Vaspor meg naspolya - Algernon-effektus

Az Algernon-effektus című előadás a kisregényre fókuszál, Ilyés Lénárd zsigeri erővel próbálja megérteni és felmutatni a főszereplő, a 32 éves értelmi fogyatékos Charlie Gordon igazságát.

fotó: Fekete Attila

A szöveget Daniel Keyes írta, először novellaként, 1959-ben, ekkor Hugo-díjat, majd 1966-ban, mikor regényként jelent meg, Nebula-díjat kapott. A filmadaptáció főszereplője Cliff Robertson Oscar-díjat és Golden Globe jelölést kapott alakításáért. Nagyot ugorva az időben, a tavalyi évadban Gönczy Attila és Sardar Tagirovsky készítettek előadást a regényből. A Szeretettel, Charlie! a dramatizálás során nem választott egyetlen fókuszt, az egész szöveget igyekezett átfogni, az elmesélés, mint színpadi akció központi elemmé tétele és problematizálása segítségével vezetve át minket a történeten. Az Ilyés Lénárd készítette színpadi szöveg a test felől közelít az anyaghoz. Az értelmi fogyatékos Charlie a kísérlet során, miközben egyre okosabb és okosabb lesz, nem csupán a szellemi nagyságokra döbben rá, hanem saját testére is. Vonzódni kezd tanárnőjéhez, szerelmük egy életen át tartó együttélést mutat gyönyörűen. Ezt a szálat választja Ilyés, hogy közel hozza hozzánk az amúgy is szerethető, az életet fel nem adó, keményen küzdő figurát. Az anyagon látszik a több éves munka, rendező és színész régóta dolgoznak együtt. Bicskey Lukács néhány praktikus megoldással segíti a színpadi történéseket. Néhány eltérő magasságú szék, Rorschach teszt, vödör víz. A szöveg és a színész hordozzák a színpadi jelek jelentős részét a szinte üres, sötét térben. A fizikai cselekvések adnak erőt a jelenléthez, új és új energiák szabadulnak fel a rohanás és megtorpanás visszatérő motívumában. Ilyés Lénárd zsigeri erővel próbálja megérteni és felmutatni a főszereplő, a 32 éves értelmi fogyatékos Charlie Gordon igazságát. Ez a küzdelem behúz az elmesélt történetbe. Félreértés ne essék, az előadás szövegszínház a javából, szépen illeszkedik az önálló estek, monodrámák színpadi hagyományába. Ezt a formát azonban teljesen lecsupaszítva használja, nincs rúzs, mikor Miss Kinnien szólal meg, nincs vetített park, mikor elcsattan az első csók, nincs bejátszott madárcsicsergés sem. Csak ezzel a világgal harmonizáló izlandi Sigur Ros szólal meg néha. Csodálatos fehérség, amiben minden szín ott van. Ez olyan kicsit, mint amikor Lovasi énekelni ilyen tört fehéren, hogy: „nyár volt s blúzát/ a szél kibontotta”. Csak valahogy az előadásban minden kicsit fehérebb és feketébb, és kicsit magasabban is vagyunk meg mélyebben is. „Hogy a húsunk szaga/ az övé ázott szalma/ az enyém vaspor meg naspolya.”