Játékos
Magyar Művek Szemléje 2017 - program

Ha május vége, akkor, Magyarművek! Nagy András László, két évvel ezelőtt eltávozott elnökünk "hagyta ránk" nemes örökségként ezt a fesztivált, és ő is úgy, hogy szövetségünk egyik alapítójának, Uray Györgynek kívánt emléket állítani általa. Amikor meghirdetjük - általában március elején -, hetekig alig-alig csordogálnak a nevezések. Aztán az utolsó héten két nap alatt fut be - a tizenkét előadás-helyre - a már meglévő öthöz, még tizenöt jelentkezés. Örülök annak, hogy ilyen sokunk számára fontos ez a bemutatkozási lehetőség, hogy kíváncsiak vagytok egymásra és a szakmai visszhangra is. Idén új helyszínt avatunk. A Patyolat Próbaüzem, a klinikák egykori mosodája, egy feltörekvőben lévő "szellemi mosoda", kulturális befogadó tér a Baross utcában. Otthont ad sok-sok érdekes és értelmes színházi eseménynek, kiállításnak. Különleges tereiben sokszor megfordultam már. Mindig jó érzéssel lépek be ide és távozom innen, általában jóval korábban érkezek és később is távozok, mint az adott program kezdete és vége. Egyszóval, jó itt lenni! Így hát Formanek Csabával - aki mostanában itt játssza az előadásait - úgy döntöttünk, hogy ennél ideálisabb helyszínt ennek a fesztiválnak nemigen találhatnánk a városban. Remélem, ti is megszeretitek majd a Patyolatot.

Ami a műsort illeti, ilyen változatosnak és színvonalasnak talán még sohasem ígérkezett. A tizenöt bemutató között lesznek Klasszikusok (Liliomból kettő is!), kortárs szerzők, saját fejlesztésű, kísérleti darabok, felnőtt- és diákszínházi előadások az ország szinte minden régiójából. Naponta kétszer ülünk majd össze a zsűrivel (Szűcs Katalin Ágnes és Hodászi Ádám kritikusok, Tárnoki Márk rendező), hogy beszélgessünk a látottakról. Aki tud, maradjon velünk mind a három napon! Tudom, hogy nem könnyű megoldani. Sajnos, szállásra, útiköltségre most sem futja szűkös büdzsénkből. Hívjátok budapesti barátaitokat, ismerőseiteket az előadásokra! Regős János elnök, MSz-JSz Támogatóink: EMMI, NKA, Patyolat Próbaüzem
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Napijegy külsős felnőtteknek 1000 Ft, diákoknak 500 Ft A fesztivál résztvevőinek ingyenes! Előzetes bejelentkezés, jegyfoglalás: formanek.csaba@gmail.com vagy http://jatekos.wixsite.com/formanek/kontakt
FB-esemény ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
PROGRAM: MÁJUS 26. PÉNTEK
15.00 alagsor RÉV Színházi és Nevelési Társulat (Győr) Molnár Ferenc: Liliom (80 perc)

Liliom - Bársonyosi Dávid Julika - Hermann Brigitta Marika - Kovács Viktória Mária Muskátné - Bálint Betty Hugó, írnok - Szántó Dániel Ficsúr - Balla Richie Fényképész - Bojkovszky Zsolt Kapitány, Linzzmann, dr. Reich - Nagy Zsolt Fogalmazó - Szabó Gergely Kellék, Jelmez: Bálint Viktória, Hermann Bianka Díszlet: Balaskó Attila Zene: Bojkovszky Tamás, Bojkovszky Zsolt, Scheer László Rendező: Korányi Bálint Az előadásról: Körhintán szédülni, minden ijedtségre sört inni, kártyázni, bámulni a vonat után, amíg csak látjuk, csak aludni, aludni... Könnyebb, mint kimondani , amit igazán gondolunk, könnyebb, mint döntéseket hozni, megfelelni egy olyan vizsgán, ahol nem mondják meg, mi t kell csinálni. Hallgatás helyett szitokszavakat, ölelés helyett ütést szül a feszültség. Liliom dacol. Csupa igazság van. Melyik mit jelent nekünk?

A társulatról: A RÉV Színházi és Nevelési Társulat elsődleges célkitűzése, hogy olyan iskolákba, olyan diákoknak vigye el a színház semmivel nem összehasonlítható hangulatát – akár tantermi körülmények közé – akik alig, vagy egyáltalán nem részesülnek ebből az élményből szociális vagy környezeti helyzetük miatt. Színész-drámatanáraink több éves szakmai tapasztalattal rendelkeznek mind a színházi, mind a drámás munkát tekintve. Közösségteremtő munkájuk során évről évre több száz diákkal dolgoznak együtt – legyen szó színházi nevelésről, színjátszásról, vagy akár más szabadidős programról, táborokról.
16.45 színházterem Heine-Barabás duó (Kartal) Csodaváró - à la carte (60 perc)
- félszáraz színház felolvasásba mártva
kizárólag hazai alapanyagból, felrázva és nem keverve -

A napi menü:
Ady Endre, Babits Mihály, Birtalan Balázs, Cziczó Attila, Fodor Ákos, Janikovszky Éva, József Attila, Lázár Ervin, Lengyel József, Móricz Zsigmond, Örkény István, Palasovszky Ödön, Papp Márió, Sándor György, Schwajda György, Utassy József
Mindig van körülöttünk valami, ami meghatároz bennünket.
A világmindenség. Vagy egy ország. Vagy egy család.
Mindegy is. Kinek nagy jut, kinek kicsi. Belakjuk, feléljük, toldozzuk-foltozzuk, kikacagjuk, kapaszkodunk bele foggal-körömmel, belefáradunk. Aztán várunk a csodára.
Így látjuk mi.
Két ember.
A felszolgálók: Heine Éva és Barabás Tamás
( a ….valót elfogadjuk)
18.00-19.00 szakmai beszélgetés
19.10 színházterem Debreceni Egyetemi Színház (DE Színház) Alkalmi Társulat ...de mivel saját képmására teremtett... (35 perc)
- színpadi etűd Jónás Tamás verseire -

A Roma Sajtóközpont felkérésre a DESzínház egy rövid színpadi etűddel járult hozzá a 2016-os Roma Nap debreceni programjához. Az Alkalmi Társulat ez év április 8-án bemutatott előadása impresszionisztikus tisztelgés Jónás Tamás cigány költő művészete előtt. Mi, az előadás készítői nem vagyunk cigányok, mégis megrázó találkozások pillanatait éltük meg Jónás Tamás verseit olvasva.
Tengernyi verse olvasása során kialakult a társulatban az a συμπάθεια (sympatheia), a vele érezés, mely elvben alapja lehetett a színház nyelvére fordításának. Eszközöket kellett találnunk, melyek bár más nyelvezettel, de ugyanarról szólnak, mint a szavak Jónás Tamás klaviatúráján. Kerestünk hanghordozást, mozdulatot, zenei effektet, látványt. Így került a színpadi látvány fókuszába a « cigány sámli », a toldi cigányok asztalos műhelyében készült, egyszerre komikus és titokzatos kis alkalmatosság, ami mindenre jó, de semmire sem igazán. Játsszák: Bajzát Ágnes, Krivi Dóra Zene: Katona Lóránt Rendezte: Lukovszki Judit
20.00 alagsor Vörösmarty Mihály Gimnázium 11. D évfolyam, drámatagozat (Budapest)
Csonka (60 perc)
Rendező: Perényi Balázs, Szalai Ádám A Vörösmarty 16 drámatagozatos diákja kérdéseket tesz fel. Van-e még család? És miféle? Számít ez? És meddig? Mivé lettünk? Ettől lettünk azzá? Na és helyette? Mondd, mi van helyette?

21.15-22.00 Szakmai beszélgetés