• írta: Regős János

VASVÁRI ANZIX


A Vasvári Színjátszó Fesztivál a maga 18 előadásával, kistérségi kisugárzásával ismét bebizonyította életképességét. Beszámoló a Nemzetközi Színjátszó Fesztiválról 2015.06.17-21. Miközben már a pápai PROGRESS-re gyűjtöm az erőt, nem halványul bennem a vasvári napok és az ott látott előadások emléke. A program most is igyekezett bemutatni amatőr színjátszásunk szinte minden rétegét, és bár a válogatásnál a jelentkezés volt az elsődleges szempont, mégsem éreztem, hogy az esetlegesség okozta színvonalbeli különbségek olyan nagyok lettek volna. Persze, akadt egy-két csoport, akiknek nagyon is szüksége volt a zsűri bíztató tanácsaira, főleg ami a darabválasztást, a szerepek kioszthatóságának figyelembe vételét illeti. A szórakoztatás és az elgondolkodtatás szent küldetése a színháznak, de mindezt jó, ha ízléssel teszi. A szervezés és a „körülmények” – hála a NGKK stábjának – gördülékeny és figyelmes volt. Az előadások közül talán egyedül a Nánai Színjátszók előtérbeli szerepeltetése nem volt ideális (Theater Mucsa, R: Lengyelfalusy Juhász Mária), de ezt is kárpótolta számukra a csehimindszenti siker és fogadtatás. Tanúsíthatom, hogy boldogan és elégedetten futottak be onnan a Ház előtti plázára. Itt kell, hogy megjegyezzem, hogy a vasvári fesztiválnak továbbra is a legnagyobb erénye a „pöttyözés”, vagyis, hogy a csapatok bemutatkozhatnak a kistérség aprófalvaiban, többnyire szép számú közönség előtt és barátságos vendéglátás kíséretében. Ezt a hagyományt erősíteni kell, de most már itt az ideje, hogy valahogy becsábítsuk a helyi közönséget is legalább az esti előadásokra. Ennek jó eszköze lehetne, ha a helyi alkotóközösségeket is bevonnák a fesztivál műsorfolyamába. Mert lett volna min elcsodálkozniuk a vasvári nézőknek, ha eljönnek és látják csütörtökön esteledéskor a pápai Teleszterion Színház tűzben fogant mélyáramú Csillagtáncát, mai nemszeretem kifejezéssel „élményszínházát”. Ha volt előadás, ami mindenkihez szólt, és képesnek mutatkozott arra, hogy kozmikus magasságokba emeljen bennünket, miközben nagyon is földön fogant erők munkáltak benne, akkor a pápaiaké ilyen volt (r: Komáromi Sándor, különdíj, rendezői díj, vándordíj a társulatnak, Arany minősítés). A Teleszterion – mint látjuk – „tarolt”, és megérdemelten. Komáromi Sándor és csapata az elmélyült műhelymunkának és a korosztályokon átívelő színház pedagógiai tudatosságnak köszönhetően olyan játék minőséget produkált szabadtéren (Csalóka Péter – itt Kása Ferencet és a csapatot emlegették rendezőként) és színpadon egyaránt (Euripidész: Médeia, címszerepben a legjobb színésznői alakítás díját elnyerő Herczeg Dianával), ami példaértékű, miközben egy pillanatig sem éreztük, hogy a színjátszók játékszabadsága bármiben is korlátozva volna. Ez még az erős rendezői víziót hordozó Médeia előadásra is igaz.


Tegyünk egy kört most a diákszínjátszók körül. Két ilyen csapat vendégeskedett Vasváron. Moson Megyei Színjátszó Találkozón diadalmaskodó Fókusz Diákszínpad Ki a macska? (Dunaszerdahely, /SK/ r: Jarábik Gabriella) című előadása és a pécsi MŰSZI 10.c Holnap-ja (r: Komlóczi Zoltán, Ezüst minősítés). Ami mindkettőről elmondható, hogy mélységes mély a „fájdalmak kútja” is. És ezt nem az ironikus énem mondatja velem! A dunaszerdahelyi csapat előadását Hajnóczy Péter novellája ihlette, melynek hátterében fölsejlenek ’56 véres eseményei, de a színpadon öt mai diáklány éli meg előttünk mindazt a borzalmat, ami velük a mai világban megtörtént/het (szadista tanár, szexuális abúzus, leánykereskedelem, apai brutalitás, öngyilkosság, drogok). Kétségtelen, hogy az átélt szenvedéseiket a felakasztott macskán megbosszuló szereplők mindezt mély átéléssel, erős egyéni ráhangoltsággal adják elő, olyannyira, hogy a néző már-már azt hiszi, ezek a szörnyűségek valóban megtörténtek a lányokkal. Ez a hatás egyszerre erénye az előadásnak, de ugyanakkor mázsás teherként is nehezedik ránk. Talán egy kis távolságtartás, meg a színjátszók egymás közötti kapcsolatainak tudatosabb dramaturgiai felépítésével könnyebb lenne elviselni ezt az előadást. A szakmai beszélgetésen tudtuk meg azt, hogy nem közvetlen tapasztalton alapul mindaz, amibe ilyen mélyen belemerültek, és ez mindenképp alkotó-gyűjtőmunkájukat dicséri. A MÜSZI diákcsapatának Holnap című szerkesztett életjátéka sem dokumentált mást, mint azt, hogy sem a szülőkkel, sem a tanárokkal nem tudnak igazán mit kezdeni a tizenévesek. Számos diákelőadást végignéztem mostanában, és szinte kivétel nélkül olyan életjátékokkal találkoztam, melyekben mintha minden válságban volna, és nem csak a család és az iskola drilljével képtelenek megbírkózni, hanem sokszor a maguk alkotta közösségek is inkább kitaszítják, semmint befogadnák őket. Ja, persze, ezért csinálnak színházat, és ez nagyon jó. A minap Abán, a pécsi Apolló Egyesület színjátszó táborában beszélgettem két kiváló pécsi drámatanárral (egykor maguk is diákszínjátszók), s rákérdeztem, hogy tényleg jól érzékelem-e, hogy ennyi életfájdalmas, néha segélykiáltás szerű játékot látok a középiskolásoktól. A válaszuk az volt, igen, szinte kivétel nélkül egyfajta terápiás funkciót tölt be számukra a drámajátszás. Nos, Komlócziék előadása erős és sűrű tablója tudott lenni ennek a gyerekeket körülvevő, mesterkéltség és álság uralta világnak. Szerencsére itt több volt az önirónia, a humor, s mindezt igen jó ritmusban vezették elő. „Elvisz engem a szél is” hangzik az előadás mottója, amit a látottak alapján egyszerre éreztem a „elvándorlás” szólamának, meg az erőhiányénak is. Nálam külön kategóriát képvisel a „parasztszínház”, hivatalos nevén, „falusi színjátszás”, amiből itt Vasváron bőséges és nagyon színvonalas volt a felhozatal. Parasztszínházként gondolok nem csak azokra a csoportokra, színjátszó közösségekre, melyek kistelepüléseken játszanak népszínműveket, hanem azokra is, melyek a pesti flaszteren született, húszas-harmincas évekbeli kabaré jeleneteket, egyfelvonásosokat, urambocsá, operetteket játszanak (Török Rezső, Rejtő, Békeffy, Herczeg, Molnár Ferenc és többiek) a falusi-kisvárosi közönség nagy örömére. Ez utóbbiakból igen nagy kedvvel szemezgetnek ők, és ami a vasvári bemutatókat illeti, többnyire sikerrel. Az is nagyon szimpatikus bennük, hogy színjátszóik több generációt hoznak össze egy-egy előadásukban. Ilyen társulat és előadás a Nánai Színjátszók „színház-a-színházban előadása”, a Theater Mucsa, aminél vadabb, szórakoztatóbb vaudeville-t nehezen találna a kacagásra vágyó publikum – kár, hogy a vasvári közönség kihagyta ezt a lehetőséget is -, és akik elődről-hátulról mutatnak be úgy egy színházról szóló, fergeteges bohózatot, hogy abba minden egyes szereplő tétre játszik, nem kímélve önmagát. Most sem kellett csalódnunk a veszprémi Alig Színpad Népmese adaptációiban. Lendület, játékkedv, ötletesség, egyszerű, de hatásos kellékek, és ami a legfőbb, itt is a teljes odaadás a színjátszók részéről. Közülük is ki kell, hogy emeljem rangidős vezetőjük, a már amatőr veteránnak számító Németh József ellenállhatatlan humort árasztó, minden ilyen irányú hagyományt fenekestől felforgató állatfiguráit. És akkor nyissunk ebben a körben a gyerekek felé is! Csukárdi Sándorék (Szó és Kép Színház, Pápakovácsi, Vadvacsorák, La Fontaine meséi alapján,) egészen lehetetlen időpontban játszottak, szombat reggel kilenckor, s a nézőtéren néhány színjátszón, meg a zsűrin kívül egy gyereket sem láttam. És mégis sikeresen átküzdötték magukat ezen a nehézségen (Arany minősítés)! Igaz, érezhetően, a szokásosnál jóval több energiájukat emészthette föl e La Fontaine állatmesék Csukárdi által konzseniálisan versbe szedett szövegeinek belénk gyúrása (Különdíjdíj a dramaturgiai munkáért). Nem túlzás, amikor ezt a szót használom, hiszen náluk a tempó, a váltások (átöltözések) egy gyorsított film sebességével peregnek, de közben nem feledkeznek meg a karakterek (Tücsök, Hangya, Holló, Róka, Gólya) kisplasztikájáról sem. A legtöbb, ami elmondható róluk, hogy mi, a felnőtt közönség lettünk gyermekké általuk. A falusi színpadokra még a Lovászi Faluszínház és Dr. Szöllősi Judit által felfedezett és bevezetett, nagyszerű színpadi szerző, Török Rezső folytatta diadalútját Vasváron is. Most a csepregi Farkas Sándor Egylettől láthattuk a Testamentom című egyfelvonásosát Horváth Gyuláné rendezésében, autentikus stílusban és szereposztásban (Ezüst minősítés). Ezek a Török Rezső darabok az élet alaphelyzeteit villantják föl, de mindig van bennük valami titokzatosság, filozófikum, valami a karakterekkel kapcsolatban, ami akkor is érdekes tud maradni, ha sejtjük, tudjuk, hogy mire megy ki a játék. Talán az emberismeret és szeretet, az empátia, meg a nyelvi tehetség az, ami szinte minden darabját élteti, és életre kelthetővé teszi, ez alkalommal a csepregiek által. Ilyen mondatok vannak benne, hogy „Ennyi az élet, egy gondolat.”, vagy „Ijedtemben majdnem föltámadtam.” Bár voltak ritmus problémák az előadásban, de jól ráéreztek arra, hogy nem kell elsietni semmit a Török Rezső darabokban. Kiváló színészi játékkal örvendeztettek meg most is a bajánsenyei Kerkabarka színjátszói. Talán ez a nem túl ütős, Hubay-darab (Álarcos komédiák, r: Dr. Szöllősi Judit, Ezüst minősítés, Különdíj az együttes munkáért), meg a benne megidézett spanyolos miliő kevésbé tudott szervesülni a társulat eddig megismert stílusvilágához – mert nekik igenis van ilyen! -, de elismerés illeti őket azért, hogy újabban ismeretlen vizekre evezve keresnek és találnak fogást más korok, eltérő stílusú darabjain. A bajánsenyei Ekhós Szekér Fesztiváljukon látott francia vígjáték felújításuk például egészen kiválóan sikerült. Ebben az előadásban különösen jól sikerültek az álom jelenetek, különösen a férfi/nő bohócot játszó színésznek köszönhetően.


Ezen vonalon mozogna a Fészek Színjátszó Egyesület is Kiskunmajsáról. Ők egy Rejtő-darabbal mutatkoztak be (Apósom a vezér, r.: Vöneki Gáborné), és nem is reménytelenül. Ha kicsit jobban odafigyelnének a darabválasztásnál a szerepek kioszthatóságára, a szöveg és a helyzetek elmélyültebb elemzésére, a színpadi torlódások elkerülésére, no és persze az érthető színpadi beszédre, akkor ők is, mi is jobban járnánk. Az Azték Színjátszó és Tánccsoport Kéri Ferenc: Lopótök, avagy a Mari nem olyan című opuszával mint darabbal sem tudok kibékülni. Természetesen e „felkapott” kortárs szerzőnek már címadása is sejteti, hogy nem csak Mari lesz „olyan”, hanem szinte mindenki. Ez amolyan „mű” paraszti kosztümös, bújócskázós, ál-buja szexkomédia akar lenni a húszas évek stílusában, de legfeljebb szoft pornónak mondható egy sűrített szappanoperába ágyazva. A darab a honlapok tanúsága szerint végigsöpört az amatőr színjátszó világon, hol paraszti, hol pedig amolyan úrias, ál-arisztokratikus sarmőrködés közepette, ahogy ez a szegedieknél történt. Az egy dolog, hogy a társulat többsége hamisan és színtelenül énekel és a tánctudásuk is hagy kívánni valót maga után, de mégis mindenkinek jut egy dal- és táncbetét, szólóban vagy duettben, egyre megy. Ha mindenáron ebben a világban képzelik el színjátszó életüket, és közönségük is ezt az ízlésborzoló stílust díjazza, akkor talán érdemes volna olyan darabot választaniuk, aminek legalább minimális mélységi dimenziója is van. A zsűri a szakmai értékelésen Parti Nagy Lajos Ibusárját ajánlotta figyelmükbe. Hogy kiteljesedjen az általam „parasztinak” elkeresztelt, valójában népszerű színjátékok sora, vasárnap (zárónap) délelőttjére időzítették a szervezők a Rábagyarmati Színjátszók három órás Csiky Gergely darabját, A Nagymama címűt (r.: Ács Miklós). Ez a darab gyakran szerepel a kőszínházak repertoárján, ha valami népszerű magyart akarnak elővenni. Túl sok jót erről az itt látott előadásról nem lehet elmondani, bár volt benne néhány reményteljes alakítás. Szerettem a címszerepet játszó Kovács Vilmosné Gyöngyit, mert színesen, színjátszótársaira figyelve volt jelen, az Örkényi ezredest alakító Kovács Zoltánt és párbajhős unokáját, a Kálmant alakító Sömenek Zoltánt. Ez a leányneveldében játszódó „minden jó, ha a vége jó” vígjáték tehát nem előadhatatlan egy amatőr társulat számára sem, ha a többiek is felzárkóznának hozzájuk, és ha érzékenyebben közelítenének a szerepeikhez és a szituációkhoz. Az sem ártana, ha biztosabb szövegtudással lépnek a közönség elé. Mindenki szépen fel van öltöztetve, működnek a járások, 4 ajtó imitáció plusz a középső járás, de valahogy nem, vagy nehezen találják egymást a színpadon legyen szó egy csókról, egy duettről, vagy csupán két szempár találkozásáról. A sok-sok „félre” szöveget, amit szerző nyilván a „gyengébbek kedvéért” írt bele, erősen meg kéne ritkítani. Volt a fesztiválon egy előadás (az első játéknapon játszott „Egy mondat…” verslátomás – Vasvári Játékszín, r.: Gergye Rezső – még nem tudtam megnézni), A fölösleges fájdalmak kora („Üss a hasadra!” színpad – Vasvár, r.: Rainer Ágota, Különdíj a kortárs költészet újszerű színpadi alkalmazásáért, Bronz minősítés), ami a rég nem látott, oratórikus játékok idejét idézte fel számomra. Hat lány mondott verseket női költőktől, szép térbeli elrendezésben, érzékenyen és meghatóan. A versek mindegyike valamilyen módon a háborúk apokalipszisét idézte meg komoran és hitelesen. A színpad másik oldalán egy katonasapkás, fehér fürdőköpenyes (?) fiú olvasott fel egy ládából előkerült katonanaplót. Középen random tárgyhalmazt láttunk, egy hatalmas képkerettel a háttérben. És mindez – már ami a tér kijelölést illeti - végig így is maradt, ami egy kissé statikussá és önmagát magyarázóvá tette az előadást, aminek monotóniáját sem törte meg semmi. Így is lebilincselő – bár, mit tagadjam fárasztó is – volt számomra a lányok előadása. Volt még egy nagy dobása a fesztiválnak szombat estére időzítve: ez pedig a lendvai Egy & Más Vándorszínpad fergeteges fekete komédiája, az Örkény klasszikusából készült, Tóték r.: Szloboda Tibor, Arany minősítés, a Tót-ot játszó Štampah Misinek színészi különdíj, Különdíj a színházi értékteremtésért). Sokszor és sokféleképpen láttam már ezt a darabot, ők a regény eredeti szövege alapján dolgoztak, így lett az előadás csaknem három órás. Mi, nézők csak nyertünk ezzel a változattal, hiszen olyan figurák is reflektorfénybe kerültek itt, akikkel az eddigi adaptációkban nem, vagy alig-alig találkoztunk, megteremtve ezzel a falu, Bábony társadalmi miliőjét. Csak néhány a legemlékezetesebben eljátszott karakterek közül: Tomaji plébános (Sabo Aleš), Cipriani professzor (Šooš Peter), Gizi Gézáné (Gönc Laura), a Lajtos (Gal Patrik), Lőrinczke (Kovács Álmos) dr. Eggenberger (Tóth Matyi), Kocsma tündér (Kolosa Tanja) – mind kiváló kabinetalakítások. És persze a főszereplők dicsérete sem maradhat el, az őrnagyot alakító Kovács Sándoré, a rajongó kislányból az őrnagyot utánzó parancsosztogatóvá váló Ágikát játszó Nađ Éváé, és Vörös Piroskáé, aki most is remekelt a férjét minden áldozathozatalra rávevő Tótné szerepében. A tér, bár zsúfoltnak tűnt, végül is transzparens módon tudta visszaadni a falu helyszíneit, a házat, a kint-et és a bent-et. Az ominózus budiajtó felnyitásakor a hátsó panelen Karádi Katalin képét láttuk, és persze az ő dalait hallottuk egy kiváló zenekar kíséretében (Hadik Mihály Band), mely finoman és érzékenyen tudta szolgálni az előadást. A szó legjobb értelmében vett profi produkciót láttunk egy olyan csapattól, mely néhány ezer szlovéniai magyar szolgálatára szegődött, sok olyan színjátszóval, akiknek a színházcsinálás egyben anyanyelv használatuk már-már egyetlen lehetősége. A Vasvári Színjátszó Fesztivál a maga 18 előadásával, kistérségi kisugárzásával ismét bebizonyította életképességét, s ha egy kicsit több figyelem fordítódik arra, hogy legalább a megnyitóra és a sikeres, színvonalas és népszerű esti előadásokra ki lehessen csalogatni a vasvári nézőket otthonaikból, az országos jelentősége mellett, a vasvári emberek számára is fontos esemény lehet. Köszönöm a szép, fehér kendőt, a „Kolostorölelést”, a stáb gondos és szakszerű munkálkodását azon, hogy jól érezzük magunkat egymás között. Regős János Budapest, 2015. június 30. A fesztivál díjai KIEMELKEDŐ RENDEZŐI MUNKÁÉRT EMMI 100 000Ft Komáromi Sándor, Teleszterion Színházi Műhely, Pápa KIEMELKEDŐ SZÍNÉSZI ALAKÍTÁSÉRT NGKK. 20 000Ft Stampah Misi, Egy &Más Vándorszínház Lendva KIEMELKEDŐ SZÍNÉSZI ALAKÍTÁSÉRT NGKK. 20 000FT Herczeg Diána, Teleszterion Színházi Műhely, Pápa Dramaturgiai munkáért Csukárdi Sándor- Szó és Kép Színpad Pápakovácsi Az együttes munkáért Farkas Sándor Egylet-Csepreg Az együttes munkáért Kerkabarka Színjátszókör- Bajánsenye Kortárs költészet újszerű színpadi alkalmazásáért „Üss a hasadra!”Színpad, Vasvár A színházi értékteremtésért Egy & Más Vándorszínház, Lendva Vándor Díj - Akit jövőre mindenképpen visszavárunk. Teleszterion Színházi Műhely, Pápa Minden csoport emléklapot és egy üvegtárgyat kapott a fesztivál logójával ellátva. A Magyar Színjátékos Szövetség Minősítő oklevelét kapta Arany Minősítés: Teleszterion Színházi Műhely Pápa: – Csalóka Péter c. előadás Arany Minősítés: Egy &Más Vándorszínház Lendva: - Tóték c. előadás Arany Minősítés: Teleszterion Színházi Műhely Pápa: – Csillagtánc c. előadás Arany Minősítés: Szó és Kép Színpad Pápakovácsi: - Vadvacsorák c. előadás Ezüst Minősítés: Kerkabarka Színkör Bajánsenye: - Álarcos komédiák c. előadás Ezüst Minősítés: Farkas Sándor Egylet- Csepreg: - Testamentom c. előadás Ezüst Minősítés: Müszi 10.C.-Pécs: - Holnap c. előadás Bronz Minősítés: Vasvári Játékszín Vasvár:- Egy mondat… c. előadás Bronz Minősítés: „Üss a hasadra!” Színpad Vasvár: „A fölösleges fájdalmak kora” c. előadás

MentésMentés

Programajánló

LEGFRISSEBB CIKKEINK
ROVATOK

Játékos folyóirat

Folyamatosan archiváljuk a Játékos régi lapszámait, olvass bele, mi volt a téma 20 évvel ezelőtt!

Október 27. 19.30, Szegedi Pinceszínház

Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ) - Závada Péter: Reflex

Október 28. 19.30, Óvóhely

Reménytelen Konvoj: Orgia

November 6-7. Artus Stúdió

Magyar Művek Szemléje 2020

November 9. 19.30, Óvóhely

Trainingspot: Helyettem élsz

© 2015 Magyar Szín-Játékos Szövetség

  • Facebook B&W