top of page
  • Szerző képeJátékos

Valóságos kalandpark - DESZínház 2017.


Übü FC

A 2017-es évet magunk mögött hagyva ismét megkértük a társulatokat, összegezzék a tavalyi élményeiket, tapasztalatokat, és arra is kíváncsiak voltunk, hogy milyen tervekkel és kihívásokkal vágnak neki a 2018-as évnek. A Debreceni Egyetemi Színház 2017-ben végre hivatalosan is státuszt kapott az egyetemen, ami anyagi stabilitást hozott a több társulatot és formációt is összefogó szervezetnek. Idén Lukovszki Judit, a DESzínház művészeti vezetőségének a tagja, DESz-Alkalmi Társulat vezetője válaszolt kérdéseinkre.


- A tavalyi tervekhez képest hogy sikerült a társulat idei éve?


Lukovszki Judit: Ember tervez, aztán a dolgok kiforrják magukat. Mivel a legnagyobb fordulattal, a DESzínház hivatalos intézményesülésével nem számolhattunk előre, - bár régóta vártuk, hogy az egyetem magáénak ismerje el a színházunkat – váratlanul jól alakult egzisztenciálisan az évünk. Sokkal kevesebb személyes anyagi áldozat kellett és kevesebb ilyen természetű szorongás nehezítette az életünket, mint ahogyan azt az előző év végén előre láthattuk. - A 2017-es év alapján melyik lenne az a 3 szó vagy kifejezés, mellyel a társulat munkáját jellemezni tudnád? Miért éppen ezek?


L. J.: Anyagi természetű biztonság, stabilitás. Továbbra is szerény pénzbeli feltételek mellett dolgozunk (pl. nem kap senki fizetést a DESzínház tréningjeiért, menedzseléséért, marketingjéért, stb.), de merészebben tudunk tervezni meghívásokat, terembérléseket, stb. Ezek ugyan háttér-feltételek, de a minőség emeléséhez elengedhetetlenek. Valamennyi társulatot az alkotás heve fűti, szép művészi egymásra találásoknak lehettünk tanúi. Elindult egy szimpatikus befogadói folyamat (új trénerek, új koncepciók)


DESZ-Alkalmi Társulat: Fregoli


- Melyik előadásotok próbáira emlékszel vissza a legszívesebben?


L. J.: Mivel a DESzínház egy olyan ernyőszervezet, mely több – felfogásában, ambícióiban nagyban eltérő – társulatot foglal magában, csak személyes rendezői munkám tapasztalatairól mondhatok bármit is. Idén egy Moliére-bohózat átiratán dolgoztunk, Fregoli című előadásunk próbafolyamatát tudom kommentálni. Nagy kihívás volt számomra, mert évtizedekkel ezelőtt, az akkor francia nyelven játszó, École des Bouffons nevű társulatommal egyszer már megrendeztem a Le médecin Volant-t, és most az akkori játszóim debreceni találkozójára újítottuk fel/írtuk át. Minden téren tanulságokkal teli próbafolyamat volt.


Halmi Gábor és Somogyi Tibor a síkfőkúti workshopon


- Volt-e olyan workshop, műhelymunka, színházi tréning, ami előrelendítette a csapatot, és amit akár másoknak is ajánlanál?


L. J.: Halmi Gábor (DESz-Víg Karma Társulat) szervezésében kéthetente tréningek zajlanak, melyeken bárki részt vehet, így nem csak a tréner személye és tematikája meglepetés, hanem a csoportok összetétele is. Egy-egy ilyen félév valóságos kalandpark, hiba lenne bármit is kiemelni belőle. De a sok mozgásos, bábos, butoh és indiai táncos profilok önmagukért beszélnek. Tulajdonképp valamennyi tréning ajánlható lenne bárki számára, és a termünk ajtaja nyitva is áll. Intenzív alkotómunka folyt az egyetem síkfőkúti alkotóházában megtartott téli workshopon (felelőse Halmi Gábor), ahol az együttlakás a módszeres építkezés minden feltételét biztosítja. - Melyik előadásotokat játszottátok a legtöbbször ebben az évben? Miért éppen azt?


L. J.: A DESzínház-Alkalmi Társulat “…de mivel saját képmására teremtett…” című, Jónás Tamás szövegeinek a felhasználásával készült színpadi etűdünket játszottuk ebben az évben a legtöbbet (6 alkalommal). Előző évben az RS9 Vallai Fesztiválján díjat nyert, ezzel megszerezte az újrajátszás lehetőségét az RS9-ben. És mivel ez egy kevés eszközt igénylő, három szereplős előadás, utaztatása nem okozott problémát (Szeged, ESZT). Egy másik, színházon kívüli szempontnak is köszönheti a szerencsét ez az előadás, ugyanis roma problémák iránt érzékenyítő projektjébe beillesztette a szegedi Homo Ludens. De majdnem ennyi előadást (5 alkalom) megért a DESz-Víg Karma Társulat Übü FC. A döntő című előadása, mely szép sikert aratott a FESzT-Festen. [Az előadás a fődíjat. vagyis a Paál István Diplomát szerezte meg - a szerk.]


“…de mivel saját képmására teremtett…”

- Melyik az a 3 szó, ami az új évben előttetek álló feladatokat meghatározná? Miért ezek?


L. J.: Mivel itt több társulat munkájáról beszélünk (lásd fentebb), formációnként eltérő nehézségekkel nézünk szembe. Ami mindenki számára gond lehet, az: vonzó alkotómunkát kínálni a csoportok kohéziója biztosítására, kidolgozni belsőleg egy olyan partnerségi rendszert, mely a feladatok méltányos szétosztásához vezet, határozottabban nyitni társművészetek felé. - Hogyan látjátok, 2018-ban mi lehet a Magyar Szín-Játékos Szövetség legfontosabb, reálisan elérhető célkitűzése?


L. J.: Hogy ez reális-e, azt nem tudom megítélni, de fontos lenne egy több osztatú játszóhely megszerzése, ahol a Magyar MŰvek Szemléjét megtarthatná a szövetség. Igen nehéz úgy előadásra felkészülni, ha a színházterem nyílászárók nélküli előterében egy gimnazista osztály tombol. - Ha hirtelen a társulat kapna 20 millió forintot, mire költenétek?


L. J.: Nem tudom megítélni, hogy egy ilyen összeg mire elég (én nem ilyen léptékben számolok …). De nagy álmunk, hogy nemzetközivé tegyük a Debreceni Egyetemi Színházi Találkozót.


Kapcsolódó cikkek:

Programajánló

LEGFRISSEBB CIKKEINK
ROVATOK

Játékos folyóirat

Folyamatosan archiváljuk a Játékos régi lapszámait, olvass bele, mi volt a téma 20 évvel ezelőtt!

bottom of page