• Formanek Csaba

Magyar színház Szibériában – 1. rész: A kultúrsokk


November 1. és 5. között rendezték meg a szibériai Tyumenben a 7. Színházi Forradalom Nemzetközi Fesztivált, melyen Magyarországot Pusztai Luca és Formanek Csaba előadása, a Senki se mer egyedül élni képviselte. A darab a legjobb látvány díját nyerte el a 22 előadást felvonultató fesztiválon. Formanek Csaba élménybeszámolójának első részét közöljük.


Egy másik világba tartunk


Eleinte nagyon szürreálisan hangzott, amikor Regős János még a tavasszal felvetette, hogy a kétévente megrendezett szibériai fesztiválra éppen ezt az előadást vigyük el. Valahogyan nem is hittem az egészben, olyan távolinak tűnt térben és időben. Meg aztán a nyelvi akadályok: erősen szövegközpontú az előadásunk, és bár a látvány nagyon hangsúlyos, az időben megcsavart, sok asszociáción keresztül fölépülő történetet olykor magyar nyelven sem könnyű követni. Elhatároztuk, hogy lefordítjuk a darabot angol nyelvre, és felirattal vetítve játsszuk – és végül is miért ne, mi más célból utazna oda az ember: irány Szibéria!


Az előadásról egyébként is többen mondták már, hogy van benne valami oroszos hangulat, és nem csak a szereplők neve miatt (Nyina és Borisz). Izgatott, hogy ez vajon a helyieknek is átérezhető minőség, vagy csak mi képzeljük magunkat ebbe a kortárs „posztcsehovi” világba. Tehát annak rendje és módja szerint beneveztünk a fesztiválra, s rövidesen érkezett a hír: beválogattak.

Az egyik új drámárt ír, a másik fordít (a Szigetligeti Alkotóházban nyáron)

Pusztai Luca többhetes munkájának köszönhetően a fordítás is elkészült, miközben Regős Jánossal végigjártuk a hivatali bürokrácia útvesztőit (vízumkérés, repülőjegyek, csomagszállítás, stb.) Egyikünk sem hivatalnoki alkat, így párszor neki kellett fussunk az Orosz Vízumközpontnak, míg végre a megfelelő papírokat és iratokat hiánytalanul és precízen be tudtuk nyújtani. Utólag nem is tűnik olyan bonyolultnak az egész, de akkor igencsak hamleti hangulatba kerültem a „hivatal packázásaitól”. János türelemre intett: egy másik világba megyünk, ami sokban különbözik a mi európai kultúránktól.


Végül minden sikerült, s egyszer csak ott álltunk a budapesti repülőtéren, a moszkvai járatra várva.


Senki se mer egyedül...? - avagy a társas utazás nehézségei


Nem irigylem azokat, akik nagy létszámú csoportokkal vágnak neki ilyen (vagy ennél akár kisebb) útnak. Mi csak öten voltunk, de a reptéri várakozás, átszállás, majd a későbbi városi közlekedés kihívásai alaposan próbára tették a türelmünket. Mindig mindenkinek máskor jutott eszébe mosdóba menni, dohányozni, elfáradni, vagy valamit vásárolni, nézelődni, bealudni.


Amúgy is utálatosak ezek a repülőterek, a túlzott ellenőrzéseikkel, az átvilágító kapuikkal, a szigorkodó, morcos személyzettel, a plázaszerű belső tereikkel, a tömegbe verődött individuumokkal, no meg a zsúfolt turistaosztály szűkös üléseivel. A moszkvai Seremetyjevó reptéren, ahol az átszálláshoz még vonatot is igénybe kellett vennünk a 20-nál is több terminál között, az ember megérzi, milyen kis barátságos közép-európai városka is az a Budapest.

A moszkvai reptéren utazunk

(Formanek Csaba, Regős János, Pusztai Luca, Molnár Anna, Lakatos Dániel)


A szibériai Hádész