• Játékos

Pályázat produkcióknak Színházi Napra


A Vécsey Kamarateátrum keres egy színházi előadást október 19-ére, a kartali Színházi Napra. Felhívásukat közöljük.


"Szervusztok!

Ilyet sem csináltunk még, kipróbáljuk! Korábbi színházi napjainkra meghívtuk a fellépőinket, az ideire is megvan már a fellépők fele, viszont teszünk egy próbát és 1 előadást megpályáztatunk!


Amit ehhez tudni kell:


  • vidéki kistelepülésen rendezzük meg, immár ötödik alkalommal, a helyszínből adódóan kamaraelőadásokban gondolkodunk (ne monodráma legyen, az már van! s persze, ha most jelentkezik valamelyik nagyszínház, átszervezünk!) Előny, ha addig meg is lehet tekinteni valahol!

  • összköltségvetésünk 90 ezer forint. Erre az előadásra legfeljebb 35 ezer Ft jut. Számlát természetesen kérünk. Bor, tea, víz, kávé, szendvics lesz.

  • örömmel vennénk, ha a tervezett 4 programon (leszámítva a saját felkészülési+játszási időt) nézőként is részt vennétek és azt is, ha az előadásotok után vállalnátok egy kis beszélgetést a közönséggel! (eddig ez volt a divat)

  • pályázni az erre létrehozott űrlapon... fenéket! írtok ide üzenetet, e-mailt (fulesmacko.970@gmail.com) vagy telefonáltok (Barabás Tamás, 06-705414946)

  • a Színházi Nap ideje fix: 2019. október 19-én lesz, 14-22.30 között, helyszíne: Kartal, Művelődési Ház és/vagy Könyvtár (50 méterre egymástól) Gyerekelőadással kezdünk és úgy haladunk a korhatárosok felé... A terv szerint 15.30-20 óra között kéne játszanotok.

Nos?"


Barabás Tamás

Programajánló

LEGFRISSEBB CIKKEINK
ROVATOK

Játékos folyóirat

Folyamatosan archiváljuk a Játékos régi lapszámait, olvass bele, mi volt a téma 20 évvel ezelőtt!

Október 27. 19.30, Szegedi Pinceszínház

Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ) - Závada Péter: Reflex

Október 28. 19.30, Óvóhely

Reménytelen Konvoj: Orgia

November 6-7. Artus Stúdió

Magyar Művek Szemléje 2020

November 9. 19.30, Óvóhely

Trainingspot: Helyettem élsz

© 2015 Magyar Szín-Játékos Szövetség

  • Facebook B&W