SOPRON PROGRESS 2017 - a művészeti vezető záró gondolatai

Egy jó fesztiválnak sok szempontnak kell megfelelnie. Mindig van egy befogadó város, egy kiszolgáló intézmény, mindig ott van a közeg, amelynek szerveződik, és mindig ott vannak az egyéni szempontok. Ízlésünk és elvárásaink sokfélék lehetnek, kulturális és művészi igényünk más és más. Utólag mindig többet és jobban lát az ember, és ez adja a tapasztalatot és a lelkesedést a következő lépéshez. És ha minden jól megy, Sopronban fesztivál született, amit mostantól közösen formálhatunk, hiszen a legfontosabb szűrőkön átment.

***FOR ENGLISH SCROLL DOWN***

Sopron igazi kulturális csoda, történelmiségével és boraival, határközeliségével és gasztronómiai igényességével együtt igazi turisztikai élmény a jelenlévők számára. A Soproni Petőfi Színház profi hátteret adott a fesztivál bonyolításához, és hát valljuk be, kevés olyan amatőr-, diák-, vagy gyermekszínházi fesztivál van Magyarországon, amelynek kiszolgáló hátterében egy megyei jelentőségű kőszínházi intézmény áll.

Az sem utolsó szempont (és szerintem ez is ritkaságszámba megy), hogy a fesztivál előadásaira 2000 jegyet váltott a helyi közönség, ami az öt napra leosztva napi 400 külsős érdeklődőt, színházbarátot jelent.

Egy igazi reflexió a negatívumokról sem feledkezhet meg, így ezekről is szólnom kell. A fesztivál megvalósulásának lehetőségei sokáig bizonytalanok, vagy inkább kérdőjelesek voltak, és bár a válogatás már márciusban megkezdődött, végleges és teljes menetrend csak augusztus végére alakulhatott ki. Emiatt a hivatalos értesítések megkéstek kicsit, amit joggal róhat fel a jelentkező csoportok közül az is, aki bekerülhetett, az is, aki most versenyen kívül szemlélhette csak az eseményeket.

A késői időpont a párhuzamos rendezvényekkel is nehéz egyeztethetőséget hozott, ami miatt az off-programokból idén kimaradtak a workshopok és közösségi események (leszámítva a fesztiválhelyszínt, ahol igazából már a csoportokon is múlt, kialakul-e fesztiválegyüttlét, legalábbis annak zenés-táncos eseményei). Jómagam 20 éve vagyok drámatanár, 20 éve járok fesztiválokra Magyarországon és külföldön egyaránt, és nagy bizonyossággal mondhatom, az igazi fesztiválhangulat mindig mindenhol annak kérdése volt, miért és milyen attitűddel vagyunk jelen. Vagyis hogy jelen vagyunk-e. A Progress következő alkalmával ezekre is nagyobb hangsúlyt lehet fektetni, hiszen az első, idei fesztivál kicsit óvatos, de sok szempontból túlteljesítő ismerkedésnek mondható. Bebizonyosodott, hogy az amatőrszínházi életnek helye lehet, helye van Sopron kulturális életében.

A válogatás során igyekeztem több szempontot érvényesíteni. A válogatás meg kellett feleljen annak a követelménynek, amit az amatőrszínházi szféra támaszt, nevezetesen hogy reprezentatív legyen, de annak is, amit a helyi közeg elvárt, vagyis hogy a nézőknek is szóljon.

A válogatásba gyerekcsoport, középiskolásokból álló társulat, vegyes korosztályú csapat is helyet kapott, különböző formanyelven születő előadások mutatták meg a csoportokra jellemző bátor és kísérletező szellemet, így elmondható, hogy a fesztivál képes volt felmutatni a nem hivatásos színházi műhelyek szférájában fellelhető sokszínűséget.

A versenyprogram látogatottsága azt is bizonyította, hogy ezek a társulatok magas művészi minőséget képviselnek, ami azt is jelenti, hogy saját közegükben méltó módon látják el a kulturális alapellátás különféle feladatait.

Ezekre a csoportokra nagy szükség van. Nem csak közvetítik, hanem fenntartják, és sok esetben teremtik is a kulturális értékeket és tradíciókat, a maguk módján, másfajta szabályrendszerben, mint a profi, tehát hivatásos műhelyek. Ez a másság azt jelenti, hogy gyorsabban, közvetlenebbül reagálnak a körülöttünk lévő világra, gondolkodásuk ösztönösebb, segélykiáltásaik jelzőbóják, humoruk akár a shakespeare-i bohócoké – egyszerre groteszk, önironikus és filozofikus, de mindenképpen igaz.

Ez az IGAZ-ság adja szerethetőségüket és különcségüket egyaránt, okozhat kényelmetlenséget vagy ami még fontosabb – mély magunkra ismerést. Mint a gyermek, aki kérdéseivel és kijelentéseivel soha nem bántani, mint inkább megérteni akar. Ezt a törekvést márpedig tisztelni, bátorítani érdemes. Ezt tette a Sopron Progress 2017 azzal, hogy elindított egy lehetőséget egy magyarországi szervezésű, nemzetközi kitekintéssel bíró fesztivál megalapozására.

A részvevőkről

Nagy sajnálatunkra a Sri Lankáról meghívott csoport végül lemondani kényszerült a fesztiválon való részvételt, így az 5 magyar és 4 külföldi csoport helyett csak 3 külföldi csoport versengett a fesztiválon. Az előadásokról szóló szakmai beszélgetések során színháztörténeti kitekintést éppúgy adott a zsűri, mint az előadásról szóló kritikát, de ami ennél is fontosabb volt, hogy nem volt kizárva a párbeszéd lehetősége – néző és más csoport éppúgy hozzászólhatott az értékeléshez, így a csoportok több szempont érvényesítését követhették végig munkájuk reflexiójaként.

Az olaszok (Avanzi di Scena) kiváló montázstechnikával álmodtak színpadra egy múltat megidéző moziuniverzumot, ahol volt időnk és lehetőségünk elmerengeni azon, milyen nagy formátumú történetek alakították az olasz filmvilágot, és milyen keveset vagyunk képesek birtokolni ebből az egyéni interpretációk és szabad asszociációk segítségével is.

Az eF színház, vagyis a lengyel ifjak felnőtt művészeket meghazudtoló pontossággal hoztak létre black-light színházat, amit a jelen lévő mintegy 150 főből álló óvodás közönség éppúgy élvezett, mint az állva tapsoló olaszok.

A németek (Compania Sincara) Don Quijote-parafrázisa a maszkos színjáték technikáit használta ki mesteri fokon, nem véletlen, hogy számtalan díjjal, köztük Vidnyánszky Attila felajánlásával, a magyarországi MITEM-re történő meghívással gazdagodott a társulat.

A magyar műhelyek közül látható volt a győri RÉV sok fesztivált megjárt, sok díjjal gazdagodott előadása, az Irina, ami a soproni fesztiválon is bizonyított, hiszen a kreatív együttes munkáért a zsűri különdíjban részesítette a munkát.

A budapesti Vörösmarty Gimnázium növendékei az elmúlt évek során már sokszor bizonyították rátermettségüket kortárs színházi munkák létrehozása, valamint társadalmi és szociális problémáknak való hangadás terén. Csonka című előadásuk Perényi Balázs és Szalai Ádám társrendezésével jött létre, és a család-csonka család témájában gondolkodtatta el és késztette önvizsgálatra a nézőket.

A Soltis Lajos Színház tabukat feszegető, az Isten és hit nélküli világot, valamint a kiégett és hétköznapi problémákon elvérző emberi viszonyokat színpadra állító Vaknyugat című előadása is több különdíjjal távozott, köztük a zenei- és látványvilágért, valamint színészi alakításért járó elismerésekkel.

A deszkiek kísérletező kedvű, férfi-nő viszonyának örök kérdéseit taglaló, helyenként lynchi és bergmani képeket idéző Csend, Élet című előadása megosztotta ugyan a közönséget, de formai keresése végett fontos szereplője volt a fesztiválnak, hiszen egy ma már ritkán használt formanyelvet, a szertartás-színház, a versszínház, valamint a wilsoni képszervezés különleges egyvelegét hozta Sopronba.