Cicanacik és az idő-mőbiusz | Trainingspot: 4x100

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy magyar csúcs. A női 4×100 méteres váltó csúcsa: 44 másodperc, 35 századmásodperc. Nagy idő – de a nagy idők, amikor még a részvétel volt a fontos, elmúltak. Modern időket élünk, amikor csak a győzelem számít. Ezzel kell lépést tartania a magyar 4×100-as női síkfutó váltónak Egressy Zoltán darabjában, melyet profi sportolóknak és véraláfutóknak egyaránt ajánlunk.


Időből mindig kevés van. Nincs idő konditerembe járni, nincs idő színházba járni. Ki fogja megírni a tökéletes időmenedzsment könyvet, ami ott lesz a Gordon Ramsay-összes és a Bakos-féle Idegen szavak és kifejezések szótára mellett? Talán senki, de Dali legalább megfestette. Igen, a gyúró. Vagy ez a szupermenes pólós pasas? Sokat iszik, és állítása szerint nem festett ő semmit, habár szeretett volna. Viszont hogy ki is ő valójában, az csak akkor derül ki, ha színházba megyünk. Ez egy idő-mőbiusz. 


Az univerzum mozog, az idő meg csak úgy van. Bemondásra. Márpedig Bittner, az a szemét, gondol egy kicsinyeset, és azt mondja, hogy az időnek ’44 ’’15-nek kell lennie az eddigi ’44 ’’35 ellenében. Így megy ez… A nagy ember álmodik, a kisember pedig megpróbálja megvalósítani az álmot, mert más lehetősége nincsen. És amíg a nagy ember alszik, addig a kisember dolgozik, rohan, megpróbál kijutni az olimpiára. Vajon sikerül Dzsudi néninek elérni a célt? Vajon sikerül legyőzni a lányoknak az időt? Lányok, nők… érzésekkel, és egy családfával, aminek az ágai a földig hajolnak, valamint egy tökéletesen testre simuló, izomzatmintás cicanacival, amit titokban mindannyian irigylünk, de csak ők merik felvenni. Sikerülnie kell. Ugye említettük már a csapat eltérő menzeszét és Dzsudi néni véleményét erről? Még nem? Pedig azt gondolja, hogy az eltérő ciklus nem akadálya a célok elérésének. A valós akadály: az a szemét Bittner – ám vannak a történetben akkora ütőlapok tartalékban, amik egy ilyen bonyolult helyzetben felfordíthatók.

A lényeg, hogy ott kell lenni! Ott kell lenni fejben, hogy tisztán lássunk, ott kell lenni szívben, hogy helyesen cselekedjünk, ahogy a szívünkbe van írva. Ott kell lenni ágyékban, hogy érezzünk, és ott kell lenni lábban, hogy haladjunk. Mindenkinek bele kell hát tennie a közösbe, amije van, csak ebből állhat össze a nyerő csapat.


A mű ezen feldolgozása tökéletesen tükrözi a társulat helyzetét a mai magyar alternatív kulturális életben, valamint társadalmi szerepvállalásuk miértjeiről is sokat elárul. Csak összefogással és a képességek kiaknázásával lehet színházi értéket teremteni – a versenytársakat jellemző kommunikációképtelenség, sőt kommunikálni nem akarás pont ellentéte annak, amit a társulat a próbafolyamat során megélt: szinte érezni azt a feszültséggel teljes összetartást, ami egy csapat eredményességének kulcsa. Mert ez a produkció is ízig-vérig csapatmunka: Jobbágy Kata szögletes mozgása, Buzási Fanni bársonyos hangja, Nagy Emese elveszettsége a tehetségben, Magasi Dalma arisztokratikus távolságtartása, Manyasz Erika tyúkanyószerű fontoskodása az elkeseredés határán, Boros Ádám szenvedélyes lemondása, a részegség, ami drámai költővé tud változtatni oly sok darabos férfit, rendkívüli egymásra figyelésről és hiteles színészi hozzáállásról tesz tanúbizonyságot.


Ezt a csoportképet látjuk a társulat tagjairól a verseny után az öltöző tükrében – s tudjuk: a színházban kicsit mi vagyunk a tükör, a mi képünk is játszik a negyedik falon. Minket megnyert a négy teljesen eltérő női karakter a szponzori egyensapkában, a feszültség, az érzelmek és a mozgások együtt hullámzásával: részünkről a legkeményebb balettes spárgaedzésen megszenvedett mélyterpeszes egyensúlygyakorlat kapta a közönségdíjat, ha lehet a művészi kifejezés felől értékelni a futást. Érdeklődésünkre kiderül, hogy az alkotógárdában két megrögzött bringás és minimum három futóbolond is van. Meg is látszik: egy nézőtársunk bizalmasan megsúgta nekünk a szünetben, hogy ha a stafétával ütnék, sem tudna dönteni a négy bombázó között. Ezért inkább a gyúróval azonosulna, s hagyná szabadon folyni a dolgot. Megértjük. Átfolyt mirajtunk is a darab, a keserédes érzés, hogy egyszerre egy kisközösségben és egy óriási társadalomban élünk, ezért kelünk és ezért fekszünk, mert nem lehet máshogy, erről szól ez a mókuskerék, erről szólt most az írói géniusz és a társulati energia is. Hiszünk abban, hogy a felkavart és megfáradt elménk visszajuttatja mindezen energiát a társulat alkotókedvtől duzzadó kebelébe. 

 

Játsszák: Dali – Boros Ádám, Hóvirág – Buzási Fanni, Perec – Jobbágy Kata, Grafika – Magasi Dalma, Dzsudi néni – Manyasz Erika, Kiseszter – Nagy Emese, rendezőasszisztens: Boznánszky Anna, rendező: Boda Tibor

 

Trailer:

Legközelebbi előadás:

december 17. RS9

https://www.facebook.com/events/976062916084886/
 

Please reload