Generációs élmény - huszadszor

Ma este kerül huszadik alkalommal közönség elé a Proscenion Drámaszínpad Megáll az idő című előadása. A kultikus film alapján készült színdarab rendezőjét, Nyulassy Attilát és a társulat vezetőjét, Kati Gábort kérdeztük az előadás hátteréről és társulat további terveiről. - Miért tartjátok ma aktuálisnak a Megáll az idő történetét? Látsz párhuzamot a mai állapotokhoz? Nyulassy Attila: Ha nem látnék, vagy látnánk párhuzamot, nem nyúltunk volna ehhez az anyaghoz. Akárhányszor néztem meg a Megáll az időt, tíz évvel, vagy két évvel ezelőtt, mindig az volt az érzésem, hogy itt él köztünk, valahogy nem múlt el annak a mondatnak a nyomasztó, de mégis sorsokkal teli jellege, amikor a film elején Éva, Dini édesanyja azt mondja, hogy „Hát akkor itt fogunk élni.”. Azért gondoltam aktuálisnak, mert bár nyilván a forma, a felszín sokat változott a hatvanas (ekkor játszódik a film) és a nyolcvanas (ekkor készült a film) évek óta, de ami alatta van, hogy még mindig meghúzzuk magunkat, hogy még mindig hallgatunk, hogy még mindig hagyjuk, hogy döntsenek fölöttünk, szóval mindez azóta is állandó. Annyira így rendezkedtünk be, hogy nem sikerült kitörnünk belőle, a rendszerváltás óta sem. Kicsit úgy tűnik, hogy valahol még igényeljük is, hogy mások rendelkezzenek az életünk felett. Nyilván sok minden változott a film kora óta és nyilván sok elemet, karaktert nem lehet konkrétan megfeleltetni a mának. Ezért tartottuk fontosnak, hogy átdolgozzuk az eredeti film forgatókönyvét, általánosabb szituációkat és karaktereket igyekeztünk létrehozni, akik a hatvanas években és ma egyaránt élőnek tudnak hatni. De amitől ma is nagyon aktuális - változtatás nélkül -, hogy ugyanolyan lehetetlen felnőni, ugyanúgy arról szól minden, hogy elsajátítsd a rendszer működési elveit és közben megtanulj túlélni. Senki nem teszi fel azt a kérdést, hogy mit akarsz, ki vagy te, senki nem tanít arra, hogy hogyan tedd fel magadnak ezeket a kérdéseket, igény sem merül fel, ahogyan a filmben is: mindenki csak úgy zúdítja Dinire a saját igazát és világnézetét. Csak vedd fel a szokásokat és alkalmazkodj, ne lógj ki. Nincs is igény többre, fel sem merül. Dini élete simán eldől, anélkül, hogy tudna róla. - Milyen nézői visszajelzéseket kaptatok az eddigi 19 alkalommal? Volt különbség a filmet ismerők és azok között, akik még nem látták? Ny. A.: Általában az jön vissza, hogy élvezik, hogy tudnak és szeretnek vele menni. Valakit jobban megfog (nemrég egy idősebb nézőt nagyon elkapott a cucc, sokat beszélt utána, hogy mennyire nem múlt el, amiben ezek az emberek élnek), valakit meg persze kevésbé, de az fontos, hogy az alapvető szándék, úgy tűnik, mindenkinek lejön – ebben mondjuk lehetne erősebb az előadás és kezdődhetne sokkal erőteljesebben. A filmet ismerők és nem ismerők között annyi a különbség talán, hogy aki ismeri, összeveti. Volt már olyan, hogy valaki nem tudott elvonatkoztatni az eredetitől. Az összevetés nyilván benne van a pakliban, ezzel tisztában voltunk, amikor pont a Megáll az időt, egy ilyen generációs élményt választottunk. De szerintem annak semmi értelme, amikor úgy vetik össze, hogy ez ott másképp van, minek kellett átírni, ott erősebb, jó az úgy, vagy az ott jobban tetszett. A releváns kérdés szerintem az, hogy amit a színpadra tettünk, az az adott rendszeren, vagyis az előadáson belül működik-e. Nyilván lehet arról beszélni, hogy mi más, vagy mihez nem kellett hozzányúlni, vagy mihez nem nyúltunk hozzá – és izgalmas kérdés is, hiszen nagyon szépen kijön, hogy mi változott a hatvanas évek óta.

- Mit szólt az előadáshoz Bereményi Géza [a film forgatókönyvírója]? Ha jól tudom, látta. Ny. A.: Valóban látta. Amikor úgy gondoltuk, hogy most már érdemes lenne elhívni a film alkotóit, akkor Bereményi Géza eljött megnézni egy előadást. Összességében tetszett neki. Azt nem mondta el, hogy mi nem tetszett, de azt igen, hogy szerinte sikerült egy ma is érvényes és releváns szöveget létrehozni. Úgy tűnt, élvezte, ahogyan belenyúltunk az eredeti forgatókönyvbe, ahogyan átírtunk részeket. Ami csodálatos dolog: a szerző nem azt nehezményezte, hogy miért lettek átírva a szövegei, hanem értékelte a szándékot. Az is nagyon pozitív volt, hogy helyén kezelte a produkciót, nem várt el tőle profizmust, hanem azt nézte, hogy itt lelkes, színház iránt érdeklődő, vagy színházat csinálni akaró fiatalok valamit próbálnak kezdeni egy művével, azon keresztül a közeggel, amiben élnek. Valahogy nagyon helyén volt, a maga kritikusságával együtt a reakciója. Egyébként a film rendezőjét, Gothár Pétert is elhívtuk, de sajnos vele még nem sikerült egyeztetnünk időpontot. Remélem, valamikor összejön. - Változott az előadás az eddigi játékok során? Merre fejlődik? Ny. A.: Szerencsére folyamatosan fejlődik – igyekszem minél többet nézni, nyomon követni és lendíteni rajta, ha picit megakad. Eleinte egymást kellett megtalálniuk a szereplőknek, hogy tudjanak együtt játszani. Amikor ez meglett, akkor nagyon elment a ritmusa az előadásnak, ezt kellett visszahoznunk. Közben folyamatosan változtattunk – még most szeptemberben is – részeket. Néha picit kiüresedik egy-két dolog, van, hogy nincs hozzá elég energia, az nagyon rossz. De aztán ez mindig visszajön. Most már mindenkinek megvan a stabil bizalma magában és a partnerében, meg az előadásban is, úgyhogy legutóbb azt kértem, keressenek és hozzanak új színeket, picit lazítsanak azon, amik a próbák és az előadások során kialakultak – persze nem elfelejtve az alapvető szándékokat és fontos elemeket.

- Min dolgozik a csapat jelenleg, mik a tervek, elképzelések a jövőre nézvést? Kati Gábor – társulatvezető: Több dolgon is munkálkodunk mostanában. Ami a Megáll az időt illeti, ebben az évadban havonta két előadást szeretnénk játszani belőle, valamint szeretnénk elvinni többek közt az Apáczai Gimnázium falai közé, ahol Bereményi Géza is tanult, és a film forgatókönyve az ő ottani személyes emlékeire támaszkodik. Ezen kívül szeretnénk más gimnáziumokat is megkeresni hasonló céllal. Hogy mi lesz a darabbal az évad után, azt még nem tudjuk. Az biztos, hogy ez ebben az évadban el fog dőlni, de eddig még nem zárkóztunk el attól, hogy akár még tovább játsszuk. November 13-án 18:00-kor mutatjuk be Urbán Gyula: Minden egér szereti a sajtot című zenés mesejátékát, amire ezúton is sok szeretettel várunk minden pedagógust, teljesen ingyenesen. Urbán Gyula is eljött egyébként megnézni a Megáll az időt, és ahogyan korábban Bereményi Géza is, ő is nagyon elismerően nyilatkozott a munkánkról. Külön élmény volt, hogy a mesejátékhoz saját, új dalokat szereztünk. Nem mindennap szerezhet az ember zenei műveket, ezért erre az időszakra nagyon szívesen emlékszem vissza. A zenei alkotásban nagyon nagy segítségünkre volt gyerekkori jó barátom, Hajdu Gergely, akinek legalább a fél élete zenéléssel telt eddig. Korábban is alkottunk már kisebb dalokat közösen (ő a dallamot, én a szöveget), de kompletten egy egész dalcsokrot, ami illeszkedik egy darab hangulatához és mondandójához, eddig még nem. A dalszövegírásban a társulat több tagja is oroszlánrészt vállalt, nekik is nagyon nagy köszönet jár érte, de úgy hiszem, hogy élvezték is ezt a feladatot. A mesejátékot szeretnénk minél több iskolába, elvinni és a benne rejlő, nagyon fontos témával, az előítéletességgel kapcsolatosan létrehozni egy kicsiknek (6-10 éves korosztály) szóló drámafoglalkozást, ami már a színházi nevelés jegyében valósulna meg. Jelentős kihívást érzek a dologban, de nagyon fontos értéket is képvisel. Mindezek mellett továbbra is várjuk a megkereséseket, és keressük a lehetőségeket a Konfliktusok vs. Kompromisszumok címet viselő osztálytermi drámafoglalkozásunknak. Ez a 12-18 éves korosztálynak szóló program TIE módszereken nyugszik. Kamaszkori nehézségek és családi konfliktusok elevenednek meg benne úgy, ahogyan bárkivel megtörténhet ebben a korosztályban, sőt, tapasztalataink szerint sokakkal meg is történik. Hogy milyen kompromisszumok születnek a végére, az nem csak a szereplőkön múlik. Bemutattuk szeptember 25-én, a Kutatók éjszakájának keretein belül az 5-10 éveseknek szóló Kitartás és bizalomkeresés néven futó drámafoglalkozásunkat is. Ez egy TIE kísérlet volt, mert több olyan szereplő van benne, akik a korábbi osztálytermi drámafoglalkozásunkban még nem szerepeltek és életükben először csinálnak ilyet. A sztorit Tündérszép Ilona és Árgyélus története adja, de olyan válaszutak elé kerülnek a gyerekek a mese főhősét kísérve és segítve, amik igencsak próbára teszik az igazságérzetüket, a kitartásukat és segítőkészségüket. Folyamatosan finomítjuk a foglalkozást, mert azt látjuk, hogy erre a fajta színházra igazán nagy szüksége van a gyerekeknek. Ami a kicsit távolabbi, de még ebbe az évadba tartozó jövőt illeti, bár nem szeretném elkiabálni, de úgy néz ki, hogy Felhőfi Kiss Lászlóval (színész, rendező, díszlettervező, író) dolgozhatunk a következő darabunkon, amiről még csak annyit árulnék el, hogy biztosan vígjáték lesz. El kell mondanom, hogy Regős János ajánlása nélkül nem találtunk volna egymásra Lacival. Nagyon bízom a sikeres együttműködésben, és ahogy az igazgató karaktere mondja a Megáll az időben: „A jövő lényege, hogy bármi megtörténhet.” Írásunk az előadásról