• Körömi Gábor

XIX. Egressy Béni Országos Színjátszó Találkozó, Szepsi – Buzita

Színjátszók találkoztak tizenkilencedszerre a két szlovákiai településen, Szepsi városában (Moldava nad Bodvou) és Buzita községben (Buzica). Az idén november 9-től 11-ig tartó fesztivál immár hagyományos őszi találkozója a felvidéki amatőr színjátszóknak, ahol nem csak diákszínjátszók, hanem felnőtt amatőr együttesek, hagyományőrzők, sőt esztrádműsorok is meghívást kaphattak.

2005 óta veszek részt a zsűri munkájában, magyarországi zsűri-társaimmal (Regős Jánossal és Tóth Zsuzsannával) évek óta kísérjük figyelemmel ezt a nagyszerű fesztivált. A találkozó a valaha Szepsiben tanítóskodott Egressy Béni szobrának megkoszorúzásával kezdődik, és a buzitai kultúrház nagyszínpadán ér véget. Hagyomány, hogy a fesztivál saját újságot ad ki Lakoma címmel, és az is, hogy valamennyi résztvevő díjazásban részesül. A helyi szervezők támogató vállalkozók felkutatásával, önkormányzatok megkeresésével, valamint a főszervező Csemadok alapszervezeteinek bekapcsolásával mindig igyekeztek ajándékokkal elhalmozni a találkozón fellépő csoportokat. Idén életmű díjban részesült a fesztivál első szervezője, Boda Ferenc, akinek nem kis része volt abban, hogy a fesztivál megérhette a tizenkilencedik évfordulót. A versenyelőadások mellett vendégprodukciók (művészeti iskolás szlovák előadás, meseszínház, magyarországi amatőr együttes) is helyet kapott a programban, most mégis essék szó csak a versenyprogramokról, hiszen mégiscsak róluk szólt ez a színházi fesztivál.


A füleki diákszínjátszók kezdték a versenyprogramot. Előadásukat negyvenöt perces történelemórának, időutazásnak éltem meg, melyben Kristóf Ágota: A nagy füzet című regényét dolgozták fel Szvorák Zsuzsa tanítványai. Az epikus színház erőteljes színpadi képekkel, dinamikus csoportos mozgásokkal, élő zenével, kartonpapír kellékekkel, erős megszólalásokkal és az ikrek kettősségéből kiindulva egyes szereplők megkettőzésével meséli el a nagyanyjukhoz „leadott” fiúk történetét. Így két diákszínjátszó játssza a Vénasszonyt és a Vágottszájú lányt, akik egymást kiegészítve és egymásnak támaszkodva játszanak, hogy a szerepet legyen erejük megmutatni. Sokszor talán elviselni is, mert ebben a megrendítő előadásban az első jelentésréteg a kegyetlenségé, a második a testiségé, a harmadik jelentésréteg pedig a szeretettelenségé, amit számos jelenetben hitelesen mutat fel az előadás. Mert ez a történet elsősorban a szeretet-nélküliségről szól, amiben a sorsára hagyott ikerpár megtanul önállóan létezni. A vége felé haladva egyre nagyobbakat lépnek a regényben, hogy végül minden nyomot eltüntetve maguk után, feláldozva saját édesapjukat is, megtanuljanak elválni egymástól. Hiteles megszólalások, nyílt, őszinte és igaz pillanatok mutatták fel a háború erkölcstelen borzalmait, ahol sokszor még a szavak jelentése is megváltozik. Hiába beszél róluk csúnyán a Vénasszony, mégis kötődnek hozzá, hiszen ő viseli gondjukat, és ő tanítja meg őket arra, hogy csak magukban és a tapasztalataikban bízhatnak. Egy tanórányi utazás, melyben a regény mellett eszünkbe juthat Csáth Géza gyermekkora, a mai kamaszok kiüresedett világa és a háború örkényi értelemben vett erkölcstelensége, szembeállítva a színház értékteremtő és értékközvetítő közegével, melyben csapatjátékkal, jelenléttel és szeretettel ismét kiváló teljesítményt nyújtott az Apropó Kisszínpad.


A füleki Zsákszínház Csehov: Medve című komédiáját játszotta szepsi kultúrház színpadán, a fesztivál második napján. Mázik István pontos és következetes rendezése végigvitt minket férfi és nő egymásra találásának stációin, melyben a hét hónapja özvegy Popova és a követelését behajtani érkező Gregorij Sztyepanovics végül egymásba gabalyodik. Saját ötletekkel egészítették ki az eredeti csehovi instrukciókat, így lett az elhunyt férjből egy csalfa, akihez így már igazán nem érdemes gyásszal kötődni. A találkozástól az egymásba borulásig számos szöveges és némajátékos elemmel dolgozott a két szereplő, a harsányság és a visszafogottság közül a pénteki előadásban inkább a visszafogottság volt a jellemző, elsősorban az özvegy Popova játékában. A határozott színészvezetésű páros játékhoz próbált felemelkedni a Lukát játszó szereplő, de sajnos mindig félrelökték. A zsűri értékelésében kiemelte az előadásban rejlő csehovi helyzet kettős – érzelemgazdag, ugyanakkor mulatságos megoldásait, valamint a zene és a színpadi eszközök mesteri használatát.

A csécsi asszonyok viselt dolgairól megtudhattunk már egyet s mást a korábbi évek előadásain, a jókedvű csapat mutatott már számos vidám életképet a régi falusi emberek életéről. Most egy virrasztásra vittek el minket, melyben az asszonyok saját maguk által kitalált szövegekben valóságos, vagy legalábbis valóságosnak látszó helyzetet meséltek az elhunyt egyetlen szem férfiről, Gyuláról, akit ebben az előadásban (ellentétben a 2001-es hasonló témájú szereplésükkel) egy bábu képviselt. Sírva nevetünk a halálán, hiszen tudjuk, hogy a szomorúság mellett a halotti torok fontos része volt az emlékezés. Így derült fény az elhunyt viselt dolgaira, megtudtuk, hogy ennek a Gyulának a falu kakasaként mindenhová volt „bejárása”. Mintaértékű a Snyír Mária vezette csécsi csoport hagyományőrzésből, természetes szövegmondásból és közösségépítésből is, s csak remélhetjük, hogy lesz új, fiatal szereplőgárda, akik majd egyszer átveszik a régiek helyét a színpadon.


A Novus Ortus ma már klasszikusnak számító dararabhoz nyúlt. A tavasz ébredése című előadásuk mégsem lett poros darab a porosz erkölcsökről, a visszafojtott szexualitás és iskolai erőszak emlékműveként, hanem megtalálták azokat a fogódzókat, amelyek igazi kapcsolatot teremtettek a Wedekind-darab és a mai tizenévesek között. Így lett a darab jól elemzett és kiválasztott helyzeteivel igazi diákszínjátszós alapanyag a kamaszkorról. Mondhatnánk, hogy a világ már túlhaladta ezt a témát, ugyanakkor a szakmai beszélgetésben is előkerült, hogy az elfojtás, az igazi szülő-gyerek kapcsolat, az érzelmi viharokkal, iskolai kudarcokkal és a pályaválasztással kapcsolatos konfliktushelyzetek nemcsak a száznegyven évvel ezelőtti kamaszok, hanem a mai dunaszerdahelyi színjátszók életében is meghatározók. Takács Tímea a jelenetekhez képest a csoportos mozgással és a (Guy Fawkes) maszkos játékkal nem tudott hasonlóan tiszta helyzeteket teremteni, de mint kiderült, a nyitott, többféle értelmezési lehetőség volt az alapvető rendezői szándék.


A fesztivál szombati napján került sor a fesztivál törzsgárdájához tartozó Nánai Színjátszó Csoport szereplésére, akik ezúttal nem egy tőlük megszokott harsány komédiát, hanem egy ízig vérig cseh színdarabot adtak elő. Sverák – Smoljak: A látnok című darabjában a látnoki ipart űző mesteremberhez érkezett meg a szénmágnás, érdeklődve lánya párválasztásával kapcsolatban. El is kezdték a jóslást a látnok lánya, egy jegyzetfüzet és a tér közepén lévő cserépkályha segítségével, ám közben megérkezett a halál, akinél épp a látnok úr kerül sorra. A játék végére kiderült a játék történelmi ideje is, hiszen a látnok meglátta a bánya kapuján Lenin nevét és a halálnak is sietnie kellett, mert hamarosan dolga lesz Szarajevóban valami trónörökössel, ezért kellett a látnok házából dolgavégezetlen távoznia. A finom humorú darabot Lengyelfalusi Juhász Mária rendezésében a csapat remek összjátékkal, mértékkel és a halált kinevető bátorsággal adta elő, az előadásban talán csak a játék közepén érződött egy kis törés. Fontos, hogy egy rutinos, remek színészekből álló csapat kipróbálja a kamaraszínház stílusát, mégis vártunk valami igazi „nánai” befejezést.


Befejezésül a Királyhelmecről érkezett Bodrogközi Színjátszók szereplésének örülhettünk. Békés Pál: A női partőrség szeme láttára című komédiáját adták elő, melyben egy frissen elvált író került egy olyan panellakásba, aminek hiányzott az ajtaja. A lakás átjáró-házként működött, hiszen itt volt az egyetlen telefonkészülék, így az előző lakó, szívességből, üzenetközvetítő szolgálatot is működtetett. Találkoztunk a közösben őrzött nénivel és ápolójával, a féltékeny férjjel és kikapós feleségével, a vak szomszédasszonnyal, aki mindenről tud. A remek karaktereket felvonultató előadás igyekezett leporolni a legalább harminc éves színdarabot. Illésné Popália Irén és színészei a szakmai beszélgetésen azt a kérdésüket fogalmazták meg, hogy vajon mi keresnivalója van a két felvonásos komédiának egy színjátszó fesztiválon. A királyhelmeci színjátszók nem csak saját közönségüknek játszanak, hanem megfordulnak a környék településein, így visznek színházat olyan helyekre is, ahová a hivatásos társulatok nem jutnak el. Egy ilyen alkalomra pedig nem lehet egyfelvonásos előadással készülni. Fontos szerepet töltenek be nem csak a kultúra közvetítésében, de az anyanyelvünk ápolásban is.


A rengeteg jószándék és a remek csapatok megerősítést kaptak a fesztivál eredményhirdetésén, ahol a számos elismerés mellett a füleki Zsákszínház a színpadi rendezésért, Nána az újszerű színpadi hangütésért, a Csécsiek a hagyományőrzésért kaptak díjat. Nívódíjban részesültek a Bodrogközi Színjátszók és a Novus Ortus.


A XIX. Egressy Béni Fesztivál Fődíját idén a füleki Apropó Kisszínpad kapta.


fotók: Micsuda András

Programajánló

LEGFRISSEBB CIKKEINK
ROVATOK

Játékos folyóirat

Folyamatosan archiváljuk a Játékos régi lapszámait, olvass bele, mi volt a téma 20 évvel ezelőtt!

Október 27. 19.30, Szegedi Pinceszínház

Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ) - Závada Péter: Reflex

Október 28. 19.30, Óvóhely

Reménytelen Konvoj: Orgia

November 6-7. Artus Stúdió

Magyar Művek Szemléje 2020

November 9. 19.30, Óvóhely

Trainingspot: Helyettem élsz

© 2015 Magyar Szín-Játékos Szövetség

  • Facebook B&W