"Valódi emberek a színpadon" - Feszt-Fest 2018. - 1. rész

A Magyar Színjátékos Szövetség november 2. és 4. között tizenkettedik alkalommal rendezte meg a FESZT-FEST-et, teljes nevén a Fesztiválgyőztesek Fesztiválját a MU Színházban. A közönség 13 olyan előadásnak lehetett tanúja, amelyek az előző évadban különböző fesztiválokon bizonyították érdemességüket. Így a fesztivál nem az előadások versenypályája, hanem sokkal inkább alkotók találkozási helye volt, ami az esemény hangulatát meghittebb irányba tolta el.

A szakmai zsűri Formanek Csaba (író, színész, rendező), Perényi Balázs (drámatanár, rendező) és Tóth Zsuzsanna (színházpedagógus) voltak. Vörösmarty Mihály Gimnázium: Életút-Tours

(rendező: Meleg Gábor és Pap Gábor) A fesztiválon látható produkció a Vörösmarty Gimnázium drámatagozatára járó tizenkettedikes diákok négy tavalyi vizsgaelőadásából állt össze. Az egymáshoz lazán kapcsolódó jeleneteket a nyitó és záró jelenet fogja össze, ahol a születendő gyermek tesz fel kérdéseket a rá váró világról / világnak. Emiatt a darab egyfajta modern moralitásjátékként értelmezhető, jegyzi meg Formanek Csaba. Az előadás érdekessége volt, hogy a játszók több nyelven szólaltak meg. Ez az elem praktikus okból került az előadásba egy külföldi fellépés miatt, tudjuk meg a diákoktól az előadás értékelésénél.

Tóth Zsuzsanna szerint az idegen nyelv használata sok esetben többletjelentést adott a színpadon történteknek. Jó példa erre a sok diákelőadásból ismert szülő-gyerek vita jelenet. A többnyelvűség érdekes hozzáadott egzotikuma ellenére mégis úgy éreztem, hogy a túl sokféle színházi nyelv vegyítése fókuszvesztéssel járt.

RÉV Színház - KB35 Inárcs: Othello

(rendező: Balla Richie és Szivák-Tóth Viktor)

Az előadás pontosságával, átgondoltságával, nagyszerű színészi alakításaival és nyers humorával vált számomra emlékezetessé. A két alkotócsapat egységes társulat benyomását kelti a színpadon. Külön érdemes kiemelni Nagy Zsoltot Jago szerepében. Játéka az egész előadás alatt mágnesként vonzza a néző figyelmét, és végig „szeretjük utálni” manipulációit. Az ő érdekes kontrasztja a címszerepet játszó Balla Richie, akinek hűvös, azonban végig feszültséget hordozó alakításából kiolvasható Othello kitaszítottsága és frusztrációja.

A zsűri is dicsérte a színészek munkáját, azonban hiányolták az Othello-Desdemona kapcsolatból az átütő szenvedélyt. Jago nem tudja “megfertőzni” Othellót, ha utóbbiban nem munkál tudatalatti vadság, mondja erről Formanek Csaba.

Az előadás képi világát a letisztultság jellemzi: a színen szinte végig jelenlevő faládák jelentenek mindent, egyszerre szolgálnak díszletként, kellékként és kijelölik az éppen nem játszó színészek pozícióját, akik így a darab első harmada után megállás nélkül színen vannak. Ez lehetőséget ad a figurák közötti viszonyrendszer megmutatására, de Perényi Balázs szerint szétaprózza a néző figyelmét és ezáltal kárára válik az előadásnak.

A darab alternatív befejezése elérte, hogy borzongva távozzak az előadás végén. És biztos vagyok benne, hogy Jago felemelkedése áldozatai gyűrűjében hasonló hatást váltott ki minden nézőből. A két társulat a Solténszky Tiborról elnevezett Nívódíjat vihette haza a fesztiválról munkájuk elismeréseként.

AHA Színpad - Sánta Ferenc: Sokan voltunk

(rendező: Füsti Molnár Sándor)

Az AHA színpad, azaz A Hajléktalan Színpad 2002-óta készít színpadi műsorokat, előadásokat. Missziójuk, hogy előadásaik otthontalanok és állami gondozásban élő gyerekek közreműködésével készültek el. Ezek közül a produkciók közül láthattunk egyet itt is, ami a vasvári színjátszó fesztivál vándordíját tudhatja magáénak. Az előadás témája szorosan összefügg a játszók élethelyzetével, így a szereplők autentikusan mesélnek a nélkülözésről és az áldozatvállalásról.

Az előadás hossza 15 perc, de sokkal hosszabbnak érződött számomra a darab elviselhetetlenséget súroló feszültsége miatt. A színpadon jelenlévők teljes mértékben magukat képviselik, mozdulataik közölni vágyást tükröznek. “Jó volt valódi embereket látni a színpadon” fogalmazza meg Formanek Csaba a beszélgetés alatt. Mindezek ellenére a zsűri beszélt az előadás hiányosságairól és tudatosabb rendezői döntésekre bátorította az alkotókat.

Gyermek színjátszók délutánja

Amikor elolvastam a programfüzetben, hogy szombaton egy blokkban három gyerekelőadást kell végignézzünk, bevallom, egy kicsit megrémültem. Az elmúlt években gyerekszínjátszóként nagyon sok előadást láttam ettől a korosztálytól, és azt gondoltam, hogy ezek a produkciók nem fognak tudni meglepni. Erre az aggodalmamra a következő három előadás minden szempontból rácáfolt. Polaroidok újratöltve csoport: F84.5: Egy Nem Sima-történet (a történetet a csoportra írta: Kiszely Diána, rendező: Éles Eszter és Landi Zsuzsanna)

A fesztivál első gyermekelőadása mind színházi, mind pedagógiai szempontból kiemelkedőnek nevezhető. A csapat bátran feszegeti a gyermekszínjátszó előadások megszokott témáin túl levő ajtókat, sőt ki is nyitja azokat, újraértelmezve a másság szerepét ebben az életkorban. A történet főhőse nem nevezhető átlagosnak, ő egy Asperger-szindrómával élő kisfiú. Az előadásban látható harc az új közösségben való helytalálásért új fénybe helyezi az amúgy általánosnak nevezhető problémát. A főszereplő kapcsolatteremtési és beilleszkedési nehézségei új dimenziót nyernek.

A játszókat folyamatos jelenlét és fegyelmezettség jellemzi az egész előadás alatt. Ebben a gyerekek segítségére van az előadás pontos formavilága, amely, habár erőteljes hatásokkal dolgozik, mégsem nyomja el a szereplőket. “Jó, ha a csoportvezető rendezőként is segítségére tud válni a gyerekeknek” mondja erről Perényi Balázs. A zsűri kiemelte az előadás két főszereplőjét, akik hitelesen és tudatosan jelenítik meg a figurákat a színpadon. Az előadás szövegét is dicséret illette. Kiszely Diána darabja, melyet a rendező Éles Eszter felkérésére írt, valóban a korosztály nyelvét tükrözi. Az előadás a Nagy András Lászlóról elnevezett Nívódíj-at vihette haza a fesztiválról.

Tildy Zoltán Általános Iskola és AMI A-tól Zs-ig csoportja: Kettő… (a csoport ötletei alapján írta és rendezte: Pándiné Csajági Mária)

A tíz lányból álló szeghalomi csoport személyes élményekből erősen építkező identitáskereső darabot készített. A darab a serdülés elején járó lányok problémáit és világát mutatja be. Az előadás kendőzetlensége és személyessége akár zavarba ejtő is lehetne, ha nem éreznénk, hogy a jelenetekben megidézett események már lezárt, feldolgozott tapasztalatok, amiből a játszók az átadásra érdemes kivonatot mutatják meg nekünk.

Méghozzá mindezt jó ritmusban és mély ellenpontozó humorral. Ezekre nagy szükség is van, hiszen az előadás olyan témákkal szembesít, mint a zaklatás, a testképünk elfogadása vagy az iskolai bántalmazás. A lányok láthatóan remekül érzik magukat a színpadon és mernek a saját különbözőségeikkel játszani.

Csaplár Benedek Művelődési Központ Gyermekszínpada -

Fazekas Mihály: Lúdas Matyi

A nagy létszámú és korban széles skálát befogó csapat szépen dolgozta fel az ismert történetet, frissen, szabadon értelmezve azt. A Matyit játszó 10 éves fiú több hangszeren, bravúrosan kíséri végig az egész előadást, többletjelentést adva Lúdas Matyi figurájának. Az egyszerű és jól kitalált díszlet kreatívan használta ki a színpad lehetőségeit. A csapat lányait tömörítő lúdcsapat, ami egyfajta karként működött, az előadás elsődleges humorforrása volt. A libák egymással folyton játszva, incselkedve, csipkelődve egy valódi élettel teli baromfiudvar benyomását keltették. A zsűri egyöntetűen dicsérte ezt a megoldást, mert ez az ötlet lehetővé tette mindenkinek a jelenlétet a színpadon, nem kizárólag Matyira volt kihegyezve az előadás.

Tóth Zsuzsanna kiemelte a színpadra állítás ötletességét, ami lehetővé tette, hogy soha nem egy narrátor meséli el a történetet, sokkal színesebb megoldásokat láthatunk ebben is. Jó példa erre Matyi vándorútja, ahol hazaküldött képeslapok formájában értesülünk az eseményekről. De hasonlónak mondható az a teljesen saját jelenet is, ahol a Döbrögiék ebédlőasztalánál zajló beszélgetésbe hallgathatunk bele.

Folyt. köv.