• Regős János

Impressziók - VASVÁR 2017.


Idén mintha elmozdult volna a holtpontról a fesztivál. Ez mindenekelőtt a grúz társulat sikeres vendégjátékának, és néhány kiemelkedően jó magyar produkciónak volt köszönhető. Regős János zsűritag élménybeszámolója a vasvári Nemzetközi Színjátszó Fesztiválról.


Többen hoztak kabarészámokból álló produkciót. Volt köztük jobb is, rosszabb is. Rettenetesen gyengének találtam az un. Dínó Színpad előadását /Az oviból a suliba/. Ez a társulat maga a fiaskó, már másodszor szerepeltek Vasváron, első alkalommal is kétségbeejtően dilettáns, színházi pornográfiát súroló színvonalú, bárgyú humor-imitációikkal. Szerencsére, az értékelést meg sem várva távoztak. Remélem, a szervezők a továbbiakban nem kerülnek olyan helyzetbe, hogy meg kelljen hívni őket. Kár, hogy az elmaradt első előadás /Az ellopott kakas – Zalaszentgrót/ miatt ők nyitották meg a fesztivált.

Ügyetlenkedő, de azért a maga helyén elfogadható színvonalon vidámkodtak a hévízi Új Színpad Vid-Ámító Társulat színjátszói. Ők a falusi színjátszás egyik, mostanában sokat játszott darabját, Kéri Ferenc Beteg disznó című jelenetét, meg Rejtő egyik pajzán kabaré jelenetét, a Rézrúd címűt mutatták be. Náluk az egészséges népszórakoztató törekvésnek jobb darabválasztással, de mindenek előtt erősebb rendezői kontrollal kéne párosulnia. A színjátszók sokszor túljátsszák szerepeiket, a minden áron való nevettetni akarás sokszor hülyévé fokoz le olyan szereplőt, aki, ha komolyabban veszi saját magát, igazi humorhoz is utat találhatott volna. Náluk néha még a szövegtudás is hibádzott. Rejtő jeleneteket adtak elő a kovásznaiak is (Pódium Színjátszó Társulat – Rejtő Koktél: Apósom, a vezér, A tehén, Szeánsz a fegyházban). Fontos lenne, ha jobban odafigyelnének a jelenetek dramaturgiai felépítésére, az ökonomikusabb játékstílusra – igen sok itt is a túljátszás, az önmutogatás, a klisékből való építkezés. A Vasváron látott négy Rejtő jelenetet látva, meg kell hogy jegyezzem, Rejtőnek inkább kereseti lehetőségként szolgálhattak ezek a kabaré jelenetek. Paneljeit többször is újra hasznosította, és nem mindig a legszerencsésebb módon. A színjátszók – ha előveszik ezeket a régi kabaré jeleneteket, ha nem is „porolják le”, de az elmélyültebb szerepelemzést nem kerülhetnék meg. Sajnos a kabaré mellett, a ’vásári műfajban’ sem tudtam igazán örülni a látottaknak. A Nánai Színjátszók, lemondásuk miatt, nem erősíthették ezt a vonalat (az indokot, hogy miért nem jöttek, nem tudtuk meg), a Szó és Kép Színpad „Csukárdiája”, A két gyakás pedig minden színészi kvalitása ellenére is valahogy túlságosan alpári humorral kezdte ki a zsűri befogadói tűrőképességét (vasárnap reggel ugyanis a hét zsűri tagon kívül, alig egy-két néző tévedt be a művház előterébe, ahol előadták).

Az eddigieknél erősebb hangsúllyal volt jelen az idei fesztiválon az irodalmi vonal, mely – úgy tűnik – ismét erősödőben van a színjátszók körében. Nagykanizsáról két ilyen előadás érkezett, mindkettőt fiatalok készítették. Az egyik, a talán kevésbé sikerültebb, a Pilinszky János KZ oratóriuma alapján készült szertartás játék volt. Pilinszkynek ezt a drámai kísérletét többen is megpróbálták már színpadra állítani, a legsikerültebb a Halász Péter szövegváltozatára készült, Ruszt József által rendezett és az Egyetemi Színpadon bemutatott A pokol nyolcadik köre című előadás volt. A nagykanizsaiak – minden jószándékuk ellenére is – nem tudtak közel kerülni sem az írott szöveghez, sem pedig ahhoz a világhoz, ami ebben a műben megidéztetik. A másik darabjuk, a Mozaik Társulat néven bemutatott „Ülni, állni, ölni, halni” című József Attila összeállítás már jóval többet tudott megmutatni e szimpatikus társulat erényeiből. A József Attila versek kollázsszerűen, de a költő életútját is követve hangzottak el. Közben táncbetétek, fizikai színházi elemek erősítették, tágították a szövegek jelentéskörét. Néha talán kissé túl szájbarágósan használtak egyes kellékeket, ruhadarabokat (kalap, olló). Ennek az irodalmi vonalnak a legszebb pillanatait a Jákfai Színjátszók hozták el, akik Szabó Tibor, a kitűnő szombathelyi színész mentorálásával és hangszeres közreműködésével Arany-Dalok címmel adtak elő egy 25 perces műsort. Igazi meglepetés volt Arany Jánost, a dalszerzőt is megismernünk ebből a kitűnő összeállításból. És nem csak ez lepett meg! A műsoruk zenei igényessége, a kidolgozottság, az együtt megszólalás, az egymásra figyelés egészen magas foka, a jó értelemben vett profizmus, de mindenek előtt az ÖNAZONOSSÁGUK megőrzése emelte a legjobbak közé ezt a produkciót.

Kiemelkedően jó előadásokat láttunk a kortárs műveket bemutató csapatoktól. A lendvai Egy és Más Vándorszínház Győrváron feszegette a Makovecz Közösségi Ház technikai lehetőségeit a Padlás című rock musicallel (Presser-Sztevanovity-Horváth). Mess Attila rendező ismét a maximumot hozta ki ebből a kitűnő társulatból. Ötletes díszletben, jól eltalált szereposztással és jó énektudással adták elő ezt a nem kis zenei felkészültséget igénylő darabot. Ebben a társulatban talán azt szeretem a leginkább, hogy ha valamiben valaki gyengébb, azt egy másik szereplőtársa kisegíti azzal, hogy partnerként úgymond ’kiretusálja’ azt a bizonyos bibit. Hallgatva őket az előadás utáni beszélgetésben, bizony ott is politikai viharfelhők gyülekeznek e kivételes társulat feje fölött. Nem úgy, nem azzal és nem azt a táncot táncolják, amit az atyáskodó politikusok elvárnának tőlük. Ahelyett, hogy létrejöhetne belőlük egy szlovéniai magyar profi társulat – amire művészi kvalitásuk alapján már mindenképpen rászolgáltak - , éppen a szétszóródás küszöbén találta őket ez a giga produkció.

Negyedszer volt szerencsém az érmihályfalvai (RO) Móka Színjátszók Bányavirág előadásához, amit itt most szinte minden díszlet nélkül adtak elő. Az előadás két éve őrzi kivételes minőségét, a szereplők önazonos módon játsszák végig ezt a számukra testközelből ismerős darabot. De ami a legnagyobb erénye, hogy mentes minden sallangtól, hogy bármennyire is testközeli a színészek számára minden figura, mégsem a ’tüntetés’, a ’színészi mutatvány’ szándékával jelenítik meg őket, hanem sokkal inkább az empátia, a megélés fontos számukra, és ettől mi, nézők is a közel kerülünk hozzájuk. Ugyanez a kivételes együtt játszás és közel engedés jellemzi a Körmendi Kastélyszínház Jazmina Reza előadását, Az öldöklés istenét. Örültem a társulat és Dr. Szöllősi Judit rendező találkozásának, aki eddig a Lovászi Faluszínházat, majd a bajánsenyeieket hozta csúcsformába. Egy hete Komlón is láttam ezt az előadást, sokat dolgozhattak rajta, mert ütősebb, élesebb lett az egész. A négyszereplős darabban valamennyi színésznek sikerül az egyébként jól megírt szerzői kotta fölé emelkednie, és téttel bíró, drámává izzítania ezt a semmiből kiinduló darabot (a vendég házaspár azért látogat el Brunóékhoz, hogy a gyermekeik közti, sérüléssel járó konfliktust korrekt módon ’lerendezzék’). A színészek jól lavíroznak az indulatok visszafojtása és kitörése között – eltöltünk másfél órát a társaságukban, és nem vesszük észre, hogy tulajdonképpen nem is történt semmi, hogy akár legközelebb a vendéglátó házaspár látogathatná meg a mostani vendégeiket, és akkor elölről kezdhetne az egész.


Párkapcsolati vonalon mozog Formanek Csaba különdíjas darabja is, a Senki se mer egyedül élni. A ’leporello’-szerűen kinyíló térben két végtelenül érzékeny ember, Pusztai Luca és Formanek Csaba enged közel magához. Kegyetlen, de gyönyörű játékot játszanak egymással: az együttélés mindennapi játszmái ezek, de legalább annyira nekünk, nézőknek szólóan, mint amennyire saját ’magán’ életükre reflektálóan. Ahogy az utóbbi évek darabjaiban tette, Formanek most is kockáztat, mégpedig több síkon is. A szöveg és a tér síkján, mert a világra hozatal drámáját is magában hordozza mindkettő, az előadás síkján, mert letagadhatatlanul kettőjük civil története is érezhetően beleivódott abba, ahogy megszületett ez az előadás, és végül az aznap esti előadás síkján, mivelhogy végig azt érezzük, itt bármi megtörténhet, beleértve a nézőkkel való finom és konfrontációt sem kerülő spontán játékot.

Ugyancsak önálló, saját szövegkönyvre épült a kecskeméti Katona-Kamra előadása, a +Szerel (r: Sárosi Gábor). Ez a végzős diáklányokból álló csapat a kolostorkertben rendezkedett be: a füvön szétszórtan autó alkatrészek, egy ablakkeret, különféle ’talált’ tárgyak. Darabjuk nevezhető, divatos szóval „gender-play”-nek is, hiszen négy lány játssza, akik időnként nemet váltanak, hogy a fiúk szemszögéből tekintsenek a lányokra és viszont. Sok apró ötlet, jól összeállított szövegmontázs, de mindenek előtt erős generációs feeling és önirónia hatja át előadásukat.

Fiatal szereplőkre próbálták átfogalmazni a székesfehérvári Prospero Színkör színjátszói Genet majdnem kortársi darabját, a Cselédeket (r: Micskó Zoltán), amit másodszor volt szerencsém látni. Tavaly ősz óta sokat javult az előadás, de továbbra is úgy látom, hogy kicsit ’korhatáron felüli’ még nekik ez a darab, ami nem azt jelenti, hogy a helyzetek, szándékok és tétek behatóbb elemzését elvégezve nem születhetne érvényes előadás. Gondjaim voltak a tér- és kellékhasználattal, a szövegértéssel is néha.

A fesztivál-nagydíjas Proscenion Drámaszínpad Egyesület Megáll az idő (készült a Gothár-Bereményi film alapján) című előadását sem most láttam előszőr (r: Nyulassy Attila), de most hatott a legerősebben, és nem csak énrám, hanem valamennyi zsűritagra. Láttam születési helyén az ELTE Kiss János altábornagy utcai tanítóképzőjében, a 2015-ös pápai Progressen egy patinás gimnázium lépcsőházában. Ez a hely-specifikus előadás (általában egy iskolai lépcsőházban, és a kapcsolódó osztálytermekben adják elő) itt, ebben a hetvenes években épült, késő-szocreál iskolai előcsarnokban, ahol az egyik sarokban az egykori úttörőcsapat relikviái vannak kiállítva, mondhatom, HAZATALÁLT. Azért az mindenképpen említést érdemel, hogy egy fesztivál utolsó napjának utolsó előadása volt, ahol a zsűri már 17 előadást abszolvált, és ahol már mindenki a díjkiosztásra készül. És egyszer csak berobban egy olyan előadás, mely mindenkit kibillent józan, kissé már fásult befogadói attitűdjéből, és élesen szembesíti azzal, hogy hol és kik között él ma Magyarországon. Mert hiába hatvanas évekbeli a történet, itt mindenhonnan a mai szelek fütyülnek be a réseken. Úgy vesz körül bennünket az egész, hogy csak kapkodjuk a fejünket. Kitűnő a vágás- és tér-technikája. Használják a lépcsőházat, a gangszerű emeleti folyosókat, az osztálytermek ajtóit, de az előttünk elhelyezkedő színtér is hol nagytotálban, hol tájképként jelenik meg előttünk (tanterem, táncterem, lakás-enteriőr, presszó). És akkor a színészek! Itt mindenki sistergően eleven alakokat hord ki magából, pedig többen több szerepet is játszanak – sokszor más-más generációhoz tartozókat. Nagyon szeretem, ahogy az előző pillanatban játszott alak emléke mintegy beleég az utána jövő alakba. Ilyen például a Köves Dénes bátyját játszó színész, aki egyben az undormány Rajnák helyettes megformálója, Pápai Dávid, vagy Szukics Magdát és Köves Évát, Dénes anyját is játszó Nagy Éva is. Ez az előadás az utóbbi évek legfontosabb színházi teljesítményei közé tartozik, és nem csak az amatőr színjátszók világában.

Két Shakespeare és egy Moliere darab képviselte Vasváron a ’klasszikus’ szerzőket, noha egyik társulat sem hagyományos módon nyúlt ezekhez a darabokhoz. A legkevésbé sikerült a „Gojostoll” (sic!) Baráti Társaság Tartuffe-je volt /r: Muzamel Mihály/. Ez a fiatal székesfehérvári társulat, bár kísérletük becsületre méltó, de egyelőre nem tudott a közelébe jutni a Parti Nagy-féle átiratnak. A próbafolyamat túl korai stádiumában hozták ide ezt az előadást. A bizonytalan térhasználat és szövegtudás mellett a legnagyobb probléma, hogy elmaradt a szerepek, helyzetek elemzése, így a színjátszók néha helyüket keresgélve bolyongtak a színpadon. Sokkal összeszedettebb és átgondoltabb volt a magyarkanizsai Gondolat-Jel Társulat Rómeó és Júliája (r: Oláh Tamás). Bár nem vagyok nagy híve a szerepösszevonásoknak, és itt például Párist, Tybaltot, Lőrinc barátot ugyanaz a színész játszotta, de néhány szerepösszevonás ugyanakkor érdekes irányt szabott a drámai eseményeknek (pld. a Dajka és Capuletné). Ami mellettük szólt, az az előadás fiatalossága, olykor szertelensége, néhol szemtelensége.

A másik Shakespeare, a méltán nagy sikert aratott, különdíjas grúz Macbeth volt /Georgian Experimental Theater Everywhere, r.: Giorgi Chkhaidze). Grúz Macbethet írok, mert tényleg egészen sajátos fénytörésben adták elő a darabot. A dolgot szó szerint értem, hiszen egész előadásukat a vizuális dramaturgiára építették fel. Ennek legfontosabb eleme a színpadtér fölé kifeszített kötél-pókháló. Ez lett csapdája élőnek és holtnak, itt próbáltak – reménytelenül – keresztülvergődni Macbeth és a Lady. Innen hullottak alá a dráma halottjai. De nagyon érdekesen alakult a szereposztás is. Banquo-t Macbeth udvari bolondjaként láttuk megjelenni, majd kísérteni. A banyák végig csuklyában táncolták körül, kísértették Macbethet és a Ladyt. Ha kritika érheti ezt az előadást, akkor csak annyi, hogy a füsttől sokszor nem lehetett látni a szereplőket, és hogy az önálló életet élő led-es reflektorok durván beavatkoztak az egyébként jól megtervezett fény-dramaturgiába. Hat színész játszotta el ezt a „sűrített”, látványos Macbethet, de minden vizuális gazdagsága mellett sem lett volna annyira emlékezetes ez az előadás, ha nem láthattunk volna ennyi kiváló színészi teljesítményt. A közönség állva tapsolta meg őket, ami itt Vasváron nem szokványos reakció.


Ha kritikai észrevétel is kéretik ide a végére, akkor két megjegyzés: bár valamivel több vasvári nézőt láttam a nézőtéren, de a fesztivál javuló színvonalához képest még mindig nagyon kevesen jöttek el. A másik: tudni kéne nemet mondani egy-két nagyon nívótlan csoportnak, és akkor csak délután és este lennének előadások, a vasárnap délelőtt pedig az utca- illetve vásári színjátszóké lehetne, és természetesen az eredményhirdetésé.


2017.07.06. Regős János


KAPCSOLÓDÓ CIKKEK:

Díjak és minősítések Vasvárról

Vasvári Anzix

Díjak és minősítések Vasvárról 2016.

Vasvári fesztiválelemző

Vasvári Anzix 2015

Programajánló

LEGFRISSEBB CIKKEINK
ROVATOK

Játékos folyóirat

Folyamatosan archiváljuk a Játékos régi lapszámait, olvass bele, mi volt a téma 20 évvel ezelőtt!

Október 27. 19.30, Szegedi Pinceszínház

Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ) - Závada Péter: Reflex

Október 28. 19.30, Óvóhely

Reménytelen Konvoj: Orgia

November 6-7. Artus Stúdió

Magyar Művek Szemléje 2020

November 9. 19.30, Óvóhely

Trainingspot: Helyettem élsz

© 2015 Magyar Szín-Játékos Szövetség

  • Facebook B&W