Egy óra egy egész élet? - Ovibrader
Milyen lenne – képzeletben vagy a darab esetében hipnotikus alfaállapotban – előreszaladni az időben és a manapság gyakran használatos kifejezéssel élve, felépíteni a saját „életpályamodellünket”? Család, barátok, kapcsolatok, munka, szórakozás, miegyéb… A Solténszky Tibor rendezésében készült Ovibrader – péniszdialógok című előadás felvázolja egy átlagos (vagy csak annak látszó) ember lehetséges jövőképét. A darab már a kezdés előtt elindul. Alig van időnk körülnézni, helyet foglalni, elkényelmesedni, fél füllel már hallgatjuk is a pszichológus beszámolóját az indiai utazásáról, mely keretbe foglalja a cselekményt. Hétköznapi szituációt hétköznapi szituáció követ, egy anya kopogtat be a doktorhoz, a hétéves kisfiával érkezett, aki képtelen kimondani azt a szót, hogy szeretlek. Innen indul el a kezelés és egyben Fábián Péterrel közös utazásunk, mely képzeletben hosszú éveket, a valóságban egy bő órát ölel fel. A bevezetőben említett kísérlet minden ember életében mást és mást domborítana ki. Fábián Péter tudatalattiját úgy látszik, zömmel a férfi és nő közötti viszonyokkal kapcsolatos kérdések, feltételezések uralják. Férfiként persze főleg a női tulajdonságok, a néhány, férfiszemmel érthetetlen megnyilvánulások érdeklik, ezeket igyekszik kipuhatolni. Számos megvitatnivaló akad. Miért nem tudom kimondani anyukámnak, hogy szeretlek? Mikkel szembesülök az óvodában? Miért izgatnak fel a telt keblek? Miért szeretek bele a leendő feleségembe és mi taszít el aztán tőle? Hogyan segít a gondjaimon az asztrológia és a csakra-tisztítás? Mit tegyek anyukám halálos ágya mellett? A válaszkeresésben Okoska, a felettes én segít, akit Fábián Péter az óvodában, Ovibraderként teremtett meg, és aki terjengős és nem mindig érthető magyarázattal szolgál az egyes helyzetekben. Épp mikor szükség van rá, vagy kedve szottyan előbújni. A karrier dolgaiban magabiztos és erős támasz, a magánéletben néha mellényúl, de az utazás végén ő az, aki megnyugtató szavakkal fordul a megfáradt vándorhoz. A történet jól követhető, a színpadkép a kevés díszletelemmel és kellékkel együtt is változatos, a betétdalok élvezetesek, a színészek energiája szinte az arcunkba vág.
Boda Tibor szórakoztató alakítást nyújt a nem könnyű főszerepben – csak a pszichológus rendelőjében felejt el egy-egy pillanatra gyereknek lenni –, amelyben a gyermekkortól az öregségig el kell jutnia. A Mama, Bagaméry Orsolya megformálásában, szintén nagy ívű pályát jár be. Odaadóan pátyolgatja a kisfiát a rendelőben, később megmosolyogtató szigorral feddi meg őt, miközben esetlenül totyog a színen, végül pedig megható beszélgetést folytat vele a kórházban. Boros Ádám terapeutaként figyelemfelkeltően mesél indiai élményeiről, szakembernek viszont megkérdőjelezhető, megnyugtatónak szánt hangja furcsán cseng. Egy pillanatra talán az is felmerül, hogy a doktor esetleg vissza akar élni a helyzettel, amikor magára marad a kisfiúval. Benya Kata, azaz Okoska, a felettes én üde színfoltot jelent a szereplők között, szakszerű és elegáns, mégsem egysíkú. Az előadást végigkísérik a Csillagok háborújából vett szimbólumok – C-3PO és RD-D2 figurák, játék-lézerkard, verbális utalások stb. – melyek elsősorban poénforrásként szolgálnak, és azokként ütnek is rendesen, másrészt Fábián Péter idegenségét tükrözhetik, akár pszichikai problémákkal küzdő emberként az egészséges, akár férfiként a női világban. A bejátszott felvételek, videó-játékok és online beszélgetések kellemes változatosságot hoznak a darabba, szolidan színesítik az összképet. Kár, hogy a kiírt szövegeket nem sikerült százszázalékosan megtanulni. A befejezés megnyugtató? Ahogy vesszük. Lehet az is. Magunkra vesszük Fábián Péter történetét? Az sem garancia. Sem a pozitív, sem a negatív felhangú jövőre. (Garaczi László: Ovibrader – péniszdialógok, Trainingspot Társulat, MU Színház, 2014. december 5.)
