top of page
Szerző képeJátékos

Írj drámát csapatban! - Íróműhely indul Esztergomban és Békéscsabán


A békéscsabai Féling Színház szervezésében drámaíró műhely indul Esztergomban és Békéscsabán Formanek Csaba szakmai vezetésével. Jelentkezni lehet szeptember 20, illetve 30-ig.


A több hónapot felölelő folyamat során kreatív írási feladatokon keresztül megkeressük hőseinket és antihőseinket, megvizsgáljuk a történetalkotás lehetséges útjait, a drámai jelenetszerkesztés szempontjait, egymást inspirálva és kontrollálva haladunk egy-egy születendő színpadi mű megalkotásához.


A workshop először tavaly nyáron valósult meg a TraktorWorks tréningfesztivál keretében. Idén júliusban már 6 intenzív napon keresztül dolgozhattak a résztvevők Békéscsabán, majd augusztusban ismét egy 4 napos változatra került sor Zalamerenyén.


Most egy egész évadon keresztül tart majd a munka: havi 1 hétvégén fognak találkozni a résztvevők az egyes helyszíneken, a találkozók között pedig egy-egy e-mail-es konzultációra is sor kerül. A cél, hogy az elméleti iránymutatások és közös tapasztalatok mentén fejlesztve az anyagokat, tavaszra minden jelentkező megírhassa első (vagy újabb) színpadi drámáját.


A további részletekről és a jelentkezés feltételeiről itt tájékozódhatsz: http://jatekos.wixsite.com/formanek/workshopok

A CsabaTV riportja a júliusi műhelymunkáról:


Az első zalamerenyei workshop munkabemutatója (fotók: Fekete Attila)

Comments


Programajánló

LEGFRISSEBB CIKKEINK
ROVATOK

Játékos folyóirat

Folyamatosan archiváljuk a Játékos régi lapszámait, olvass bele, mi volt a téma 20 évvel ezelőtt!

bottom of page