"Néha meghal és újjászület" - A Trainingspot 2016-ban

Heroikus küzdelmek, pályázati bizonytalanságok és feltámadó lendület jellemezte a Trainingspot tavalyi évét. Az idén 10 éves társulat vezetője, Pap Gábor évértékelő írását közöljük. Rendkívül hullámzó volt a 2016-os év a Trainingspot számára, többnyire és egyszerre felemelő és lesújtó pillanatokkal. Az év a heroikus küzdelemmel létrehozott …és újjászület című produkciónk bemutatójával kezdődött. Kiss Judit Ágnes katartikusan sűrű szövegére még előző évben komponáltam egybefüggő zenét. Életemben szinte semmivel nem szenvedtem meg ennyire, ugyanis a kezdetben viszonylag távoli téma pillanatok alatt nagyon-nagyon személyessé vált számomra, olyannyira személyessé, ami már zavarja az alkotó folyamat szabad áramlását: egyszerűen nem tudtam megteremteni a kellő rálátást a saját munkámra. Ezek után, mikor végül elkészültem, nem engedhettem át a rendezést sem, hiszen a rohamtempóban születő „song-opera” mozgatórugóit nem nagyon ismerhette más. A hosszú hónapokon át tartó, önkizsákmányoló munkába azután ősztől az erősen kibővült társulat is beleszállt. A nehézségeken túl hihetetlen érzés volt, ahogy a trainingspotos szellemiség elkapja az új arcokat, többen a bemutató után tagjainkká lettek (Buzási Fanni, Ivák Bence). A lázas és ugyanakkor kapkodó próbafolyamat után, ami Bora Levi társrendezői segítsége nélkül kudarcba fulladt volna, 2016. január elején mutattuk be a produkciót a MU Színházban. A projekt eléggé megosztotta a nézőket. Én sem gondolom egyértelműnek az eredményt, de a produkció kimenetele mégsem ezen múlott igazán: négy alkalom után le kellett vennünk, mert egyszerűen nem lehetett úgy egyeztetni a résztvevőket, hogy az a produkció érdemi fejlődésével járhatott volna. De nem mondtunk le róla teljesen, csak elnapoltuk!

Ugyancsak január: eltemettük az Ovibradert, amin még jelen lehetett Soly. Van egy dal a darab végén. Még annak idején a készüléskor javasoltam, hogy kerüljön be, egy főhőst jobblétre szenderítő szövegű dal, amit Benya Kata énekelt, csodaszépen: A lét és nemlét közti finom átmenet/az ember néha meghal és újjászület… stb.. Amikor megírtam ezt a dalt, nem gondoltam, hogy valójában Soly hattyúdalát írom, ami az egész Ovibraderre igaz, hiszen ez volt az utolsó rendezése… Aztán fél év sem telt el és a darab után őt is eltemettük. Sajnos eddig nem tudtuk méltó módon elénekelni, de talán még ennek az ideje is eljön egyszer. Utolsó fellépésein, Balassagyarmaton és itt, a MU Színházban abszolút látszott a halállal dacoló ember méltósága: még itt vagyok, mondta nem is ő, hanem a gesztusa, ahogy felbotorkált a balassagyarmati színpadra… Ráhel mesélte nekem a halálakor: úgy tudott csak elmenni, hogy megbékélt a gondolattal… Tavasszal nyugat-magyarországi turnén jártunk az Eszter hangjával, ami egyértelmű diadalmenetnek tekinthető. Pápán bérletben játszottuk az előadást három egymás utáni estén, de közben megjártuk Celldömölköt és Sárvárt. Sárváron történt, hogy az információk elakadása folytán egyszerre jelent meg vagy 150 gyerek az előadáson. Ilyenkor egy tantermi előadás gyakorlatilag megsemmisül, hiszen lényeges pontjai, a foglalkozás-részek úsznak el általában. Nem úgy Sárváron: celli soltisos barátaink drámatanárként ugrottak be segíteni a produkcióba. Köszönet érte! Ilyenkor érzem kézzelfoghatónak azokat a valódi testvéri szálakat, amik összefűznek bennünket ebben az általam „köztes szférának” nevezett csapatban, amit az MSZ-JSZ kebeléből kinőtt társulatok alkotnak, most nem fogok sorolni, akinek fontos, úgyis tudja, miről beszélek. És persze nagyon jó volt Tóvaj Ágival és Szivák-Tóth Viktorral a KDF keretében arról beszélgetni, hogy hogyan is állunk külön-külön és együtt is ahhoz a dologhoz, amit nagyjából „közösségi színháznak” nevezhetünk, ha már valahogy hívni kell.

Mindezek mellett rettenetesen éltük meg azt a bizonytalanságot, ami a pályázatok ki nem derüléseivel járt és jár évek óta, majd azt a lehorgasztó élményt, hogy továbbra sem hajlandók komolyan venni minket(-engem, húszon felüli professzionális alkotó munka után sem), hogy támogatást adjanak nem színházi nevelési produkcióra. Tavalyelőtt persze még erre sem kaptunk. Aztán tavaly „helyreállt a világ rendje”, és megint szinte minden pályázatunk befutott. Külön büszke vagyok arra, hogy én ebből a pályázós körből szinte teljesen kimaradtam: mindent Era és Jobbágyka csináltak [Manyasz Erika és Jobbágy Kata, a társulat tagjai - a szerk.], és fényes sikerrel! Így készülhetett el a hosszú ideje tervezett Bábel produkció a Kerekasztallal koprodukcióban, Kárpáti István-Hajós Zsuzsa páros rendezésében (milyen jó, hogy immár állandó tagként Lovas Dani is erősít minket!), és így teremtődik lehetőség a Whiplash című film alapján készülő új, zenés tantermi előadásra már idén, 2017-ben. Sőt, még a Bora Levi-Ivák Bence páros Kötmeséje is befutott, ennek első munkabemutatója meg is volt Győrben, a Vaskakasban. Emellett készül a Helyettem élsz című többszólamú és többszereplős monodráma (hogy ez hogy lehet, majd megtudjátok). És bónuszként egy Áthallás című tantermi anyag is előadássá fejlődik, mindezek tető alá hozatalában Hajós Zsuzsa fog segíteni színházi nevelési szakemberként. És persze lendületet adhatott egy nyári, ún. „rendezőtábor” Lellén, amit viszonylag szűk körben tartottunk, és ahová mindenki projekttervekkel érkezett, a „beindulásunk” alapján úgy tűnik, nem teljesen eredménytelenül… (Ígértem a csapatomnak egy belső rendezőtanfolyamot, ennek volt ez az első lépése).

És a jövő? Idén egész hihetetlen, de 10 évesek leszünk. Szeretnénk ezt méltó módon megünnepelni. Talán nem olyan megalomániásan, ahogy azt 2012-ben az ötévesen tettük még a Bakelitben, de ezért igyekszünk majd emlékezetessé tenni a kerek évfordulót. Jómagam pedig terveim szerint ezt a jubileumot használom fel arra, hogy búcsút intsek a társulatvezetésnek: szeretnék végre nem dönteni, és ha lehet, inkább, többnyire, csak (léccilécci!)… művészi munkát végezni a társulatban. Jöjjenek ifjú titánjaink! De még előbb: nagyon várom az idei Színkavalkádot, ahol végre lesz mivel előrukkolnunk két év után… Mindenkinek boldogságosabb Újévet kívánok: Papesz voltam, a Tspot nevében