top of page
Játékos

Bővülő tagság, bővülő tervek - Proscenion Drámaszínpad


Tizedik évadát kezdte meg szeptemberben az ELTÉ-n működő Proscenion Drámaszínpad. Az egyre több taggal és előadással dolgozó társulat számára nagy kihívást jelent, hogy a szervezői és adminisztratív feladatokban is lépést tudjanak tartani. A Proscenion egyik tagja, Pápai Dávid és a társulat vezetője, Kati Gábor válaszoltak újévi kérdéseinkre. - Milyen volt 2016? Mi az, amire nagy valószínűséggel sok év múlva is vissza fogtok emlékezni ebből az évből? Proscenion Drámaszínpad: 2016 - visszatekintve - stabil évnek látszik, sokszor, sokfelé tudtuk megmutatni magunkat futó előadásainkkal, színházi nevelési foglalkozásainkkal. Jelenleg főként iskolákkal keressük a kapcsolatot. Külön említést érdemel a budapesti Apáczai Gimnáziumban tartott Megáll az idő előadás. Régóta szerettünk volna eljutni a Gothár-Bereményi film történetének eredeti helyszínére, izgalmas volt megtalálni "magunkat" a korabeli tablókon. Sokunk számára kiemelkedő élmény volt a nyári, több társulattal karöltve megszervezett II. 3 in 1 Színházi Szakmai Tréning, melynek hagyományát idén is szeretnénk folytatni. Emellett bővültünk mind tagságban, mind tervekben - igyekeztünk lépést tartani magunkkal, ami az egyre növekvő társulat mellett nem is olyan egyszerű. - Mi volt az év legnagyobb sikere társulatotok számára? P. D.: Szeptemberben megkezdtük a társulat tizedik évadát, ez számunkra önmagában siker. Fesztiválokon is képviseltük magunkat, legújabb mesejátékunkkal részt vettünk a Moson Megye Színjátszó Találkozón és a Magyar Művek Szemléjén (utóbbin gazdagodtunk egy Bronz minősítéssel). Talán a legbüszkébbek Urbán Gyula véleményére lehetünk, aki köztünk szólva azt is megjegyezte, hogy szerinte a Minden egér... előadásunk veri a Nemzeti előadását (mondta ezt pont az MMSZ-en tartott előadásunk után közvetlen). Ez, még ha kis túlzást is érezhettünk talán mögötte, de mindenképp hízelgő ránk nézve.

- Mi okozta a legnagyobb csalódást? P. D.: 2016 tavaszán Dürrenmatt: A nagy Romulus című drámájával kezdtünk foglalkozni. Ez a projekt meghiúsult, ami kétségkívül csalódás, még ha ezek a tapasztalatok nem is megspórolhatóak.


Emellett nagy csalódás az, hogy sok esetben egy-egy szervezés elindításakor e-mailjeink megválaszolatlanul maradnak, ill. nem, vagy csak ritkán van mód a foglalkozások / előadások ellenértékének előteremtésére, mondhatni küszködünk a forrásteremtéssel. Ebben nagyon szívesen fogadnánk tapasztaltabb szervezetek, csoportok tanácsait, javaslatait. - Hogyan látjátok az amatőr / öntevékeny színházi szféra helyzetét? P. D.: A létünk szerencsére nem veszélyeztetett, ami jelentős részben az ELTE TÓK által biztosított próbahelyszíneinknek köszönhető. Ám nagyon lehangoló, amikor az alkotó energiánk nagy részét önmagunk menedzselése viszi el, amihez nyilván mérsékelten értünk (legyen szó jogi háttérről, marketingről stb.). Némi támpontra és iránymutatásra leltünk a Mozaik Hub szakmai fejtágításain, ahol heti / kétheti rendszerességgel tartanak ingyenesen nonprofit menedzsment képzéseket és workshopokat. Csak ajánlani tudjuk ezeket. - Milyen tervekkel vágtok neki a 2017-es évnek?

P. D.: Az új évben újabb fákat találtunk, amikbe vághatjuk a fejszénket, párhuzamosan dolgozunk vígjátékon, tragédián, drámafoglalkozáson. Terveink szerint tavasszal bemutatót tartunk, szeretnénk ezzel kitüntetni az évtizedes fennállásunkat. Felbuzdulva az Apáczai Gimnázium falai között tartott előadáson, azt a merényletet tervezzük, hogy a Megáll az idő című előadásunkat középiskolai folyosókra visszük és egy-egy este erejéig színházi térré alakítjuk az iskolák előre kiválasztott szegleteit. Ehhez természetesen nagy szükségünk lesz támogatásra és befogadó intézményekre, melyekben jelenleg még nem bővelkedünk, tehát minden (nem csak budapesti) javaslatot, összeköttetést örömmel fogadunk. Bizakodók vagyunk abban is, hogy a kulturális közfoglalkoztatott státusz segítségünkre lesz abban, hogy az egyre több adminisztratív és szervezői munkát is győzzük.

Programajánló

LEGFRISSEBB CIKKEINK
ROVATOK

Játékos folyóirat

Folyamatosan archiváljuk a Játékos régi lapszámait, olvass bele, mi volt a téma 20 évvel ezelőtt!

bottom of page