top of page
  • Szerző képeJátékos

Drámaíró és színházi workshop Békéscsabán


Drámaíró kurzus indul áprilisban Békéscsabán Formanek Csaba vezetésével. „AKINEK A SZÓ BIRTOKÁBAN VAN, AZ CSELEKSZIK” Drámaíró és színházi workshop vezeti: Formanek Csaba - író, színész, rendező Érdekel az írás, és érdekel a színház is? Szívesen foglalkoznál olyan szövegekkel, melyek élő színpadi játék alapanyagául szolgálhatnak? Szeretnéd kreatívan élni és írni az életedet? Személyes és szakmai visszajelzésre vágysz? Drámaíró kurzusunkon minderre lehetőséged nyílik! „Olyan módszerre van szükség, amely az ige hatalmát a gondolat válságán keresztül a tett erejébe tudja átvitetni. A szót a gondolatban fel tudja hevíteni. Amikor a szó felrobban, az a tett. Csak akinek a szó birtokában van, az cselekszik.” (Hamvas Béla: Mágia szutra) A műhelymunka során a résztvevők saját szövegeket alkotnak, és megvizsgáljuk azok színpadi megnyilatkozásainak lehetőségeit. Kezdetben monológokat írunk, majd dialógusokat, később kórusszövegeket és többszólamú párbeszédeket is. Olyan karaktereket hívunk elő magunkból, akik anyagi vagy lelki válságban vannak, azt mélyen megélik, de bátorságuk (vagy vakmerőségük) révén ezeken a mélységeken uralkodni vágynak. Vajon sikerrel járhatnak? Vagy elbuknak? Milyen drámai hősök és antihősök élnek bennünk? Ki tudjuk-e nevetni a démonainkat? Lehetséges-e megtisztulni a szerepeken keresztül saját ránk rakódott, kényszeres szerepeinktől? Lehet-e az írás, a játék, a színház által jobbá tenni önmagunkat, a világot? Munkánk képes-e bennünk, másokban „szerelmet ébreszteni”? A workshopon egyéni és csoportos munkát is végzünk majd. Visszajelzéseket, inspirációt adunk egymásnak, illetve a résztvevők érdeklődésétől, tempójától függően a foglalkozások során az „íróasztal” mellől olykor a színészi játék és a színházi jelenetalkotás vizeire is elkalandozunk. A két havi alkalom között egy írásbeli fordulóra is sor kerül (e-mailben), ahol az otthoni munka eredményeit oszthatjuk meg egymással, és adunk visszajelzést a művekre. A workshopot terveink szerint egy nyári intenzív, táborszerű együttlét követi majd, melynek végére a résztvevők befejezhetik első (vagy legújabb) színdarabjukat. Ajánlott olvasmányok: Hamvas Béla: Mágia szutra Nietzsche: A tragédia születése Jerzy Grotowski: Színház és rituálé és keményebb koponyáknak: Umberto Eco: Az értelmezés határai A KURZUS MENETRENDJE: havi 1 hétvége, 3 hónap (1 nap) >> első alkalom: ÁPRILIS 08. szombat 9 – 17 A további időpontokat igyekszünk a jelentkezők igényeihez alakítani. HELYSZÍN: Békéscsaba, Csabagyöngye Kulturális Központ


JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: március 15. A jelentkezésnél előnyt élveznek a teljes időtartamra regisztrálók. A workshopot minimum 7 jelentkező esetén indítjuk el, max. létszám: 15 fő. Kérjük, hogy a foglalkozásokra a jelentkezők a hozzanak magukkal papírt, füzetet, tollat, és ha van rá mód laptopot. A jelentkezési lapon jelöljék meg, hogy az íráson kívül szívesen vállalkoznának-e színészi / rendezői feladatokra. LETÖLTHETŐ INNEN! A kurzus során csak helyben születő szövegekkel fogunk dolgozni, így előre megírt anyagot nem szükséges hozni.

A kurzus vezetőjéről FORMANEK CSABA (1979) író, rendező, színész ELTÉ-s tanulmányai közben 2002-ben alapította meg saját független társulatát, a Radikális Szabadidő Színházat. 2015 óta szabadúszó, három monodrámával és a DESzínházzal közösen létrehozott Kirké című előadással járja az országot. 4 éve játsszák a Tibeti halottaskönyv inspirációjára létrehozott produkciót. Senki se mer egyedül élni címmel saját, kétszereplős drámájából készül új bemutatóra. A Magyar Szín-Játékos Szövetség elnökségi tagja.

Programajánló

LEGFRISSEBB CIKKEINK
ROVATOK

Játékos folyóirat

Folyamatosan archiváljuk a Játékos régi lapszámait, olvass bele, mi volt a téma 20 évvel ezelőtt!

bottom of page