Szépség, sebezhetőség, makacsság, elutasítás - Megalakult a Barba-Varley Alapítvány

Az alábbiakban Eugenio Barba és Julia Varley, a világhírű dán ODIN TEATRET vezetőjének és színésznő élettársának az alapítványi felhívását olvashatjátok.

Akiket közelebbről érdekel, közvetlenül írjanak az odin@odinteatret.dk címre

Eugenio Barba és Julia Varley

SZÉPSÉG, SEBEZHETŐSÉG, MAKACSSÁG, ELUTASÍTÁS

A BARBA - VARLEY ALAPÍTVÁNY

Megalapítottuk a Barba – Varley Alapítványt azzal a céllal, hogy aktívan támogassuk azokat, akik elkötelezettek azon célok és értékek mellett, melyek Odin színházi életünket meghatározták.

Létezik a színházban a lehetetlen hagyománya. Ezt igazolja az olyan alkotók élete, mint Eleonora Duse, Sarah Bernhardt, Isadora Duncan, Konsztantyin Sztanyiszlavszkij, Ellen Terry, Gordon Craig, Vszevolod Mejerhold, Helena Modrzejewska, Adolphe Appia, María Guerrero, Antonin Artaud and Bertolt Brecht. Ezek a művészek képesek voltak megálmodni és időnként meg is valósítani egy olyan színházeszményt, melyet kortársaik lehetetlennek tartottak. Számunkra ma ők az úttörők, akik túlléptek a létező színház horizontján, egy másfajta dimenziót nyitva meg szakmánknak, mely a szórakoztatásból eredeztette magát.

Ez a lehetetlen hagyomány az, amiben Alapítványunk gyökerezik. Ez a hagyomány túlmutat az Első Színházon, mely a szövegen-, a Második Színházon, mely a kísérletezésen alapul; felszínre segíti a Harmadik Színház, meg sok más olyan színházi csoport változatos kultúráját, mely a földrajzi-, a társadalmi és művészeti élet perifériáján működik.

Alapítványunk nők és férfiak azon vízióihoz, érdeklődési és cselekvési köreihez kapcsolódik – az amerikai Living Theatre-től Grotowski európai Laboratórium Teatr-áig, a latin-amerikai La Candelaria-tól a japán Karakumi Színház Vörös Sátráig /Red Tent/ – , melyek a színház életének egy másfajta felfogásával oltották be életünk valóságát.

Azokra a csoportokra és színházművészekre gondolunk, akik a hetvenes évektől kezdve új produkciós- és kapcsolatrendszerek autonóm sejtjeként határozták meg magukat, demonstrálva ezzel a színház transzformatív funkcióját azok számára, akik részesei e folyamatoknak, illetve azoknak is, akik profitálnak az eredményeiből.

Ez az etikai-szakmai örökség inspirációs forrás és konkrét példa lehet bárkinek, aki ma a színész-néző kapcsolat másfajta formáiért küzd egy olyan korban, mely ki van éhezve a változásra. Mik is volnánk, ha nem lennénk tudatában annak, ami már nem létezik? Jó tudni azt, hogy van egy Alapítvány, ami értékeli a lehetetlen projekteket. Éppen ezért az Alapítvány a színház névtelenjeinek felszín alatti kultúrájára fordítja figyelmét. Célja, hogy olyan cselekvési területeket támogasson, melyekbe nemük, etnikumuk, földrajzi helyzetük, korosztályuk, gondolkodásmódjuk miatt hátrányos helyzetben lévő emberek lehelnek életet és művelnek a színházon belül és kívül.

Az Alapítvány azonosul a színház néhány transzformatív tulajdonságával:

1. a cselekvés egyszerűségével, mely magába foglalja a sokszínűséget, a komplementaritást, foglalkozik a megmagyarázhatatlannal és a komplexitással, ami körülvesz bennünket;

2. a cselekvés folytonossága és állhatatossága egy olyan korban, mikor az „eldobhatóság” felé tart minden;

3. a cselekvés utópiája, mely olyan társakat választ maga mellé, akik a korszellemtől eltérően gondolkodnak és léteznek.

A színház a megállapodott eszmék és gyakorlat felforgatásának laboratóriuma lehet. Hisszük, hogy a színház politika más eszközökkel: a Szépséggel, a Sebezhetőséggel, a Konoksággal és az Elutasítással. Kis amatőr csoportokkal kezdtünk bele, Eugenio az Odin Teatrettel Oslóban, Julia a Teatro del Dragoval Milánóban. Több mint fél évszázadon keresztül az hajtott minket, hogy ne adjuk fel. Most ugyanez bátorít arra, hogy meghirdessük ezt az Alapítványt.

Tudjátok, miként kell használni az Alapítványunkat, ti, akik pillangókkal akarjátok telehinteni nézőitek képzeletét, meg azokét is, akik nem a ti nézőitek.

Holstebro-Roma, 2020. október 15.

(fordította: Regős János)