Hét workshopot kínál idén a Traktor Works Tréningfesztivál
Harmadjára rendezik meg augusztus 9. és 12. között a Traktor Works Színházi Tréningfesztivált Zalamerenyén. Az érdeklődők hét különböző színházi terület közül is választhatnak - a fizikai színháztól az improvizáción át a drámaírásig.
Az elmúlt két év sikeres műhelymunkáit követően idén is közös kreatív elvonulásra hívnak minden érdeklődőt a szervezők. A tréningeken bárki részt vehet, kezdőket éppúgy szívesen várnak, mint haladókat - a legfontosabb az elkötelezettség, az inspiráció.
AZ IDÉN VÁLASZTHATÓ MŰHELYEK:
Akrobatika és újcirkusz a színházban: workshop Tas Gergellyel
Vajon az animal-flow izgalmas, már-már akrobatikába hajló, állatmozgásai és a partner-akrobatika egyszerűbb, de látványos technikái hogy tudják kiegészíteni és még élvezetesebbé tenni az improvizációs és a fizikai színházas munkát? Ezen a tréningen pontosan erre a kérdésre keressük a választ együtt, biztonságos körülmények között. A napok első felén szólóban keressük a kibontakozás útját, míg a második felében az egymásra hangolódásból és a partner-akrobatika technikáiból fakadó lehetőségeket fogjuk kibontani duók vagy akár triók formájában.
További részletek: https://www.facebook.com/events/437051943417184/
Drámaíró és színházi workshop Formanek Csabával
Az idei műhelyen a résztvevők már korábban elkezdett drámai szövegeit fogjuk elemezni és továbbfejleszteni. A konkrét anyagok mentén vizsgáljuk majd meg a cselekményvezetés, a dramaturgia, a szerepalkotás, a monológ- és párbeszédírás és a nyelvi kifejezésmódok legfontosabb szempontjait. A négy nap során minimális cél, hogy mindenki megírja a saját születendő művének egy újabb jelenetét, új szemléletmódokat sajátítson el, és hogy inspirációt kapjon a további önálló munkához. A műhelyre várjuk színészek, előadók jelentkezését is, akikkel párhuzamosan dolgozunk majd a meglévő drámai művek egy-egy részletével.
További részletek: https://www.facebook.com/events/359378427887293/
A tavalyi drámaíró műhelybemutatóról készült kisfilmünk:
Fizikai színházi workshop Horkay Barnabással
Az órák folyamán a fizikai színház nyújtotta fogalmazási lehetőségekkel foglalkozunk. Többféle erőléti és testtudatot fejlesztő gyakorlat után a test, a mozgás és a beszéd kapcsolatára helyezzük a hangsúlyt. Gesztusok, mozdulatok segítségével, a testtel való fogalmazás fejlesztése után, annak a szövegre, a beszédre gyakorolt hatásával foglalkozunk, egyénileg, párosan és csoportosan is. Mit jelent a puszta testünk a térben? Hogyan változik ez, ha többen vagyunk? Hogyan komponálhatjuk magunkat a többiekhez képest, ezzel dinamikus, beszédes képeket alkotva? Hogyan használjuk a mozdulatok és a szöveg zeneiségét? Ezeknek milyen hatása van egymásra? Hogy tudja segíteni, vagy kiegészíteni egymást a mozgás, a képiség, a drámai, vagy költői szöveggel. Ezekre a kérdésekre keresünk választ a kurzus folyamán.
További részletek: https://www.facebook.com/events/181377269175872/
Improvizációs tréning Varju Nándorral
Vallom, hogy mindenkiből lehet jó imprós, hogy minden partner a legjobb, akivel a sors összehozhatott a színpadon, legyen kezdő, tapasztalt öreg róka vagy épp szólókirály. Az általam használt gyakorlatok egy-egy viselkedésmódot, attitűdöt fordítanak le a színpad nyelvére, hogy azokat használva játszónak, nézőnek egyaránt értékes, izgalmas jeleneteket legyünk képesek improvizálni.
További részletek: https://www.facebook.com/events/906841132823961/
Kontakt improvizációs műhely Lipka Péterrel
A kontakt tánc, vagy kontakt improvizáció az érintés, a figyelem, a jelenben létezés tánca. Fizikai kommunikáció, a testek párbeszéde. Kontakt improvizáció közben a fókusz az érintés fizikai érzékelésen, a dőléseken, a támaszadásokon, az egyensúlyi helyzeteken és a társsal való együttes mozgásokon, illetve a táncosok közötti fizikai párbeszéden van. A mozgás szótárat a súlyadás és fogadás (ahol a stabilitás alapja nem az izommunka, hanem a partnerek súlypontjának optimális elhelyezkedése), a lendület, tehetetlenség, gravitáció, és a gurulások, ugrások, emelések, esések adják. A mozgásanyag a befelé figyelést és a mozgás folyamata iránti nyitottságot tükrözi.
További részletek: https://www.facebook.com/events/613332309015159/
Színészmesterség instant Ilyés Lénárddal
Ez a tréning egy gyakorlatilag lehetetlen küldetésre vállalkozik: egy átlag színésziskola 3 éves mesterséganyagán próbál végigmenni 4 nap alatt. Lesz itt beszédtechnikai alapozás, színpadi mozgás, lesznek jelenlét gyakorlatok, karakteralkotási feladatok és még egy csomó minden. Csoportmunkákból indulunk a rövidebb improvizációkon keresztül a páros szöveges jelenetekig, esetleg a monológokig.
További részletek: https://www.facebook.com/events/2061185310797500/
Színházi nevelés és drámapedagógiai műhely Szivák-Tóth Viktorral
Pedagógusok, színházi alkotók, művészeti csoportvezetők, közösségfejlesztők, szabadidőszervezők és más érdeklődők számára. A tréning nem kíván előképzettséget, kezdők és középhaladók egyaránt fejleszthetik magukat. Tematika: A tréning résztvevői által meghatározott társadalmi-kulturális kérdésekhez kínálok, illetve keresünk közösen olyan nézői aktivitásra építő színházi formákat, melyek segítségével az adott probléma a lehető legtöbb nézőpontból megközelíthetővé válik, ugyanakkor érzelmi és értelmi síkon egyaránt mozgósító erővel bír, utat nyit a mélyebb megértés felé.
További részletek: https://www.facebook.com/events/570851926614756/
Az egyes műhelyekbe max. 15 főt tudnak fogadni, így érdemes időben jelentkezni.
Egy kis hangulatvideó a tavalyi fesztivál egyik tréning-bemutatójáról:
Jelentkezés és további információ
az egyes műhelyek eseményeinél
vagy a fesztivál honlapján: https://traktorworks.hu/
fotó: Fekete Attila
Comments