• Játékos

"Erős mag alakult ki" - LeSzSz Társulat 2019.


A lendvai LeSzSz Társulat a legkisebb határon túli magyar közösség, a Szlovéniához tartozó Muravidék színházi csapata. Két évvel ezelőtt alakultak, és már három előadást mutattak be. 2020-ban Kárpát-medencei fesztivált, illetve konferenciát is terveznek Lendván, ezzel is elősegítve a magyar kultúra ápolását és őrzését. Gal Patrik társulatvezető nyilatkozott a 2019-es évről, és a jövő terveiről.


- Túl vagytok a társulat 2. évén is. Mennyiben alakult másként, mint az első? Hogyan sikerült összetartani a csapatot, előre lépni?


Gal Patrik: A második év is mozgalmasan telt, és sikeresnek könyvelhetjük el. Az aktív tagok száma csökkent, így egy kamaraelőadást vittünk színpadra. A választás Háy János istendrámájára esett A Herner Ferike faterja címmel. A kevesebb aktív tagoknak előnye is és hátránya is van, viszont 2020-ban mindenképp elkezdünk embereket toborozni. A megmaradt aktív tagok közt sokkal erősebb lett a kapcsolat, így örömmel állíthatom, hogy egy nagyon erős mag alakult ki, amivel sokkal könnyebben és egyszerűbben tudunk építkezni.


- Hogyan tudnád röviden érzékeltetni, mit jelent ma Muravidéken színházi társulatot építeni, évről évre működtetni?


G. P.: A muravidéki magyar közösség nagyon kicsi (kb. 5000 – 6000 fő), és a társulat működtetése nagyon fontos tényezője a közösség kulturális életének. A lendvai bemutatóink általában teltházasok, ami azt jelenti, hogy 444 néző tekinti meg az előadást. Ezen kívül Dobronakon is játszunk évente legalább egyszer, ahol kb. 150 néző látogatja meg előadásainkat. Így végül is évente a muravidéki magyarság legalább 10%-át közvetlenül elérjük és mozgósítjuk. Ez az arány elképesztő, ha egy magyarországi színházhoz vagy társulathoz viszonyítjuk. Ezért nagyon fontos, hogy a társulat működjön, és tovább tevékenykedjen ápolva és őrizve a muravidéki magyar kultúrát. Sajnos egyre kevesebb magyarul beszélő lélek él itt a Muravidéken az asszimiláció miatt, de mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy megőrizzük és ápoljuk kultúránkat.

Háy János: A Herner Ferike faterja

- Mi okozta a legnagyobb nehézséget vagy kihívást 2019-ben, és mi volt az, amit a legnagyobb sikerként könyvelhettek el?


G. P.: Mivel a társulat tagjai elsősorban nem a színjátszással foglalkoznak, továbbra is nehézkesen megy a szereplésekre szánt közös időpontok egyeztetése. Emiatt, és a váratlan megbetegedések miatt idén kevesebb szereplést tudtunk vállalni, és az új színdarabunkba is kevesebb szereplőt tudtunk bevonni. Emiatt esett a választás egy kamaraelőadásra nagyszínpadi helyett. A legnagyobb sikert minden éven az új bemutatónk hozza, hiszen azt itthoni (muravidéki) közönségtől jön a legtöbb visszajelzés.


- Úgy tudom, alakulóban van egy Kárpát-medencei fesztivál megszervezése Lendván. Hogy áll ez a terv, tényleg megvalósul majd 2020-ben?


G. P.: Nagyon szeretném, hogy sikerüljön kivitelezni. Ezzel a fesztivállal a Magyar Szín-Játékos Szövetség a határon túli magyar amatőr színjátszást is felölelné, amivel a teljes Kárpát-medencei amatőr színházi szféra egyesítését érnénk el valamilyen szinten. Örülök, hogy máris támogatását biztosította a muravidéki Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet igazgatója Šooš Mihály. Ezzel nagyot léptünk előre a fesztivál megszervezését illetőleg. Minden határon túli régióból szeretnénk meghívni legalább egy amatőr társulatot, színházat, szervezetet vagy intézetet, hogy a konferencia sikeres legyen.

Hamvas Béla: Nem mind arany, ami réz

- 2019-ben egy kevesebb szereplős darabot vittetek színre, mint a kezdőév két nagyszínpadi előadása esetében. Mennyiben volt más emiatt a próbafolyamat?


G. P.: A próbákat sokkal könnyebb volt megszervezni a kisebb létszám miatt, nagyobb termet sem kellett bérelni, és többet is tudtunk foglalkozni a szöveggel, mivel kevesebb szereplővel kellett a rendezőnek foglalkoznia. Mi, színészek sokat tanultunk ebből a próbafolyamatból, hiszen sose csináltunk még kamaraelőadást ilyen felállásban. Nyilván egy próbafolyamat függ a választott darabtól is, legyen az kamara vagy nagyszínpadi előadás. A mi esetünkben a három főszereplőnek sokat kellett dolgozni a szövegértéssel és tanulással is, mivel A Herner Ferike faterja a közmunkás hármasra építkezve meséli el a közönségnek a történetet.

Háy János: A Herner Ferike faterja

- Milyen új bemutatókat terveztek az új évre?


G. P.: 2020-ban egy új előadást tervezünk, és idén ismét egy új módszerrel próbálkozunk majd. Mindenképp szeretnénk egy könnyedebb műfajú előadást színpadra vinni, de még nem választottuk ki, hogy melyik színdarab legyen az, illetve a rendező kiléte is még kérdéses. Ismét nagyszínpadi előadásban gondolkozunk, aminek a bemutatóját a Kárpát-medencei fesztivál első napjára tervezzük.


- Milyen a viszonyotok a várossal, illetve a Művelődési Intézettel? Mekkora közönségre tudtok számítani otthoni viszonyok között?


G. P.: Örömmel mondhatom, hogy a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézettel nagyon jó a kapcsolatunk. Ezt az is bizonyítja, hogy az éves költségvetésünk kb. kétharmadát ők állják. Nem akadályozzák munkánkat, és támogatnak minket mind szakmai, mind erkölcsi értelemben is. Tiszteletben tartják döntéseinket a darabválasztást illetőleg, és nem folynak bele a társulat működésébe. Ezt sajnos nagyon kevés társulat vagy színház mondhatja el magáról. Ahogy már a második kérdésben is levezettem, a muravidéki magyar lakosság kb. 10%-ra tudunk számítani a közönség sorai közt, amire nagyon büszkék és hálásak vagyunk, hisz miattuk létezik a társulatunk.

Hamvas Béla: Nem mind arany, ami réz

- Ha egy jótündér teljesítené egy kívánságodat, mit kérnél a színjátékos szféra számára 2020-ra?


G. P.: Sajnos nagyon nehéz év vár a magyar független, befogadó és amatőr színházi szférára, ugyanis rengeteg ilyen színház és társulat helyzete kilátástalanná vált anyagi támogatások hiányában. Azt kívánom, hogy mindenki szabadon, pénzügyi gondok nélkül alkothasson, ahogy ez nekünk Muravidéken megadatik.

Programajánló

LEGFRISSEBB CIKKEINK
ROVATOK

Játékos folyóirat

Folyamatosan archiváljuk a Játékos régi lapszámait, olvass bele, mi volt a téma 20 évvel ezelőtt!

Október 27. 19.30, Szegedi Pinceszínház

Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ) - Závada Péter: Reflex

Október 28. 19.30, Óvóhely

Reménytelen Konvoj: Orgia

November 6-7. Artus Stúdió

Magyar Művek Szemléje 2020

November 9. 19.30, Óvóhely

Trainingspot: Helyettem élsz

© 2015 Magyar Szín-Játékos Szövetség

  • Facebook B&W