"Élettel teli" - Proscenion Drámaszínpad 2019.

A Proscenion Drámaszínpad éppen tavalyi interjúnknak is köszönhetően új helyszínt talált színházi tevékenységének. Az egyetemi színházként indult társulat az évek során új életszakaszba lépett, ami egyszerre okoz nehézségeket és hoz létre egy sokszínű alkotói-közösségi élményt. Kati Gábor társulatvezető, Pápai Dávid művészeti vezető és Sánta Diána kommunikációért felelős tag válaszolt évösszegző kérdéseinkre.

- Tavaly többek között új helyszín megtalálást tűztétek ki célul a társulat számára. Hogy álltok ezzel, mit sikerült elérni ebben az ügyben?

Kati Gábor (társulatvezető): Találtunk új próbahelyet, ami valójában nem is annyira új, mert sok évvel ezelőtt már párszor tartottunk ezen a helyen egész hétvégés próbákat. Az ELTE Kőrösi Csoma Sándor Kollégium ad jelenleg raktárat és próbahelyszínt a társulat számára. Az ismét "egymásra találásunkhoz" egyébként pont a tavalyi Színjátékos-körkép vezetett el. Ugyanis az akkori interjúnkat is megosztottam a saját facebook oldalamon is és ott találkozott vele a kollégium igazgatója, Ribling Tamás. Miután elolvasta, megkeresett, hogy aktuális-e még a helykeresésünk, mert szívesen segítene. Ezért szerintem mindenki nagyon hálás a társulatban. Innen indult el az együttműködés.

2019 nyarán már a kollégiumban tartottuk az V. 3in1 Színházi Szakmai Tréningünket és szeptember elején átköltöztettük az ott kapott, az előzőekhez képest sokkal tágasabb raktárunkba a társulat minden felszerelését, valamint ősszel már itt kezdtük meg a próbáinkat is. Amiben biztosak lehetünk, hogy egy olyan helyen vagyunk most, ahol szívesen látnak minket és a különböző élethelyzetekből, életszakaszokból adódó eltérő ráéréseink miatt is egy ilyen rugalmas, befogadó közegre volt most szükségünk. Nem mondom, hogy ez a végső célállomásunk, de szeretnénk jól és megbízhatóan élni az itt eltöltendő idővel és igyekszünk ismét megszólítani az egyetemista közönséget is a jövőbeli kulturális programjainkkal.

Az új raktár tervezése

- Ugyancsak célként jelöltétek meg, hogy egy új bemutatót hozzatok létre. Úgy tudom, a már akkor is elindult "Hol a helyem a világban?" munkacímű előadás próbái még zajlanak. Mikorra tervezitek a bemutatót?

K. G.: Valóban, már tavaly is zajlottak a "Hol a helyem a világban?" munkacímet viselő előadásunk próbái. Ami jó hír, hogy nem adtuk fel, ami rossz, hogy kissé elhúzódott... Azonban most ősszel egy olyan fordulatot vett a munkafolyamat, amitől egy új lendületet kapott ahhoz, hogy létrejöjjön egy értékes előadás. Egy dolog már létrejött: Atlasz. Egészen pontosan október végére a társulat három tagja (Pápai Dávid, Sánta Diána, Bernáth Viktor) egy olyan szövegkönyvet hozott tető alá, amivel minden résztvevő elégedett volt. Ennek az alapját a korábbi próbák jelenetalkotásai, több kísérletezés, a rendező (Várkonyi Dániel) elképzelései, majd azok saját maga általi jogos megkérdőjelezései, közös írási folyamat és egy külsős dramaturg (Várkonyi Ági) által összerakott szövegkönyv adták. Szerény véleményem szerint az így kapott szöveg egy jó előadásért kiált. És mi ezen vagyunk. 2020. január végén tartunk egy zártkörű munkabemutatót. Utána kivesézzük a visszajelzéseket és hamarosan a nagyérdemű elé állítjuk Atlaszt, egy helyet, ahol az emberiség túlélhet, de vajon megmenekülhet a saját romlandóságától?

- Mi az oka, hogy az elmúlt években nem tudtatok a Megáll az idő című előadásotok nyomába indítani egy következő produkciót? Van tervben más projekt is?

K. G.: Nagyon a vesénkbe látó a kérdés. Számos oka van, hogy miért nincs másik egész estés, felnőtteknek szóló előadásunk a Megáll az idő óta. A Megáll bemutatója utáni első két-három évben a kapacitásunk maximumán voltunk a sok előadással a Megállból, a Minden egérből, a Konfliktus vs. kompromisszumból (TIE), a Kitartás és bizalomkeresésből (TIE), valamint egy-két Tartuffe előadás is volt még akkoriban és egy ideig még az Ágacskát is játszottuk (utóbbi háromtól azóta már elbúcsúztunk). Később a minden téren érzékelhető bizonytalanság: helykeresés, az egyre több tagot érintő "felnőtté válás" és az ezzel járó új jó és rossz "életkötelezettségek", az anyagi támogatottság hiánya, a megélhetés vs. színház egyén szinten zajló ütközetei sem azt segítették elő, hogy összejöjjön egy új, ütős előadás. Mindezek ellenére egy új színházi nevelési előadásunk létrejött (Jónás), bár egyelőre ennek is keressük a forrásokat a továbbjátszáshoz.

Az Atlasz bemutatása után, amellett, hogy törekszünk a továbbjátszására, szeretnénk rendszeresíteni a Malőr Kompánia improvizációs előadásait és elkezdeni egy, de lehet, hogy két színdarabot is, ezúttal várhatóan kevesebb szereplővel. Meghagyva a közösségi élményt a közösségi programokra és az alkotói élményt a színpadon.

- Mi okozta a legnagyobb nehézséget vagy kihívást 2019-ben, és mi volt az, amit a legnagyobb sikerként könyvelhettek el?

K. G.: Mindent átfogó vagy inkább körüllengő nehézségünk volt az, hogy találjunk egy helyet magunknak, ahol hosszabb távon tudunk tervezni, biztosítottak a próbalehetőségeink, az előadásaink, azaz, hogy tudjunk tevékenyen létezni. Az ebből adódó belső nyomás megérződött mindenen. Így talán érthető, ha ezt nevezem meg a társulat legnagyobb nehézségének 2019-ben, talán visszagondolva már 2018-ban is tehettem volna így, akkor a legnagyobb általános sikerének pedig azt kell megjelölnöm, hogy jelenleg, nem akarom elkiabálni, de úgy néz ki, hogy talán hosszabb távon is megoldódott a helykeresésünk.

Azonban most sikerként mégis egy másik felkérésünkre tekintenék vissza, ami reméljük, hogy nem csak ún. "egynyári kaland" volt: A Fiumei Úti Sírkert felkért minket, hogy a Múzeumok éjszakáján olvassunk fel híres szerzőktől a Sírkert területén. Ez önmagában, noha megtiszteltetés és emellett inspiráló is Mikszáth, Jókai, Szerb sírjánál, főleg tőlük felolvasni, de szerencsére nem állt meg a felkérés ennyiben. Elég gyorsan kellett összeraknunk, még a Múzeumok éjszakája előtt, az Emlékhelyek napjára egy un. "Exkluzív zseblámpás sétát". Ahogy következtetni is lehet rá a nevéből, egy éjszakai sétáról van szó, ahol három csoport zseblámpákkal, egymás után járta be a Sírkertet egy előre eltervezett úton.

Az út alatt hat állomáson elevenedtek meg hosszabb-rövidebb performanszok Szabó Lőrinc, Krúdy Gyula, József Attila, Deák Ferenc, Kossuth Lajos, Vörösmarty Mihály sírjainál. Az első ilyen után azt mondták a Sírkert vezetői, hogy ezt vétek lenne csak egyszer megvalósítani, így a felolvasás mellett ez a program is helyet kapott a Múzeumok éjszakáján is. Ami pikantéria, hogy az időjárás a felolvasásra még adott lehetőséget a Múzeumok éjszakáján, de az Exkluzív zseblámpás sétát elmosta. Persze így is akadtak, akik eljöttek és volt is esőterv, de végül annyira heves volt a vihar, hogy a szabályzat szerint be kellett zárni a Sírkertet. Végül azonban augusztusban megismételtük a sétát és mindhárom turnus teljesen megtelt részben azokkal, akik korábban jöttek volna, részben új résztvevőkkel. Ez egy olyan kitekintés volt számunkra, amelynél bár volt néhány adott keret, de azon belül teljesen szabadon alkothattunk és mindnyájunk számára egy nagyon inspiráló környezetben volt lehetőségünk egy rendkívül izgalmas programot megvalósítani.

Drámaíró workshop

- A 3 in 1 Színházi Szakmai Tréning évről évre fejlődik. 2019-ben már több csoportban zajlott az intenzív, 5 naposra bővült munka. Hogyan állt össze a mostani tábor koncepciója, menetrendje? Milyen terveitek vannak a jövőre nézvést, van még hová fejlődni?

K. G.: Nagyon hálásak vagyunk ezért a kérdésért. Már csak azért is, mert ez a tréning évről évre amellett, hogy egyre inkább bővült és fejlődött (idén az eddigiekhez képest leginkább) mind jobban a sajátunkévá válik. Mindhárom életre hívó csapat: Új Színpad - Hévíz, Dilemma Drámaszínpad - Debrecen és mi is a Proscenion Drámaszínpad részéről egyaránt büszkék vagyunk rá, hogy egy olyan Tréninget hoztunk létre, tartunk fenn és fejlesztünk öt éve, ami 2019-ben ki tudott törni a saját eredeti belsős kereteiből és nagyon sok külsős érdeklődőt is beszippantott a szabad alkotás, együttgondolkodás, színházi formanyelvek világába.

Az idei koncepció azon alapult, hogy mindenképp meg akartuk nyitni a Tréninget külsősök előtt is. Erről már korábban is egyeztettünk a másik két csoporttal, de ezt csak jobban erősítette, hogy sajnos az egyik állandó résztvevő debreceni csoport helyzete kissé bizonytalanná vált. Páran azért jelen voltak tőlük is, de sajnos a vezetőjük például már nem tudott részt venni, ill. Hévízről is kevesebben tudtak jönni a korábbi évekhez képest. Ezeket az információkat jobbára lehetett előre tudni és érdemes is volt számolni velük. Így hát a három csapat egyetértésében idén, a mi főszervezésünk alatt nyitottuk meg először Budapesten minden érdeklődő előtt a tréninget.

Azon gondolkodtunk, hogy mik azok a színházi területek, amelyeken ismerünk olyan alkotókat, trénereket, akikkel szívesen dolgozunk együtt és érdekes lehet számukra is egy ilyen tréningen elvinni egy-egy saját workshopot. Így alakult ki három workshop: a Drámaíró és színházcsináló, ahogy Formanek Csaba elnevezte az általa irányított részt, az Improvizációs workshop Csorvási Tamás, Takács Máriusz és Nagy Éva vezetésével, valamint a Mozgásszínház workshop Keresztes Patrik és Várkonyi Dániel irányításával.

Mozgásszínházi workshop

Az elképzelés az volt, hogy a három workshop elmélyült foglalkozásai egymással párhuzamosan, egy helyen, de három elszeparált térben zajlanak és a résztvevők összegyűlnek egy közös ebédre és az esti programokra, ahol informális keretek között eszmét cserélnek egymással. Ez jobbára meg is valósult. Talán több programot is terveztünk az amúgy is rendkívül intenzív workshopidőkön túl, mint amennyit kellett volna. De hát biztosra akartunk menni, minden résztvevő tréningen eltöltött pillanatát emlékezetessé kívántuk tenni, de mindenképp "Élettel telivé", ahogy a szlogenünk is sugallta. Ez egyébként, visszagondolva, összességében sikerült. Legalábbis úgy láttuk, hogy mindenki kellőképpen elfáradt, de ugyanakkor fel is töltődött az intenzív öt nap alatt, de mindenképp aktív és élettel teli időt töltött el velünk. Remek csapatok jöttek létre és rendkívüli embereket ismerhettünk meg a tréning ideje alatt, akikkel reméljük, hogy a későbbiekben is találkozhatunk majd.

Ami külön koncepció volt még és nagy öröm számunkra, hogy meg is valósult, hogy a három workshop saját tematikával és egyedi céllal indult el, de mindegyik cél kötődött a tréning alapgondolatához és szlogenjéhez ("Élettel teli"), amit egyébként kimondottan az idei tréningre találtunk ki, hogy egy olyan üzenetet adjon át, ami kimondottan igaz a színjátszó szférára és az aktív, szabad gondolkodásra és alkotásra. Elképzelhető, hogy a szlogent és a logót átmentjük a jövőbeli 3 in 1 Színházi Szakmai Tréningekre is, mert azt érezzük, hogy nagyon betalált és mindent magában hordoz, amit közvetíteni szeretnénk vele.

Remek volt a tréning végén látni a több mint három órás bemutatót a workshopok résztvevőitől, mert egyértelműen arról tanúskodtak, hogy komolyan vették az akkor már mögöttük álló feladatokat, és hogy szívüket-lelküket-minden tudásukat beletették a közös munkákba.

Improvizációs workshop

Hogy lehet-e tovább fejlődni? Hogy van-e hova? Mindig van. Most már pl. tudjuk, hogy nem kell túlszervezni a workshopidőkön túli részeket, még nagyobb teret kell adni a kötetlen beszélgetéseknek, amik egyébként maguktól is létrejöttek már a mostani alkalmon is. Ebben persze sokat számítana, ha olyan helyen lenne a tréning, ahonnan nem tudnak hazaugrani a résztvevők és persze elérhető áron van a szállás. Mindenre még nem tudjuk a megoldást, de törekedni fogunk rá, hogy mindenki minél több időt tölthessen el a jövőbeli tréningeken a többi résztvevővel.

Az öt és fél évvel ezelőtt lefektetett alapokat követve 2020-ban Debrecen adna otthont a VI. 3 in 1-nek, de sajnos ezt át kellett gondolnunk a Dilemma Drámaszínpad vezetőjének Budapestre költözése miatt. Azt az utazó koncepciót szeretnénk fenntartani, hogy minden évben máshol kerül megrendezésre a tréning, így nagy eséllyel Hévíz fog otthont adni a következőnek és az Új Színpad lesz a házigazda szervező. Ugyanakkor benne van a pakliban, hogy mégis maradunk a fővárosban, de az is lehet, hogy egy vadonatúj helyszínen kötünk ki. Az év elején döntünk erről aszerint, hogy milyen lehetőségek adottak a helyszíneken ahhoz, hogy idén is nyitott lehessen a tréning mindenki előtt, és hogy ismét legalább három workshop tudjon indulni.

- A Megáll az idő című előadásotok évek óta nagy sikerrel fut, ha jól tudom, jelenleg is telt házakkal játsszátok a Jurányiban. Mi az, ami fönntartja az érdeklődést a darab iránt? Mitől aktuális még mindig az előadás számotokra és a nézők számára?

Pápai Dávid (művészeti vezetés): Ennek a történetnek nem kellene aktuálisnak lennie, de azt érezzük, hogy sok ponton összecseng a mai valóságunkkal. Hogy játsszuk, azzal tulajdonképpen az elégedetlenségünknek adunk hangot. Az eredeti film úgy lett korszakának egyik meghatározó alkotása, hogy húsz évvel a saját ideje előtt játszódik. Azóta eltelt csaknem újabb negyven év, és azt tapasztaljuk, hogy nemcsak az emberi viszonyok, viselkedésminták ismerősek, de a jelszavak és elhallgatások is ugyanúgy velünk maradtak. Közben persze áthelyeződnek hangsúlyok, körülöttünk és a színpadon is. Olykor azt vesszük észre, hogy a közélet egyszerűen alánk gördül, máskor mi érezzük szükségét annak, hogy hangoljuk az előadást, a közelmúltban több szereplőcsere is okot adott erre. Azon mindenesetre mindannyian elámultunk, hogy öt év és hatvan előadás után még meg tudjuk szólítani a közönséget.

- Elindítottatok egy Malőr Kompánia nevű csapatot is, akikkel improvizációs irányban haladtok előre. Az impró műfaja válasz lehet a produkciógyártás nehézségeire? (gondolok itt az idő-tér korlátaira, alkotói döntések súlyára, stb.) Túlzok, ha korjelenségnek tartom ilyen szempontból az imprót? Sánta Diána (kommunikáció): Nem érzem túlzásnak a fenti gondolatodat. Az improvizáció még ha nem is egy egyértelmű választ, de egy irányt mindenképpen képvisel a produkciógyártásban. Ugyanakkor nem tartom könnyebb útnak, csak másmilyennek. Való igaz, hogy az improvizáció nem követeli meg a színésztől a pontos szövegtudást, a díszletben való koreográfia időzített lejárását. Hiszen ebben a műfajban minden az adott pillanatban teremtődik meg a színpadon... Vagy egy osztályteremben, vagy egy romkocsmában…

Tehát ez lényegesen nagyobb szabadságot, mozgásteret jelent a számunkra is. Azonban azt tapasztaltuk, hogy teljesen más felkészültséget igényel. Fontos, hogy folyamatosan karban tartsuk az imprós képességeinket (koncentrált figyelem, kreativitás, helyzetfelmérés, kommunikáció, stb.), amelyeket más műfajokban is kamatoztatni tudunk. Minden azon múlik csupán, mennyire vagyunk nyitottak máshol is alkalmazni a megtanultakat. - Jól érzem, hogy a fenti kérdéseim is egyféle identitás-keresést tapogatnak körül, vagyis hogy a társulat az egyetemi színjátszás és a független színházi létezésmódok közötti zavaros vizeken próbálja megtalálni önmagát? Mi a fontosabb számotokra: a közösségi élmény vagy a művészi érték megteremtése? S. D.: Nem lehet letagadni, hogy egyfajta átmeneti időszakban élünk már egy ideje. Többségünk egyetemistaként csatlakozott a csapatba, és évekig működtünk az ELTE TÓK berkeinek biztonságában. Aztán ahogy telt az idő, és egyénenként más életszakaszba léptünk, a társulatnak is újra kell értelmeznie most önmagát. Kicsit olyanok vagyunk most, mint egy kamasz, aki még keresi a lehetőségeit. Keresi azt, hogy mi az, amivel igazán rezonál, ami igazán érdekli, mi az az ügy, ami mellett elkötelezheti magát.

Sokszor hangsúlyoztuk, hogy a Proscenion Drámaszínpad egy sokszínű emberekből álló közösség. Így a válaszaink is sokszínűek. A tapasztalat azt mutatja, hogy ez a sokszínűség egyszerre jelent hatalmas előnyt, de ugyanakkor nehézségeket is hordoz magában. Sokféleképpen gondolkozunk a színházról. Ebből kifolyólag azt látom, hogy egy folyamatos metszéspont-keresésben vagyunk. És ebbe a közösségi élmény vagy művészi érték megteremtésének fontosabb volta is beletartozik. Jelenleg nem a „vagy”-ra, hanem az „is-is”-re törekszünk ebben a kérdésben, ami nem egyszerű. Hogy ez a mérleg idővel elbillen-e valamelyik irányba, vagy valamilyen úton megtaláljuk a nyugvópontot a két serpenyő között, az most mindannyiunk felelőssége.

- Ha egy jótündér teljesítené egy kívánságodat, mit kérnél a színjátékos szféra számára 2020-ra?

P. D.: A kézenfekvő válasz az lenne, hogy pénzt kérnék, ehhez persze nem biztos, hogy a jótündér a legalkalmasabb forrás. Sokaknak nehézséget jelent játszó- és próbahelyet találni, ebben mi is a szerencsére támaszkodunk. De ha bármit kérhetek, inkább azt szeretném, hogy csapjunk még néhány órát a napi huszonnégy mellé, amikor mindenki szabadon tud színházzal foglalkozni!