folyópartra-színházba Kanadában?

 

A kavicsot, ami esetünkben az „Übü FC – A Döntő” című előadás, türelmes folyóként csiszolta a debreceni Vígkarma társulata 2014 óta, majd 2017 júliusában hajítottuk el, hogy vizet úgy igazán először novemberben, a FESTFeszten érjen (ahol a zsűritől megkapta a Paál István Diplomát), majd tovább kacsázzon a balassagyarmati XXXVI. Madách Imre Irodalmi és Színjátszó napokra (ahol Alkotói díjat kapott „a klasszikus abszurd meglepő, szellemes újragondolásáért”), a debreceni Csokonai Színház DESZKA-fesztiváljára, végül Kijevben, a Joy Festen ért nemzetközi vizekre. Ekkor játszottuk először angolul, és ekkor látta az előadást Aled Rhys-Jones, a Nemzetközi Amatőr Színházi Szövetség (IATA/AITA) delegáltja. Az ő bátorítására nyújtottuk be a pályázatunkat a szövetség kétévente, mindig más országban megrendezett világtalálkozójára, és végül – egészen valószínűtlen módon – beválogattak bennünket.

 

A pesti transzfer a Debreceni Egyetem új sportcentruma elől indult el, így készült egy közös kép a Buzánszky-szoborral – Jenő bácsi említés szintjén a darabban is szerepel, így elmondhatjuk, hogy bizonyos értelemben az ő vállán is kapaszkodtunk a világhír felé. A hosszú repülőút végén megérkeztünk Saint John városába, amelyet „lojálisnak” neveznek, mert az amerikai függetlenségi háború angolokhoz hű résztvevői alapították, miután menekülni voltak kénytelenek addigi hazájukból. A közösség összetartó ereje mindenhol jelen van. A szomszédok közt, akik kisegítik egymást a rideg tél alatt, a járókelők közt, akik ismeretlenül is előreengednek az utcán, és a színházakban is, amelyek otthont adnak a fesztiválnak. Önkéntesek hozták-vitték a résztvevő csapatokat a helyszínek és a szállás között, nem egy közülük éppen a következő helyi darab szereplőválogatására készült, egy alkalommal pedig a francia közösség vendégei voltunk egy remek vacsora erejéig.

Az előadások egy részét a korábban említett 900 férőhelyes, kőszínházra hasonlító, bár saját társulattal nem rendelkező befogadószínház, az Imperial Theatre épületében láthatta a nagyérdemű, a többit pedig egy kisebb, de hasonlóan profin felszerelt épületben, a Saint John Theatre Company bázisán. Ez utóbbi harminc éves múltra tekint vissza, vezetője pedig Stephen Tobias, a fesztivál egyik szervezője, aki hatalmas lelkesedéssel és igazi színházcsinálóhoz méltó nyíltsággal viszonyult a vendégelőadásokhoz, és az azokat létrehozó csapatokhoz. Minden darabot kétszer adtak elő, így mindenkinek lehetősége nyílt megnézni a másikat, és hozzászólni a szakmai beszélgetésekhez, melyek során a különböző országokból érkezett, és gyakran különböző színházi nyelvet beszélő emberek meg tudták osztani egymással véleményüket, látásmódjukat.

 

A portugálok Mrożeket, a belgák egy sajátos Macbeth-átiratot, a franciák egy bohóctréfát, a csehek egy szürrealista regény színpadi változatát, a németek pedig egy nosztalgikus és végtelenül humanista előadást mutattak be, szintén egy regény alapján. Az előadók kora és színpadi nyelve, az előadások témája kellemesen változatos volt, és ez a sokszínűség termékeny vitákhoz vezetett. (Érdekesség, hogy rajtunk kívül senki sem játszott angolul, noha ez volt a közös nyelv – a portugálok és belgák angol feliratot biztosítottak, a cseh és német társulat pedig angol nyelvű összefoglaló füzetkét osztogatott az előadások előtt.)

 

A fesztivál során a színházi előadások mellett az IATA/AITA delegáltjai számára rendezett konferenciák is zajlottak, melyek során a különböző országok képviselői kapcsolatokat építettek, megtárgyalták a Szövetséget illető fontosabb kérdéseket, és megválasztották a Szövetség soron következő elnökét. Láthattuk, hogy az amatőr színjátszás hagyományai nemzetközi szinten jó kezekben vannak, és ez megerősített bennünket abban, hogy az itthon, a Magyar Szín-Játékos Szövetség többi tagjával együtt végzett munka nem hiábavaló.

 

Hogy a kanadai állomás az utolsó csobbanása volt-e az Übü kavicsának, nemsokára kiderül, közben pedig a Vígkarma-DESZ tovább kutat csiszolható kövek, és új vizek partja után.

 

A Vígkarma társulata az utazás során a Debreceni Egyetem és a Magyar Szín-Játékos Szövetség támogatásában részesült.

Please reload