• írta: Széll Dániel Márk - Petrók Benedek

A határok feszegetése - a 3in1 szakmai tréningről


3in1 szakmai tréning címmel tartott háromnapos színházi hétvégét a budapesti Proscenion Drámaszínpad, a debreceni Dilemma Drámaszínpad és hévízi Új Színpad július végén. A téma a hiteles színészi játék volt. A kurzus vezetésére Formanek Csaba színész, rendezőt kérték fel. A tréning tapasztalatairól két résztvevő beszámolóját olvashatjátok, és egy videóriportot is megnézhettek. "A változás csak rajtunk múlik" 2016. július 22-24. között Budapesten vettünk részt egy 3 napos színi szakmai tréning hétvégén, a hévízi Új Színpaddal együtt a Proscenion Drámaszínpad szervezésében. A téma a hiteles színészi játék és színészmesterség, a tréner pedig Formanek Csaba író, színész és rendező volt. Csaba átélt tapasztalatai kellő alapot adtak a hétvége szakmaiságához. Társulatvezető volt a Radikális Szabadidő Színháznál, műhelymunkákban vett részt Csetneki Gáborral, Oleg Zsukovszkij-val, és Paolo Antonio Simioni-val is. Előadásokat rendezett és írt, illetve jelenleg is a monodráma világában alkot és játszik. A Dilemma Drámaszínpad társulatból Szigeti Rolanddal közösen vágtunk neki a pesti kalandnak. Rengeteg élménnyel és szakmai tapasztalattal tértünk haza.


Világos volt számunkra már az indulásnál, értelme kell, hogy legyen ennek a valaminek. Azt tudtuk, mi lesz a program, de hogy mi abból vajon mit tudunk majd magunkévá tenni?! Be kell, hogy valljuk, nem sok esélyt adtunk annak, hogy pont itt döbbenünk rá valami olyanra, ami megváltoztatja az életünket. Nem is változtatta meg. Nem kaptunk kézhez sem kézikönyvet, sem pirulát, ami 3 nap alatt színésszé teszi az embert. A végére megértettük, nem is ez volt a cél. Nem változtatott, hanem bemutatta a változás útjait, lehetőségeit. Hogyan? A színház sosem lesz múzeum. A színház mindig üzen, mindig elgondolkodtat. Színházat csinálni csak úgy érdemes, ha képviselünk valamit. Ha az, amit készítünk, el tud gondolkodtatni. A színészi pálya nem igazán tanulható meg könyvekből. A színész fejlődése során saját magával játszik és engedi, hogy mások is játszanak vele. Ez sokszor olyan ingereket és hatásokat jelent, ami által változik a színházi nyelv, mert változik a társadalom összetétele, változik a színház, mert változnak a színházba járó nézők, változik a darab, mert változik maga a színész benne. Mindegy miről beszélünk a változás állandó és ennek a részesévé kell válni, miközben értéket, értékeket, egyfajta állandóságot is képviselünk.

Vannak alapok, amivel természetesen tisztában kell lenni mielőtt az ember színpadra tervezi önmagát. Csaba minden nap tréningkezdéskor a fizikai erőnlét, az összpontosítás és a színpadi jelenlét határait ismertette meg velünk egy-egy mozgástechnikai vagy kontaktimprovizációs elemmel, játékkal. Egyedül, párban, vagy közösen, csoportban, feszült vagy épp nyugalmi testhelyzetek gyakorlásával. Mert a színpadi figyelemnek nem csak a szövegre kell kiterjednie. A színpadi mozgások, érzékelések ugyanúgy kihagyhatatlan részét képezik egy-egy darabnak és a hiteles színészi játéknak. Ettől tud ritmusban lenni a színpadon a mozgás, a párbeszéd, a monológ, a csend. Igen. A csend. Amelyet rengeteg módon lehet eljátszani. Nagyszerű gyakorlatok által figyelhettük meg a saját testünk működését, és lehetőséget kaptunk a tréning során arra, hogy színpadi játékainkban is figyeljünk erre.


A tréning központjában William Shakespeare: Hamlet, dán királyfi című tragédiájának különböző jellegű megközelítései álltak, melynek kapcsán improvizatív jelenetinstallációk megalkotására került sor.

A szellemet látó őrök reakcióit változatos karakterjátékok által figyelhettük meg. A rövid előadások után az adott jelenet hitelességét elemeztük, a színész színpadi megnyilvánulásaival együtt. A darabban vizsgáltuk több szereplő viselkedését és próbáltuk az átélt, megtapasztalt írói szabadságot a színpadi játék részévé tenni. A családi tragédiával párhuzamot vonva, jelen világunkban is megtapasztalható problémákat jelenítették meg a csoportok, különböző színháztechnikai elemek felhasználásával. Elgondolkodtató volt az improvizációk kapcsán, hogy mennyi korlát, akadály, probléma vetődik fel a témában, s milyen kevés konkrét megoldást lehet találni azokra. Megfogalmazódott bennünk, hogy érdemes lenne kutatni, tanulmányozni és színházzal, színházi üzenettel segíteni a csonka családokban levő gyermekeknél megteremtődő nehézségek, kellemetlen helyzetek feldolgozását. Ahogy a tréning elején Csaba kijelentette, három nap alatt csodát senki ne várjon, azonban a közösen töltött idő mégis „csodásnak” nevezhető. Mások megfigyelése által megtapasztalni érzéseket, üzeneteket, színházat, a legnagyobb lehetőség a fejlődésre, abban az esetben, ha az ember nyitott és befogadó. Viszont egy jó tréner iránymutatásai alapján is elmondható, hogy a változás felé való elmozdulás egyedül csak rajtunk múlik. Nem a pirula, és nem csak a szakkönyv, hanem a véget nem érő tanulás is a színész lételeme kell, hogy legyen, amiben benne foglaltatik a megfigyelés, tapasztalatszerzés, következtetés, színházi nyelv és a színészi üzenet továbbadása is. Mi most helyben folytatjuk tovább a tanulást, a megfigyelést, az üzenetek továbbadását, a társulat tagjainak képzését. De jövőre biztosan találkozunk. Újra, együtt, veletek.

Széll Dániel Márk Dilemma Drámaszínpad társulatvezető

"Teljesen más emberré tudott válni" 3 társulat, 2 éjszaka, 1 tréner, megszámlálhatatlan újdonság, hihetetlen boldogság, feltöltődés, csapatszellem és tettrekészség. Nagyjából így tudnám egy mondatban összefoglalni azt a „három napot”, amin volt szerencsém részt venni egy kisebb tréning keretében. Talán nem is az a fontos, hogy kivel játszik az ember, hanem maga a játék, illetve az, amit ad a játék. Kreativitást, ötleteket, spontaneitást, bátorságot, és még sok minden mást. Ami biztos: mind mozgásban, mind érzelmileg feszegettük a határainkat.

Az első nap kicsit soknak tűnt az a nagyjából 1-1,5 óra, amit csak bemelegítéssel töltöttünk (egy kis mozgásszínház), de rájöttem, ennyi kell. Csodálatos érzés volt megtapasztalni, hogy a testemet mi mindenre használhatom, és hogy még vannak további, mozgatható izmok, amiket nem használtam eddig, vagy csak nagyon ritkán. Gondolok itt az energiagömbös játékra, mikor egymásnak kellett átadogatni egy láthatatlan energiagömböt, ami végigment a testünkön. Ilyenkor térdtől fejtetőig érzékeltetni kellett, hogy van bennünk valami, ami „végigmászik” a testünkön. Hasonló örömet okozott, mikor a mellkasi középpontunkat használtuk: elképzeltük, hogy marionett bábuk vagyunk, akik a mellkasuk közepénél vannak fellógatva a falra, és így járkáltunk. Majd a hasi résznél, illetve a deréknál ugyanígy. Ami számomra újdonság, és öröm volt, az a Hamlet „lecsupaszítása”. Elkezdtük olvasni a Hamletet, majd összefoglaltuk az első néhány jelenet lényegét, átbeszéltük a szereplők tulajdonságait, jellemzőit, viszonyait, majd megegyeztünk abban, hogy az alap cselekménytől ne térjünk el, de ettől függetlenül szabad kezet kaptunk, és jeleneteket alkottunk 2-3-4 fős csoportokban, véletlenszerűen, de azért mégis ügyelve arra, hogy vegyüljenek a társulatok. Fontos volt, hogy mi magunk állítottuk össze az egyes jeleneteket és nem „egy rendező”. Jó volt látni, milyen sokféleképpen gondolunk 1-1 dologra, és azt hogyan valósítjuk meg. Azért is tartom hasznos megközelítésnek azt, hogy adjunk szabad kezet az alkotónak, mert így megoszthatja gondolatait, véleményét, és nem az van, hogy már megint azt kell csinálni, amit a rendező mond. Ő csak a témát határozta meg. A többit nekünk kellett kitalálnunk rövid időn belül, általában 30 perc alatt. Az értékelés és elemzés mindemellett szerves részévé vált a munkánknak. Egymást és magunkat is értékeltük. Sokszor kemény önkritikák születtek és mindig volt valaki, aki elmondta, hogy mi nem volt jó az adott csapat adott jelenetében. Egy ideig voltak berögzült társadalmi korlátaink egymással szemben is, de ezeken hamar felülkerekedtünk és minden kritika megfelelő építőelemmé vált. Talán ennek és a tréningvezetőnk – Formanek Csaba – közvetlenségének köszönhetően sikerült többeknek olyan intenzitással átélni egy-egy jelenetet, amitől az embernek borsódzott a háta, ha nézte és teljesen más emberré tudott válni, aki játszotta.

Többeknél érezhető volt a teljes átélés, ami hozta magával a hitelességet is, de mindenki tudatában maradt annak, hogy három nap alatt csak a felszínt kapirgálhatjuk meg és hosszú munka áll még előttünk. Igyekeztem magamévá tenni azt a hozzáállást, ami kimondottan megragadott a tréningen: ne úgy tekintsek a színészetre, vagy a hozzá kötődő bármely részterületre, hogy azt, mint egy képességet meg lehet szerezni, és az onnantól megvan, és egy szinten túl már nincs mit tanulnunk. Nem. Ha valakit érdekel, és egyre jobban beleássa magát, akkor a tanulás, tapasztalás, tudás egy életre szól. Mindig vannak még aspektusai, amikről még nem tudunk, ugyanakkor mi magunk is teremthetünk újat benne. Ettől szép. Az utolsó este várakozáson felüli sikereket ért el. A Proscenion Drámaszínpad tagjai meglepetés programmal készültek a két másik társulatnak. Egy állomásos játéksorozat várta a sokáig kitartókat. Ugyan csúszott egy kicsit a kezdés, mert a csapat tartalék elemmel működött az aznapi tréningezés és közös bográcsozás után, mégis felejthetetlen játékokkal tudtuk meglepni a társaságot. Volt itt pókmászás, rapidrajzolás, egyensúlyozás, csoportos vakvezetés, hangutánzás, táncutánzás, kezeslábasozás stb. Mindezekhez határtalan jókedv társult a fáradtság ellenére is. Az egész attól volt szép, hogy egyrészt pillanatok alatt, gyakorlatilag az első állomásnál összekovácsolódott a csapat, és tényleg mindenki komolyan vett minden egyes játékot, szabályt, így olyanok voltunk, mint valami tizenéves, eleven táborozó gyerekek, egy idő után már az alváshiány sem zavart senkit. Másrészt pedig hozzánk csapódott egy, az udvaron lődörgő, lelkes kollégista, aki szintén komolyan vette a dolgot, és beolvadt közénk – ugyanakkor mi is befogadtuk minden kétség nélkül. Az egész állomásos mókának nagyjából hajnali 3-kor lett vége, de megkockáztatom, hogy akik részt vettek benne, mind jókedvvel feküdtek le, mondván: „ezért megérte idáig fent maradni.” Az utolsó napi tréning végén azt éreztük, amit Csaba is megjegyzett, hogy most jöttünk csak bele, és kevés ez a néhány nap, legközelebb lehetne akár egy egész hét is! Igen, ez valóban így van. Az egész alapja, hogy ott legyünk a szeren végig teljes erőbedobással; és hogy jól osszuk be a tréningen kívüli időnket, vagyis nem muszáj minden éjszaka akkorát mulatni, hamar rájön az ember, hogy hasznos, ha kipihenten, és nem másnaposan, fejfájással ébredünk. Többen is megjegyezték, hogy át tudták adni magukat teljesen a játékoknak, időnként belefeledkeztek, és már nem is az volt a fontos, hogy mikor eszünk legközelebb, vagy mikor pihenünk, hanem az, hogy: mikor játszunk? Ma még lesz tréning, játszunk jeleneteket, ugye? Elképesztő érzés, ha azon kapod magadat, hogy tökéletesen ott tudsz lenni fejben, nem pedig az otthoni problémáiddal foglalkozol, amiket innen úgysem tudsz megoldani. Ez ebben a három napban megtörtént, és nem csak velem.

Petrók Benedek

Proscenion Drámaszínpad

A Promontor Televízió riportja a tréning első napjáról

Megszólalók:

Kati Gábor főszervező, a Proscenion Drámaszínpad vezetője,

Szabóné Fehér Hajnalka, az Új Színpad vezetője,

Széll Dániel Márk, a Dilemma Drámaszínpad vezetője,

Formanek Csaba színész, rendező

Programajánló

LEGFRISSEBB CIKKEINK
ROVATOK

Játékos folyóirat

Folyamatosan archiváljuk a Játékos régi lapszámait, olvass bele, mi volt a téma 20 évvel ezelőtt!

Október 27. 19.30, Szegedi Pinceszínház

Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ) - Závada Péter: Reflex

Október 28. 19.30, Óvóhely

Reménytelen Konvoj: Orgia

November 6-7. Artus Stúdió

Magyar Művek Szemléje 2020

November 9. 19.30, Óvóhely

Trainingspot: Helyettem élsz

© 2015 Magyar Szín-Játékos Szövetség

  • Facebook B&W