• írta: Formanek Csaba

Nemzeti amatőrök, szevasztok! - PROGRESS(ív) napló 1.


Kezdetét vette a PROGRESS, a 22. Ifj. Horváth István Nemzetközi Színházi Fesztivál Pápán. Szubjektív beszámoló az első napról Formanek Csabától. A fenti sorokban szándékosan neveztem át a fesztivált. Pár nappal ezelőtt rémülten vettem észre, hogy a PROGRESS „Nemzeti és Nemzetközi Amatőrszínházi Fesztivál”-ra keresztelődött. Korábban „Nemzetközi Színjátszó Fesztivál” voltunk, akkor a „színjátszó” szó ellen harcoltam, úgy látszik, sosem ér véget a játék, most az „amatőr” szó kelt bennem újra rossz érzéseket. Negatív vonatkozásai (hozzá nem értés, szakmaiatlanság, dillettantizmus stb.) a kívülállókban a gyenge színvonal érzetét kelthetik. Pedig ezek az előadások – sok esetben – semmivel sem rosszabbak, mint az úgynevezett profi, kőszínházi vagy független előadások. És persze – sok esetben – nem is jobbak. Szóval szerintem egy színházi fesztivál legyen csak egyszerűen „Színházi Fesztivál”. A „Nemzeti” szóról mostanában a dohányboltokon kívül nem sok minden jutott eszembe, talán most is csak annyi még, hogy meglátásom szerint a nemzetközi szó magában foglalja a benne részt vevő nemzeteket is, így egymás szinonimáiként olyan érzést kelt a címben, mintha azt mondanánk, hogy nemzeti és nemzetközi gyors vonattal utazunk Szerbiába. Az ilyesféle komikus eltúlzások valódi okát persze lehet sejteni, a fesztivál a szó befogadásával enyhén meghajol a politika előtt, ami – tekintve, hogy Pápa városa az egyetlen, egyedül maradt támogatója a rendezvénynek, - még érthető is, és különben is, ne legyünk rosszmájúak, nyeljük le, hogy most mindennek nemzetinek kell lennie, legyünk, mi amatőrök is nemzetiek végre, vagy nosztalgiázhatunk keseregve, hogy hát Kazincbarcika hogy is volt. A lényeg azonban, hogy most Pápa van, Pápa VAN, úgy értem, hogy nemzeti és(!) nemzetközi Pápa, mielőtt valaki félreértené! De térjünk a lényegre! Az első napon két nemzeti amatőr csoportot láthattunk, elsőként a KB35 Inárcs előadását, a TIKK-et. A nagyrészt fiatal tanárokból álló társulat fájóan aktuális, valódi nemzeti problémát vet föl. A közoktatás jelenlegi szabályozásának abszurd és szürreális világába tekinthetünk bele a hétvégi pedagógustréning és -továbbképzés keretében játszódó történetben. A rendkívül hiteles és aprólékosan kidolgozott karakterek nem csupán a témával való együtt lélegzés eredményei. Nem dokumentumjáték, nem szociológiai színház. Az a világ, amit előadásukban kinyitnak számunkra, a sok éve együtt játszó, közösségként működő inárcsi csapat egyéni és kollektív önismeretének, humorának, szakmai felkészültségének köszönhető. Évek óta figyelem a társulat munkáját, és úgy érzem, hogy a TIKK egy következetes, mégis spontán módon alakuló színházi nyelv eddigi legerősebb produktuma. Mik az „inárcsi színházi nyelv” ismérvei? Mi a recept? Közös alkotómunka, látszólag laza vagy éppenséggel anti-színészi játék, pofátlanság, mai, élő figurák, abszurd és szürreál keveredése, kreatív zene és ritmus, némi finom teatralitás. A TIKK is ezekből az elemekből táplálkozik, ezekből vegyül folyamatosan, és az arányoktól függően emelkedik a magasságokba, és száll olykor – rövidebb időkre - önmaga lehetőségei alá. Amikor például a teatralitás a kissé ügyetlenül megkomponált koreográfiákban, vagy az egyébként hatásos rémálomszerű jelenetekben magára marad, azaz eltűnik vagy háttérbe szorul a humor, a személyesség, a lazaság, ott hirtelen az ötletek is laposabbnak, egydimenziósnak tűnnek. A történet nem fejlődik tovább, a figurák ködbe vesznek. Mindez történetvezetési probléma is. A közös jelenetek olyan magasra lökik az előadást, hogy a később nagyobb teret kapó párosok már halványabbnak tűnnek. Az egyéni sorsokat nem sikerül olyan markánsan megfogalmazni, mint a közös (nem)tudatot, a kollektív tanácstalanságot a rendszer és önmagunk abszurditásával szemben. Itt mintha elveszne a főtéma, ami egyébként csak látszólag szorítkozik a közoktatás „reformjára”. Talán a privát szálakban is meg lehetne nyitni több olyan közéleti problémát, ami a saját létünkbe fájdalmasan csapódik be, és egyszerre mutatja fel az egyén, a közösség, és a közösségeket összefogni kívánó rendszer (vagy hatalom) együttes kudarcát. Mert a TIKK igazi témája szerintem ez az átjárhatatlanság, ez az önsors-rontás, ez az egyéntől a hatalomig tartó útvesztő, vagy - ha tetszik - az amatőr-dilettáns nemzetizés-törvénykezés, a műkedvelők forradalma, amibe elviselhetetlen könnyedséggel roppan bele az életünk.

Programajánló

LEGFRISSEBB CIKKEINK
ROVATOK

Játékos folyóirat

Folyamatosan archiváljuk a Játékos régi lapszámait, olvass bele, mi volt a téma 20 évvel ezelőtt!

Október 27. 19.30, Szegedi Pinceszínház

Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ) - Závada Péter: Reflex

Október 28. 19.30, Óvóhely

Reménytelen Konvoj: Orgia

November 6-7. Artus Stúdió

Magyar Művek Szemléje 2020

November 9. 19.30, Óvóhely

Trainingspot: Helyettem élsz

© 2015 Magyar Szín-Játékos Szövetség

  • Facebook B&W