top of page
Szerző képeJátékos

Eredmények Mosonmagyaróvárról


A Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület november 12. és 14. között rendezte meg a XXXI. Moson Megye Színjátszó Találkozót a Flesch Károly Kulturális Központban. A koronavírus-járvány erősen befolyásolta a rendezvény megszervezését. A korábban megszokottakhoz képest jóval kevesebb csoport vállalta a bemutatkozást, s az utolsó pillanatban ezen csoportok közül is több lemondta a fellépést.


November 12-én majdnem teltházas előadásban a mosonmagyaróvári Theatrum ad Flexum Színház színészei mutatták be Móricz Zsigmond: A nagymama című vígjátékot két felvonásban. Az előadás a közönség körében nagy sikert aratott.


A színjátszó találkozó versenyprogramja szombaton délelőtt kezdődött. A szervezők nevében Nagy Sándor, a Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület elnöke nyitotta meg a rendezvényt, köszöntötte a résztvevőket. Felelevenítette, hogy hogyan lett az elmúlt harminc év alatt a színjátszó rendezvény a Kárpát-medencei magyar anyanyelvű amatőr színészek találkozója. A találkozó a szervezők szándéka szerint a járvány ellenére az idén is sokszínű volt, a programba beválogatott tíz produkció reprezentálta a nem hivatásos színjátszást. Külön köszöntötte a zsűrit alkotó Regős János (Budapest) rendezőt, a Magyar Szín-Játékos Szövetség elnökét, Pápai László (Sopron) rendezőt, és Gergye Rezső (Vasvár) rendezőt, a Nagy Gáspár Művelődési Központ igazgatóját, akik döntöttek a díjakról és a minősítésekről.


Ezt követően az amatőr színészeké lett a főszerep. Egymás után mutatkoztak be a gyermek-, diák- és felnőtt csoportok, akik a legkülönbözőbb műfajú színjátékokat állították színpadra. A bemutatókon a csoportok egymás produkcióját megtekintve hatalmas tapssal adtak hangot elismerésüknek.


A kétnapos bemutatók után, vasárnap került sor az ünnepélyes eredményhirdetésre és díjátadásra. A zsűri nevében Regős János zsűrielnök értékelt, magas színvonalúnak értékelve a látott produkciókat. Kiemelte a határon túli színjátszó csoportok teljesítményét, akiket nagy várakozással tekintettek meg, s idén sem okoztak csalódást. A bemutatott darabok rengeteg eredeti rendezői elképzelést tartalmaztak, nagyszerű színházi élményekkel megajándékozva a műértő közönséget. A találkozó fődíjait három csoport vehette át a zsűritől.


EREDMÉNYLISTA

XXXI. MOSON MEGYE SZÍNJÁTSZÓ TALÁLKOZÓ

2021. november 12-14., Mosonmagyaróvár


FŐDÍJAK

1. Theatrum ad Flexum Színház (Mosonmagyaróvár)

Jean Paul Sartre: Zárt tárgyalás (dráma)

Rendező: Kurucz Róbert

2. BŐ-ART Egyesület színjátszó csoportja (Bősárkány)

Kszel Attila: A sárkányok hallgatnak (abszurd álnépmese)

Rendező: Kszel Attila

3. Fókusz Diákszínpad (Dunaszerdahely)

A diákszínpad: Karantéma (videofilm)

Rendező: Kuklis Katalin


SZAKMAI DÍJAK


1. Legjobb epizód szereplő díja: Kurucz Róbert, a Theatrum ad Flexum Színház (Mosonmagyaróvár) színésze a Sári Bíró című előadásban nyújtott alakításért.


2. Színészi díj: megosztva Nikházi Árpád és Gerstweiler-Weisz Judit, a Theatrum ad Flexum Színház (Mosonmagyaróvár) színészei a Sári Bíró című előadásban nyújtott alakításért.


3. Színészi díj: Büki Barbara, a BŐ-ART Egyesület (Bősárkány) színésze A sárkányok hallgatnak című darabban nyújtott alakításáért.


4. A mozdulat szépségének megteremtéséért díj: Felhőjárók Mozdulatszínház (Százhalombatta) Csak a szíven érzi című darab előadásáért.


5. A legjobb rendező díja: Kurucz Róbert, Theatrum ad Flexum Színház (Mosonmagyaróvár) Zárt tárgyalás című darab rendezéséért.


6. A közösségteremtő előadás díja: Fókusz Gyermekszínpad (Dunaszerdahely) Az érzelmek szivárványa című szerkesztett játék előadásáért.


ORSZÁGOS MINŐSÍTÉSEK


Ezüst minősítésű produkció:

1. Theatrum ad Flexum Színház (Mosonmagyaróvár)

Jean Paul Sartre: Zárt tárgyalás (dráma)

Rendező: Kurucz Róbert


2. BŐ-ART Egyesület (Bősárkány)A sárkányok hallgatnak

Kszel Attila és a Társulat: A sárkányok hallgatnak (abszurd álnépmese)

Rendező: Kszel Attila


3. Felhőjárók Mozdulatszínház (Százhalombatta)

Csak a szíven érzi (mozdulatszínház)

Rendezők: Szélpál Stefi, Rédli Éva


Bronz minősítésű produkció:

1. Theatrum ad Flexum Színház (Mosonmagyaróvár)

Móricz Zsigmond: Sári bíró (vígjáték)

Rendező: Zemplenszkyné Rujder Éva


Minősített produkció:

1. Apropó Színházi Egyesület (Paks)

Feil Gréta: Vigyázz, mit beszélsz! (komédia)

Rendező: Vida Zsolt


2. DiszKosz Csoport (Budapest)

Csehov: Próba (színjáték)

Rendezők: Juhász Dávid, Kocsis Nándor

Comments


Programajánló

LEGFRISSEBB CIKKEINK
ROVATOK

Játékos folyóirat

Folyamatosan archiváljuk a Játékos régi lapszámait, olvass bele, mi volt a téma 20 évvel ezelőtt!

bottom of page