• Formanek Csaba

"Előnyünk a szabadság és a közösség" - interjú Regős Jánossal


Regős János

A 2017-es évben kevés anyagi támogatással működött a Magyar Szín-Játékos Szövetség, de a legfontosabb programokat sikerült lebonyolítani. Idén már jelentős forrásnövekedésre számíthatunk: ennek köszönhetően régi álmok is valóra válhatnak. Szövetségünk elnökével, Regős Jánossal beszélgettünk, aki az idei évadban a POSZT versenyprogramjának egyik válogatója - az amatőr szféra ügyei mellett a válogatás során szerzett élményeiről is mesélt a Játékosnak.


- Az előzetes tervekhez képest hogy sikerült a Magyar Szín-Játékos Szövetség 2017-es éve?


Regős János: Meglehetősen kevés pénzünk volt ebben az évben, úgyhogy a minimumra kellett szorítkoznunk. A pályázataink általában sikeresek voltak, vagyis meg tudtuk tartani valamennyi állandó rendezvényünket és fesztiválunkat. A függetlenekkel összehasonlítva mi vidéken vagyunk erősek, a tagságunk nagy része vidéken él és dolgozik. Bár az anyagi lehetőségek nem növekedtek a 2017-es évben, mégis jelentős elmozdulások történtek a szférában. Erősödnek például az egyetemi színpadok Szegeden és Debrecenben. Évről évre megtartjuk a Feszt-Fest-et, a fesztiválgyőztes előadások szemléjét a Mu Színházban – miáltal legjobbjaink most már beszivárognak a színház éves repertoárjába is.


Emellett nagyon jó kölcsönhatások, együttműködések jöttek létre: most mutatták be például a KB35 és a győri RÉV koprodukciójában az Othellót. A korábbi években elindult tendencia folytatódott – és ellentétben a mesterségesen, felülről létrehozott hálózatokkal, amikben nem nagyon hiszek - itt élő kapcsolat van bizonyos műhelyek és alkotók között, és általában az egész közegben kíváncsiak vagyunk egymásra.


- Az anyagiak kapcsán: úgy tudom, voltak próbálkozások, hogy növekedjék az erre a területre szánt támogatás.


R. J.: Igen, Dr. Hoppál Péter államtitkár úr 2016-ban, azon a bizonyos komlói kerekasztalon ígéretet tett arra, hogy a kulturális kormányzat a jövőben nagyobb figyelmet szentel az amatőr színjátszóknak, ha erre időben megfelelő tervezeteket nyújtunk be. [A KASZT Komlói Amatőr Színházi Találkozó keretében létrejött megbeszélésről van szó, ahol jelen volt Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár - a szerk.] Az elnökség tanulmány értékű tervezetet nyújtott be a témában, de mint később kiderült, késve. Így a várt támogatásoknak a 2017-es évben csak egy része vált valóra: Monaco aita/iata világfesztiválra való kiutazás támogatása, PROGRESS Sopron 2017 EMMI támogatása. A működési támogatások sajnos ez év elején futottak be, tehát igazából csak 2018 első felében lesznek felhasználhatók. Ám úgy tűnik, hogy az intenzívebb kapcsolattartás révén 2018-ban már sokkal jobbak a kilátásaink.


- Erre még visszatérünk, de mesélj kicsit a nemzetközi vonalról. Hogy alakultak ezek a szálak?


R. J.: Nemzetközi terepen aktívak voltunk: bár Soly hiányát nem lehet pótolni, de fölvettem a kapcsolatot a nemzetközi hálózattal. Ott voltam Monacóban, ahová kijutott egy magyar társulat is, a Teleszterion a Médeiával.

Médeia Monacóban


Ez azért nagy szó, mert csak négyévente rendezik meg az amatőr világnak ezt a legreprezentatívabb, nagy felhajtással járó találkozóját. Itt Chilétől Izlandig, Ausztráliától Japánig képviselik országaikat a világ színjátszói. Sok „fontos” emberrel találkoztam ott, és remélem, lesz is hozadéka ezeknek a találkozásoknak a magyar társulatok nemzetközi szerepléseit illetően. [Regős János monacói beszámolója itt olvasható: 1. rész, 2. rész]


A Progress fesztivál [nemzetközi amatőr találkozó, mely az egykori kazincbarcikai fesztivál „jogutódja”, 2017-ben Sopronban zajlott - a szerk.] idén ugyanolyan „neccesen” jött létre, mint ahogy korábban Pápán, de erről nem a soproniak tehetnek, sőt, hadd köszönjem meg itt is a házigazda Pataki Andrásnak, a Petőfi Színházi igazgatójának, hogy ő maga és színháza is mindent megtett a fesztivál sikeréért. Kevés volt ugyanakkor a külföldi csoport, ami annak is köszönhető, hogy sokáig bizonytalan volt, hogy a találkozó anyagilag egyáltalán megvalósítható-e.


- Én leginkább kommunikációs problémákat éreztem a szervezés részéről, ami ugyancsak a bizonytalan finanszírozásból is fakadhatott.


R. J.: Az anyagi bizonytalanságok miatt az előkészítés akadozott, de a jelentkezők részéről is érezhető volt egyféle hanyagság. Az utolsó pillanatban lehetett kiszedni például a technikai információkat a csoportokból. Igazából egy biztos pontunk volt: a Soproni Petőfi Színház. Ezzel együtt is, maga az esemény már jól sikerült, csak az előkészítés körüli idegeskedés volt borzasztó. Viszont úgy tűnik, Pataki Andrásnak köszönhetően 2 év múlva is megtarthatjuk a Progress-t.

A Progress Sopron sajtótájékozatóján


- Ebben az évadban - Térey János mellett - a POSZT válogatója vagy: rengeteg profi- és független színházi előadást látsz az országban és a határokon túl is. Hogy látod ennek tükrében, milyen színvonalat és színházi kultúrát képvisel az amatőr-, avagy öntevékeny színjátszás?


R. J.: A POSZT-válogatás nagyon lekötötte az energiáimat, de abból a szempontból nagyon hasznos volt, hogy egy összehasonlítási alap keletkezett bennem. Megtapasztalhattam, hogy mi zajlik az országban és a határon túl a kőszínházakban, a függetleneknél, és mi az, amit a mi közegünk hozzá tud tenni a színházi kultúrához.


Naplót vezetek a látott előadásokról: 128 produkciót néztem meg eddig. Többnyire kőszínházi előadásokról van szó, többnyire magyarországiakról, de van néhány határon túli, független színházi, és néhány amatőrnek tartott előadás is, amiről úgy gondolom, hogy akár helye is lehetne a POSZT versenyprogramjában.


Megerősödött bennem, hogy a mi területünkön dolgozó csoportok nagy előnye az alkotói szabadság és a közösségi létezésmód. Itt mindenki azt csinálja, amit szeret. A közönségük első körben olyan emberekből áll, akik a társulat körül élnek, vagyis egy kisebb közösség egy nagyobbnak készít előadásokat. A nézői elvárás egyébként mindenhol nagyon fontos szempont. A közönség nevelése a mi területünkön talán kicsit jobban érvényesül, személyesebb a kapcsolat, de egyre több kőszínháznál is fel lehet fedezni ennek fontosságát.


- Például hol tapasztaltál ilyet?


R. J.: Nagyon jól érezhető ez például Szombathelyen Jordán Tamáséknál, vagy Miskolcon és Kecskeméten. Itt a színházaknak van elképzelésük arról, hogy miként nyissanak új közönség rétegek felé. De ezt éreztem a Nemzeti Színházban is: éppen tegnap voltam a Bánk bánon, ahol 90 %-ban az előadással együtt lélegző gimnazisták ültek a nézőtéren. Tehát a kőszínházak is mintha törekednének arra, hogy megteremtsék a maguk tágabb közösségét, éppen azért, hogy a közönség ne csak jegy- vagy bérlet vásárlóként legyen fontos számukra. A Katona és az Örkény ebben konkrét lépéseket is tesz már régóta, de mondhatnám a Vígszínház Hamletjét is, ahol szintén érezhető egy olyan szándék, és nem csak ennél az előadásuknál, hogy meg szeretnék szólítani a fiatalokat is.


Az amatőröknél ez mindig is magától értetődő volt. A kőszínház persze egy üzem, aminek működnie kell, személyi és szakmai feltételekkel, tehát az organikusság szempontjából az amatőrök jobb helyzetben vannak.


A szakmaiság felől nézve sokkal változatosabb a kép. Válogatóként persze főként azokat az előadásokat nézzük, amelyeket a színházak jelölnek, vagyis művészileg és szakmailag is eleve érvényesnek éreznek. Mondhatnám úgy is, az „alsóbb szintet” nem látjuk. A 128 előadásból mindössze talán ha tíz volt kritikán aluli. A többiről azt lehet mondani, hogy rendben van - akár olyanokra is, melyeket a szakma vagy a kritika erősen leminősít. A kép ezzel együtt pozitív irányba torzít.


- A szövetség által átfogott terület nagyon sokszínű: a falusi színjátszóktól az egyetemistákon keresztül a függetlenek között is elismert társulatokig, vidéki és fővárosi csapatok sokasága, határon túli műhelyek, mindenféle műfajban és korosztályban dolgozó formációk. Hogy látod, mi az, ami közös bennünk?


R. J.: Ami biztosan közös, hogy színházzal foglalkozó emberekről van szó, és hogy ezt saját kedvtelésükből teszik. Ha szakmai ambíciójuk is van véletlenül, az persze nem baj! A szövetségnek ugyanúgy tagja lehet egy regisztrált független társulat, - vannak is ilyen csapataink, - de van, aki nem akar beregisztrálni a függetlenek közé. Például te sem...


- Korábban benne voltam, de engem egyre inkább elrettent az ezzel járó bürokrácia, meg a többi velejáró kényszer… de erről már nyilatkoztam a magammal készített interjúban.


R. J.: Az MSZ-JSZ-re az is jellemző, hogy nálunk nincs ilyen bürokrácia, mi azoknak is tudunk segíteni, akik különböző okok miatt nem tudnak, vagy nem akarnak előadó-művészeti szervezetként regisztrálni.


- Mi az, amit a Szövetség adni tud a hozzánk csatlakozó társulatoknak?


R. J.: Vannak fesztiváljaink, ahol találkozunk, és jó esetben megnézzük egymás előadásait. Ezek között van néhány presztízsértékű találkozó, mint például a közelgő Balassagyarmat, vagy az évente megrendezett Feszt-Fest. Lobbizunk, ha kell, képviseljük tagságunk érdekeit: mindent meg kell tennünk azért, hogy a kormányzat odafigyeljen erre a területre. Szakmai kiajánlásokat tudunk tenni, hiszen ismerjük egymást, tudjuk, ki mit csinál, ki hogyan képzeli el a saját tevékenységét. Mindig kell hogy legyen 4-5 ember, aki megfelelően belelát a szféra életébe, és ha valaki tanárt keres például egy workshophoz, tudjunk ajánlani megfelelő szakembereket. Információt, szakmaiságot szolgáltatunk tehát, szakembereket ajánlunk, esetleg fizetünk is nekik - ha tudunk.

A Progress Sopron zsűrijében


Fontosnak tartom, hogy ebben a közegben mindenkit a saját értékén kezeljünk. Ha valaki egy közösséget épít egy kisvárosban vagy egy faluban, és arra esküdött fel, hogy jól érezzék magukat együtt, és szórakoztató előadásokat csináljanak, ott is az a dolgunk, hogy segítsünk, hogy minél színvonalasabban dolgozhassanak.


De beszéljünk a pénzről is! A Szkénében is megtapasztaltam, hogy a pénz komoly morális és etikai gondot tud okozni. Mi nem pénzosztó szervezet vagyunk. Az amatőr szféránkban lévő társulatok többsége ilyen értelemben egzisztencia előtti helyzetben van, vagy esetleg nem is akar bekerülni a pénzbeli támogatásban is részesülő, regisztrált független társulatok világába.


- Ha összességében nem is vágyunk a függetlenekhez hasonló támogatásra, az amatőr közegnek is szüksége van forrásokra. A társulatok évértékelő interjúiban többen nyilatkozták is, hogy valamiféle anyagi támogatást és/vagy érdekképviseletet, lobbit várnak a szövetségtől. Ez azonban nyilván a kulturális kormányzaton is múlik. Említetted, hogy 2018-ra várható egy erőteljes javulás.


R. J.: Úgy tűnik, hogy egyre inkább láthatóvá vált ez a közeg a kormányzat számára is, illetve, hogy vannak szakemberek a kulturális kormányzatban, akik észrevették, hogy ez a közösségi alkotóerő - nem csak a színjátszásban – fontos, és érdemes az eddigieknél komolyabban venni. Az elmúlt években fel tudtunk mutatni egy együttműködési modellt: a gyermek- és diákszínjátszás, a falusi, a határon túli csoportok tudnak egymásról, és szót is értünk: nem egymással szemben akarunk forrásokhoz jutni. Sikerült összerántani magunkat, és így együtt képesek vagyunk egy jelentős kulturális mezőt képviselni és felmutatni. Ráadásul generációkon átívelően, hiszen a gyerekekből, diákokból felnőtt színjátszók, sok esetben akár hivatásos színészek, rendezők lesznek. Tehát úgy tűnik, hogy ebben az évben végre jelentős forrásnövekedés lesz, és úgy