• Takács Olivér

Ahol mindenki elfér az asztalnál - Feszt-Fest 2018. - 2. rész

A Magyar Színjátékos Szövetség november 2. és 4. között tizenkettedik alkalommal rendezte meg a FESZT-FEST-et, teljes nevén a Fesztiválgyőztesek Fesztiválját a MU Színházban. A közönség 13 olyan előadásnak lehetett tanúja, amelyek az előző évadban különböző fesztiválokon bizonyították érdemességüket. Beszámolónk második része!


A szakmai zsűri Formanek Csaba (író, színész, rendező), Perényi Balázs (drámatanár, rendező) és Tóth Zsuzsanna (színházpedagógus) voltak.



Füleki Gimnázium és a Csemadok alapszervezet Apropó Kisszínpada:

Lüzisztraté, vagy amit akartok (rendező: Szvorák Zsuzsa)


A produkció 21 fője nagy energiával, pontosan játszott, jól használva a komédia eszközeit. A harsány játékmód ellenére sem fulladt ízléstelenségbe az előadás. Pedig, ahogy Tóth Zsuzsanna is kiemeli, ez gyakran meg szokott történni a darab középiskolás feldolgozásakor. Ennek kapcsán beszél a zsűri mind a jelmez, mind az eszközhasználatról, ami egyszerre idézte meg a klasszikus görög viseletet és távolodott el tőle. Különösen humoros ötlet a folyton párnákkal közlekedő görög asszonyok képe. Az összhatás egy esetben csorbult csak, amikor az egyetlen maszkos jelenetben az öt szereplőre hirtelen csak három maszk jutott. Formanek Csaba szerint ez még a kisebbik baj, mert “még ennél is fontosabb, hogy a színész valóban a maszk mögül beszéljen, különben nem születik meg a figura”.

A színészek játékára nem lehetett panasz azon túl, hogy néhol a fáradtság jelei látszódtak az alakításokon, ami a helyzetek kiüresedéséhez vezetett. A zsűri ezt szóvá is tette, és további munkára bátorította a résztvevőket a felszínességek kiküszöbölése érdekében.


József Attila Színjátszó Csoport (Nagykikinda) - Székely Csaba: Bányavirág (rendező: Király Sándor)


A József Attila színjátszó csoport előadása sajnos megállásra kényszerült, amikor egy néző elájult és ki kellett vinni a teremből. Ez a sajnálatos és váratlan esemény nyilvánvalóan rányomta a bélyegét az előadás további sorsára, ami - bár folytatódott - de sem a színészek, sem a nézők nem tudtak a hátramaradó időben szabadulni a színpadon kívül történtektől.


Legnagyobb sajnálatunkra, mert a befektetett munka látszódott az előadáson. A visszafogott, apró, viszont annál többet eláruló jelekkel dolgozó játékmód humorát vesztette. A körülmények miatt a szakmai beszélgetésre sem kerülhetett sor.


LESzSz Társulat (Lendva) - Rideg Sándor: Indul a bakterház (rendező: Pénzes Csaba)


Az Indul a bakterház volt a nap utolsó előadása. A szépen világított, erős atmoszférát teremtő díszlet jól sűríti a mű világának hangsúlyos tereit, ugyanakkor időnként az előadás kárára is válik, mert a színészek sokszor kerülnek alulvilágított helyzetbe.


A színészek nagy rutinnal mozognak és beszélnek a színpadon, bátran mutatják meg a legőrültebb figurákat is. Remekül használják a börleszk elemeit és mernek szélsőségesen fogalmazni. Perényi Balázs szerint az előadás hűen hozza vissza színpadon az eredeti mű anekdotafüzér jellegét, viszont ezáltal nem képes drámaivá válni. A szereplők viszonya nem változik meg, nincsenek döntési helyzetek, sem célok, a jelenetek mindig azonos sémára épülnek, aminek a vége az, hogy Bendegúzt üldözi a bakter, aki újra és újra beleesik ugyan azokba a csapdákba.

Ami Perényi szerint érdekes volt az előadásban, az a játszók tehetsége, az anyag nem segítette őket. Továbbá megjegyzi, hogy ő személy szerint alkalmatlannak találja feldolgozásra az előadás alapjául szolgáló művet. Pedig egy ilyen adottságokkal rendelkező csapat ennél többre hívatott. Tóth Zsuzsanna azon túl, hogy egyetértett a korábban felhozottak jogosságával, dicsérte a groteszk figurák megformálását, mind színészi, mind a jelmez szempontjából.


Formanek nem szerette volna ismételni az előtte szólókat, inkább felhívta a figyelmet pár lehetőségre, melyek mélyíthetnék az előadást. Így például az együtt élő figurák egyéni magányának erőteljesebb ábrázolása, vagy egy dramaturgiai keret, amelyben a felnőtt Bendegúz mesélhetné el felnövésének történetét, a jelenlegi életének kérdéseire keresve a választ.


Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és az EGYMI Színvilág csoportja - Arany János: Ágnes asszony (rendező: Neuburger Éva)


A csoport sajátossága, hogy tagjai mérsékelt intellektuális képességzavarokkal és sok esetben különböző érzék- és mozgásszervi sérülésekkel élik mindennapjaikat. Így előadásuk nem csak pedagógiai szempontból fontos, hanem a mindennapi életbe való beilleszkedésüknek egyik gyakorlóterévé válik. Előadásuk kipróbált formákat alkalmaz pontosan, hatásaival jól játszik. A színpadon játszók nagy közlésvággyal teszik a dolgukat. Az előadás egyszerű eszközökkel teremti meg a ballada rejtelmességét és végig érdekes marad motívumainak fejtése.



Soltis Lajos Színház - William Shakespeare: Szentivánéji álom (rendező: Nagy Péter István)


A celldömölki Soltis Lajos Színház elképesztően széles eszköztárat használó előadása a mű sok rétegét tárja fel előttünk. Az előadás kezdete nem is színpadon, hanem a MU Színház aulájában játszódott. Így a nézőnek valójában “utaznia” kell, hogy bekerüljön az álmok világába. Az itt megjelenő képi világ az álom rétegeinek széles skáláját mutatja meg, a könnyed álomtól egészen a rémálomig. A társulat elképesztő technikai tudása végig ámulatban tartja a nézőket, anélkül, hogy görkorcsolyázásukat, eséseiket, koreográfiájukat és kiváló zenéjüket egy pillanatra is öncélúnak éreznénk. A mesteremberek jelenetei minden lehetőséget megragadnak az önreflexióra, az ő narratívájuk válik az előadás keretévé. Helyenként a jelenetek az álomról leválva ellenpontoznak, máskor pedig azzal összefonódva mossák el a határokat az ébrenlét és álom között.


A színészi játék egységesen jó, sőt sokszor jó volna tüzetesebben is elidőzni egy-egy figurán, de az előadás rohanó tempója erre nem ad lehetőséget. Ezért - annak ellenére, hogy a szöveg remekül szerkesztett és jól elmondott, - akkor történik valódi színházi rácsodálkozás, amikor nem használják, és a gondolat kizárólag képszerűsége által bomlik ki a nézőben. Az álomvilág megfejtései a szövegről leválva jelennek meg a színpadon, hihetetlen mélységgel és ötletességgel - fejti ki Perényi.

Erre a zsűri egységesen a háttérben maradó szarvaspár románcát hozza példának, akik teljes mértékben szöveg nélkül élik végig tragédiába torkolló szerelmüket.


Formanek Csaba ambivalensen áll az előadáshoz, mivel szerinte is ezekben a pillanatokban működik legjobban, és sokkal inkább szól ekkor a szerelemről, mint a szöveges részek alatt, viszont ennek nem kellene így lennie. Az effektek és trükkök gyors egymásutánja és a stílusváltással történő elidegenítések miatt sokszor elveszítjük, miről is akar szólni az előadás. Miközben a technikai apparátus, a színészek és a szöveg mindig képes volt újra és újra felkelteni az érdeklődést.


Erényei elismeréseként az évad legjobb amatőr színházi előadásának járó Paál István Diplomát vihette haza az előadás.


ADYák Színpad: Shakespeare Boys (rendező: Lakó Zsigmond)


Az előző lehengerlő élmény után egy kicsit kábán foglaltam el a helyem ismét a nézőtéren, de ez szinte azonnal el is múlt, amikor a Shakespeare Boys-t játszó négy srác megjelent velünk szemben.

A teljesen a diákok által szerkesztett előadás humoros formában nyúlt Shakespeare drámáihoz. Zenével, dalokkal, improvizációkkal meséli el Rómeó és Júlia történetét, miközben szabadon asszociál különböző shakespeare-i motívumokra és szövegekre. A szerkesztett szöveg végig a fiúk humorát tükrözi úgy, hogy közben nem válik ellentétessé az eredeti művek mondanivalójával, látszik rajta az elemzői munka. A játszók nem komolykodnak, nem drámát akarnak játszani, ennek ellenére mégis jó ritmusban adnak komolyabb mondanivalójú tartalmat a nézőknek.


NNÁ 11b.: SAGA (rendező: Eck Attila)


A fesztivál záró darabja a skandináv mitológia történeteit dolgozta fel. A zsűri az előadás terét dicsérte: remekül használták az egész világ megjelenítésére, ami egy rítusjátéknál elengedhetetlen. A darab szerkezeti felépítése szerint a szereplők az előadás első részében megteremtik a világot, majd a másodikban elpusztítják azt. Ezt szó szerint lehet érteni: a világot jelentő kövek mind fizikai valójukban kerülnek be, és leereszkedik a világfát jelképező kötél is a tér közepére, az istenek pedig elfoglalják helyüket az őket megillető magaslati pontokon. A diákok jól játszanak, fegyelmezetten vannak jelen a színpadon. Tóth Zsuzsanna dicséri a csapat összhangját, ami az elementáris erővel megszólaló dalok során vált a legszembetűnőbbé. A zsűri elismerően nyilatkozott a diákok egyéni megmutatkozásairól is. Különös tekintettel az előadás második felére, ahol a fejezetekre osztott történetek cselekménnyé sűrűsödnek, lehetőséget adva arra, hogy a diákok íveket játsszanak. Az én olvasatomban itt rajzolódik ki előttünk, hogy a mítosz istenei hogyan feleltethetők meg egy válságba került család archetipikus figuráinak.


Formanek Csaba másodjára látja és zsűrizi az előadást, és annak ellenére, hogy most is tudott a darab működni, koncentráltabbnak érezte a bemutatón látottat. Talán a késői időpontnak vagy az új térnek tudható be ez – teszi hozzá. A mostani, kicsit hullámzóbb jelenlétű előadást feledteti számára, hogy az alakítások viszont sokat értek a bemutató óta. Beszél még az eszközhasználatról és annak a motívumrendszeréről, amely úgy tud pontos maradni, hogy sok mindent meghagy a néző fantáziájának a szabad értelmezésre.


Ezzel szemben gondolja azt Perényi, hogy valós világépítés nem történik, mivel a szimbolikus események megjelenítése túlságosan különböző eszközökkel történik, amelyek gyengítik egymás jelentését. Viszont ez nem gyengíti az előadás más erősségeit – fejezi be.


Bőven este van már, amikor a fesztivál lezárul, és a záróbeszéd nem szívderítő, mivel a független színházak szűkülő lehetőségeiről szól. Emiatt nem is esik olyan jól a rám telepedő fáradtság, amikor elhagyom a helyszínt. A rossz hangulatom csak a villamoson enyhül, amikor megpillantok egy, a fesztivál résztvevőiből álló nagyobb csoportot, akik azon vitatkoznak, hogy milyen helyre ülhetnének be, ahol mindenki elfér az asztalnál.