top of page
Szerző képeJátékos

PROGRESS SOPRON – 2017 - PROGRAM


Szeptember 20. és 24. között rendezik meg a Progress Sopron Nemzetközi Alternatív és Amatőr Színházi Fesztivált a városi önkormányzat és az EMMI támogatásával. A találkozón hat ország előadásait tekintheti meg a közönség - a hazai produkciók mellett olasz, lengyel, Srí Lankai-i, német és szerb társulatok mutatkoznak be.


A pár éve megszűnt, évtizedes hagyományokkal bíró kazincbarcikai fesztivál szellemiségét 2015-ben Pápán próbálták meg újraéleszteni. A Progress nevet még Solténszky Tibor, szövetségünk egykori elnökségi tagja, a barcikai fesztivál válogatója ajánlotta - ezzel a progresszivitást, vagyis a haladást, előremutatást tűzte ki a találkozó küldetésének. A művészeti vezetést és válogatást Komáromi Sándor vállalta.


Pápán az első fesztivál után nem kínálkozott lehetőség a folytatásra, de a Soproni Petőfi Színház igazgatója, Pataki András, aki a pápai rendezvényen zsűriként volt jelen, felajánlotta a maga infrastruktúráját. A helyi önkormányzat fő támogatásával a Progress idén Sopronban valósulhat meg.


"A válogatás szempontjai közül a legfontosabb most az volt, hogy a program minden színházszerető korosztályt megmozgasson", írja Komáromi Sándor. A 30 külföldi és 8 hazai jelentkező közül végül az alábbi program véglegesült:


versenyprogramok - kísérőprogramok


Szeptember 20. (szerda)


15.30 Megnyitó - Várkerület, Mária-szobor (rossz idő esetén 18.30-kor a színházban)


16.00 Almagránát Soltis Lajos Színház (Celldömölk) Várkerület, Mária-szobor (rossz idő esetén elmarad)


19.00 Italian Movie Factory Avanzi di Scena (Civitavecchia, Olaszország) Színház


21.00 Irina RÉV Színház (Győr) Liszt Központ - Széchenyi terem


Szeptember 21. (csütörtök)


11.00 Szakmai beszélgetés


15.00 Egy őrült naplója A Soproni Petőfi Színház előadása Liszt Központ - Petőfi terem


18.00 Csonka Vörösmarty Gimnázium (Budapest) Liszt Központ - Széchenyi terem


20.00 Vaknyugat Soltis Lajos Színház (Celldömölk) Liszt Központ - Petőfi terem


Szeptember 22. (péntek)


10.30 Hello, Mr. Andersen Młodzieżowy Teatr Animacji Lalki i Przedmiotu „eF” (Bielsko-Biała, Lengyelország) Liszt Központ - Széchenyi terem


15.00 Puberty Red Apple Theatre Gathering (Colombo, Srí Lanka) Színház


16.00 Szakmai beszélgetés


20.00 Don Q Compania Sincara (Lipcse, Németország) Liszt Központ - Petőfi terem


Szeptember 23. (szombat)


10.00 Szakmai beszélgetés


11.00 Furcsa pár Súgólyuk Színház (Komló) Színház


15.00 Csend, élet Deszka Színház (Deszk) Színház


17.00 Engedetlenek KB35 (Inárcs) Liszt Központ - Széchenyi terem


20.00 Megöltem az anyámat A Soproni Petőfi Színház előadása Liszt Központ - Petőfi terem


Szeptember 24. (vasárnap)


10.00 Szakmai beszélgetés


12.00 Trezka Sturcz József Színjátszó Csoport (Kupuszina, Szerbia) Színház


14.00 Fesztiválzáró gála


18.00 Zrínyi Ilona A Klebelsberg Kultúrkúria (Budapest) előadása Színház


A zsűri: Lucie Malková cseh rendező, Pinczés István Jászai-díjas rendező Katona Imre, a soproni teátrum vezető dramaturgja


A fesztivál FB-oldala:


Sajtótájékoztató és tovább információk a soproni színház honlapján: https://www.soproniszinhaz.hu/hu/hirek/839-progress-szinhaz-hatartalanul.html

Comments


Programajánló

LEGFRISSEBB CIKKEINK
ROVATOK

Játékos folyóirat

Folyamatosan archiváljuk a Játékos régi lapszámait, olvass bele, mi volt a téma 20 évvel ezelőtt!

bottom of page