Jónás az osztály gyomrában

Az iskolán belüli bántalmazás kezeléséről és a másféleség elfogadásáról készít színházi nevelési előadást a Proscenion Drámaszínpad Jónás címmel. A színtársulat célja egy olyan foglalkozás létrehozása, mellyel az iskolák falain belül, a diákokat bevonva, mindennapi környezetükben közösen járhatnak utána és dolgozhatják fel ezeket a nehéz témákat, érzékenyítve ezzel az osztályközösség tagjait.

Harmadik színházi nevelési előadásán dolgozik idén a Proscenion Drámaszínpad. Korábbi foglalkozásaik az Árgyélus történetét feldolgozó előadás volt az óvodás korcsoport számára, valamint Moliére Tartuffe című darabjából ismert család modern korba helyezése, melyen keresztül a családon belüli elidegenedés problémájának megértését célozták meg a tinédzser korosztály bevonásával. Ez alkalommal a két korcsoport közötti időszak életkori aktualitásaihoz szeretnének a színházi formanyelven keresztül szólni.

Az előkészületekhez Komáromi Sándort, a pápai Teleszterion Színházi Műhely vezetőjét keresték fel, akivel drámapedagógia foglalkozásokon kezdtek el dolgozni. Ezután a csapat kiment számos, különböző típusú iskolába felmérőfoglalkozásokat tartani, hogy reprezentatív képet kaphassanak a mostani általános iskolások életében megjelenő problémákról. Így kristályosodott ki az osztályon belüli bántalmazás, kiközösítés témája..

A felkészülési szakaszt, majd a próbafolyamatok során létrejövő jeleneteket, kötött és kötetlen párbeszédeket és monológokat, valamint a szereplők személyiségjegyeinek feltárását Nagy Éva, a Jónás rendezője fogja össze. Eleinte drámajátékkal és tanítási drámával trenírozták magukat. Minden alkalomra más tagok készültek, hogy mind az eszköztáruk részévé tegyék a foglalkozás vezetésének, és az abban való részvételnek a sajátosságait. Elsődleges céljuk ezzel a rugalmasság és a drámapedagógusi kommunikáció fejlesztése volt, de ezen túl az összetartást, a csapatmunkát is erősítették.

Ezután jeleneteket improvizáltak, melyek középpontjában Jónás, a kiközösített, vagy a „valamiben más” diák állt. Igyekezték minél mélyebben kialakítani a központi figura személyiségét. Hogyan más? Miben más? Milyen háttérrel rendelkezik? Ezek a próbák a csapat tagjait is érzékenyítették. Volt, hogy Jónás határozta meg, miben más, máskor pedig a csoport aggatott rá stigmákat, amivel a Jónást eljátszó színésznek kellett kezdeni valamit. Ezek a foglalkozások terelték a jelenetek kialakítását, a játékstílust, és a karakterek jellegzetességeit.

L.D.: Mi motivál, hogy elkészítsétek ezt a színházi nevelési előadást? Mi a célotok evvel a nevelési előadással?

N.É.: A művészi tornán Ani néni azt mondta, „már csak egy-két kilót kéne fogynod és egész csinos kislány lenne belőled”. Nyolc éves voltam, nem mondom meg, hány éve volt, jó sok, és szóról szóra emlékszem rá. Mert ütött. Ha ma találkoznék Ani nénivel megmondanám neki, hogy nem lett volna szabad gyerekekkel foglalkoznia, és definiálja, legyen kedves, mi az, hogy egy nyolcéves kislány egész csinos. Sem a gyerekek, sem a felnőttek sokszor át sem gondolják, hogy amit mondanak egymásnak, ahogy minősítik egymást, annak súlya van. Mert mondjuk tök könnyű elütnie egy bántást azzal, hogy „vicceltem”, vagy „ne legyél már ilyen sértődős”. A verbális agresszió a fizikai agresszió előszobája. Úgyhogy muszáj tenni ellene. És iszonyú fontos, de sosem késő felismerni azt, hogy szavakkal is lehet verni, ami láthatatlanabb, de hosszabb távú sebeket okoz annál, mintha elgáncsolsz valakit. Vagy téged gáncsolnak el. Nagyon fontos arról beszélni, hogy nem kell eltűrnünk, ha valaki rondán beszél velünk, akármilyen kapcsolatban is vagyunk a bántalmazóval, meg kell tanulni kilépni a helyzetből. És azt is, hogy ha én azt mondom valakire, hogy hülye, attól én nem leszek okosabb.

A nyolctagú csapat az előadást öt szereplővel építette fel, Jónáson kívül megjelenik még az édesanyja, az osztályfőnöke, egy testnevelés tanár, és két osztálytárs, akik közül az egyik kiemelt szerepet kap. Egy-egy próba folyamán, a bemelegítő gyakorlatokat követően előveszik az eddig kidolgozott részeket, majd újra végig menve rajtuk aprólékosan mélyére ásnak a figurák motivációinak, gondolatainak, érzelemvilágának, hátterének, hogy minél inkább magukénak érezhessék, ezáltal hitelessé téve a megjelenítést. Mindeközben minden feltárt rezdülést folyamatos tesztnek vetnek alá, melyhez az előadásba is beépített „forró széket” használják többek között.

A forró szék lényege, hogy a szereplő leül, szemben a többiekkel, akik élesben majd a diákok lesznek, és ők kérdezhetnek bármit a forró székben ülőtől, amire neki őszintén kell válaszolnia. Az ismétléssel, valamint az újabb gondolatok és élmények átbeszélésével, beépítésével a szereplők olyan stabil és gazdag háttérrel rendelkező karaktereket raknak össze, melyekkel hitelesen tudnak alkalmazkodni, interakcióba lépni az aktuális osztályközösséggel. Az előadás legfontosabb része ugyanis a diákok bevonása, mind a jelenetekbe, mind pedig az azokat követő beszélgetésekbe.

Ezért a darab elejét úgy tervezték meg, mintha annak az osztálynak a tagjai és tanárai lennének a szereplők, akikhez érkezik Jónás, az új diák. A többi szereplővel történő interakciók mentén emelkedik lassan be a nevelési előadás témája, amit a diákoknak a körbeszélgetések, és a kiscsoportos és egyéni munkaformák során elhangzott véleményei visznek tovább, egészen a tetőpontig, miközben egyre közelebb kerülnek Jónáshoz, és a vele való találkozáson végig nyomon követhetik az osztályon belüli kiközösítés mechanizmusát, és a lélekre gyakorolt hatásait. A tetőpont, a meztelen találkozás a sebekkel, és azok kezelésével olyan mélységet nyithat meg a serdülő korosztályban, amire mindannyiunknak szüksége lenne, lett volna.

Nagy élmény volt számomra részese lenni annak, ahogy részről részre formálja ki magát ez az előadás egy majdani lelki párbeszéddé diák és diák között. Az az apróság, amit hozzátettem tesztdiákként a foglalkozásokhoz, aki kérdezhet, akin az eddigi jeleneteket kipróbálták, sokszor többet adott vissza nekem. Visszaemlékeztem azokra az időkre, még általános iskolás koromból, amikor beálltam néhány osztálytársam mellé szekálni az éppen aktuális célpontot a „valahova tartozás” reményében, és azokra az időkre is, amikor később én voltam a soron következő célpont. Visszagondolva ezekre az időkre, immár tanítóként úgy látom, ezek az előadások maradandó gondolatokat adhatnak az iskolásoknak, és ráébreszthetik őket ezeknek a játszmáknak az ürességére.