• írta: Regős János

Hol harcmező, most színház


A francia határ közelében található flamand kisváros Ieper, és az onnan kb. 20 kilométerre fekvő festői Westouter falu adott otthon az idei év hivatalos aita/iata fesztiváljának és közgyűlésének. Regős János a helyszínen járt. aita/iata, CEC közgyűlés és Spots op West fesztivál Ieper-Westouter, Belgium, 2015. július 4-13. A mi somogyi tájainkhoz hasonló, festői szépségű lankák, dombok között meghúzódó Westouter a fesztivál szervezőknek meg a sok-sok önkéntesnek köszönhetően is, ideális helyszínné alakult át a mintegy hatvan fellépő csoport és a nézők, szakmai vendégek számára. Csak a szombatra időzített „field-tour” során derült ki számunkra, hogy milyen súlyos történelmi sebeket rejt és tár fel még ma is ez a föld. Az első világháború alatt 1914-18 között itt húzódott a front a német és a szövetséges csapatok között, innen már egy tapodtat sem tudtak tovább nyomulni nyugat felé. Itt került sor első ízben harci gázok (klórgáz) bevetésére, ezrek és ezrek pusztulását okozva. Vakondként ásva előre magukat, harcoltak és pusztultak el a berobbantott földalatti járatokban, tonnás bombák ütöttek kráternyi mély sebeket a szántóföldekbe. Katonatemetők kerülnek utunkba szinte pár száz méterre egymástól, egy emberéletek tízezreit kioltó értelmetlen állóháború „trenchwar” riasztó mementói.


Jómagam hetedike és tizenegyedike között vettem részt az eseményekben, délelőttönként Ieperben a konferencia ülésein, délután pedig az előadásokat néztem. Talán nem minden olvasónk tudja, hogy az aita/iata az amatőr színjátszók UNESCO alapította világszervezete, tagjaik egy-egy ország un. „központjai”, és a nálunk szerencsésebbek többnyire normatív állami finanszírozási- és adminisztratív háttérrel is rendelkeznek. Ennek a szervezetnek regionális/nyelvi leosztásban alegységei is vannak, elnökökkel, elnökségekkel. Kis hazánk a CEC-hez (Central European Comittee) tartozik, ami valójában Írországtól Oroszországig, Lengyelországtól Szerbiáig terjedően fejti ki áldásos tevékenységét, és melytől Európán belül csak a frankofón és az észak-európai országoknak van külön szervezete. Pénteken a CEC tisztújító közgyűlésére került sor, ami alapvetően a strukturális és tartalmi megújulásról szólt, ahol a magyar származású eddigi elnök, Josef Hollos alias Jocó mondta búcsúbeszédét, s kérte föl az elnökségre pályázó, német Ute Handwerget programbeszédre. Ő azonban csak akkor vállalta volna a tisztséget, ha még ezen a közgyűlésen – bár nem volt napirenden – dönteni lehet az általa elképzelt, teljes átalakítás részleteiről. Ez – nem lévén jogszerű – ő mégsem vállalta a jelölést, így a CEC-nek az elnöke egy évre az eddigi elnökhelyettes a cseh Lenka Lazňovská lett. Az elnökségbe beválasztották, mint művészeti koordinátort, e kis beszámoló szerzőjét. Másnap a nagy plénum ülésére került sor (aita/iata). Itt ugyancsak a mandátumának lejárta miatt távozott elnök, a finn Merja Laaksovirta helyére választottuk meg (az én hat szavazatommal is) a mostani Spots op West Fesztivál szervezőjét, a bankár főfoglalkozású, belga (flamand) Rob Van Genechten-t elnökké. Nem rossz döntés, a személyiségét megismerve pedig egyenesen kiváló! Legyen ennyi elég a dolog formális részéről, helyette inkább magáról a fesztivál programról, mely gyakorlatilag beköltözött a falu minden bejátszható helyszínére: művházba, kocsmákba, burgonya raktárba, a Boleró sátor (lásd fotó) környéki dimbes-dombos rétre. Volt előadás – a darabot látva máig nem tudom miért – egy tehénistállóban, tehenek között, amit tehénszarral vegyes szénahalmon ülve kellett végignéznünk, igaz, üdítően rövid ideig, mindössze 35 percig tartott.


Van mit tanulnunk a flamandoktól, már ami a fesztivál logisztikáját illeti. Mindenekelőtt a jól használható, informatív műsorfüzetet, az útbaigazító táblákat, az egységes jegyforgalmazást és jegyárakat, a helyszínek közti közlekedés megszervezését (menetrend szerinti buszok hozták-vitték a nézőket Ieper és Westouter között, meg a falutól kicsit távolabb eső helyszínekre), a praktikusan megszervezett étkeztetést (mindenki kapott egy pakli kajajegyet, és akkor evett a menza sátorban, amikor ideje engedte). Segítőkész és mindenütt jelen lévő önkéntesek gondoskodtak arról, hogy jegy nélkül senki ne mehessen be az előadásokra, és hogy mindenki odataláljon, ahova tart. Az előadások színvonala, ahogy ez az efféle túlságosan nagy felhozatalt kínáló amatőr fesztiváloknál megszokott, meglehetősen hullámzó volt. Magam napi max. három előadásra állítottam be színházi terhelhetőségemet, és a látottak színvonala nagy valószínűséggel le is képezhette a több mint száz előadásos fesztivál átlagát. A már említett harmatgyenge, holland HÄN című (Toneelgroep ZUT) házassági viszonykliséket hozó istállószínházán kívül, csak bosszankodni tudtam a szingapúri Jade Opera Group Hiányzó vőlegényén is, amiben pazarul felöltöztetett, dilettáns színészek próbálták feltornázni magukat a pekingi opera csúcsaira énektudás és fizikai felkészültség nélkül. Csalódásaim között ott van a grúzok Don Juanja is, akik Moliere darabjából kiindulva egy kissé zavaros és technikailag kezdetleges mimodrámát mutattak be (Kutaisi Youth Theatre). A műsorfüzetben megjelentetett szövegük alapján először az jutott eszembe, hogy ez a szöveg akár egy Faust előadás ajánlójának is elmenne. („…all the doors have closed…the eternal seeker of love finally finds himself alone / minden ajtó bezárult és a szerelem örök keresője egyedül találja magát…”) Az előadás szinte csak „felvetésekből” állt, a látottak alapján nem derült ki, hogy ők mit gondolnak Don Juan Tenorio-ról, vagy bármiről, aminek köze van ehhez az európai alaptörténethez. A jó közelítések közül elsőként a Születésnap (Festen) című, Thomas Vinterberg dán kultfilm alapján készült, itt La Fiësta címen játszott antwerpeni előadást kell említenem (Studio Bernadette, Belgium), amit az emlékezetes 2005-ös Merlin Színház beli, Hudi-féle „Isten éltessen, Hedvig Ekdal!” előadáshoz hasonlóan „parti” színházként vezettek elő a nézőket terített asztalok mögé ültetve, szerény étel- és finom bor kínálattal. A mélyben meghúzódó családi feszültségek / traumák felszínre törése (hisztéria maximum) a túlburjánzó revü-szerű elemek, és a kicsit kapkodó figyelem-vezetés miatt felépítetlen maradt. Már a legjobb látott előadások között szerepel nálam a dél-koreai DOMO társulat Mournful Rain (Szomorú eső) a maga kitűnően kialakított látvány- és fényvilágával, de mindenekelőtt a színészek végtelenül érzékeny és pontos játékával. Távol-keleti színházat láttam, autentikus nyelven szólót, amiben a lélektani realizmus és a gesztusokban, mozdulatsorokban rejlő titkos áramlás egyszerre tudott magába szívni egy szerencsétlen flótásnak a történetén keresztül, akinek a feleségét – miközben birtokolni is akarja - kell áruba bocsátania azért, hogy adósságát fizethesse a buja uzsorásnak.

Hugleikur: The Most Lamentable Opera Négy zenés darab is szerepelt az általam választott programban. Legyen az első, amiről szólok, az izlandi Hugleikur csapatának The Most Lamentable Operája (A legszomorúbb opera), de csak azért, hogy aztán felfelé araszolhassak a legjobbak felé. Engedtek a kísértésnek – ez oly sok amatőr csapatnál előfordul és érthető -, hogy a Szentivánéji álom Mesteremberek játékát, a Pyramus és Thisbét előveszik és önálló darabként – itt operaként – adják elő. Nos, ahogy ez lenni szokott, ez a jelenet, a darab kontextusából kiragadva, csak fél sikert hozhat. Mert bár szépen énekeltek, lelkesen játszottak, csak éppen a „honnan-hova” sorvadt el, vagyis az operai tragikumon, a melodrámán kívül alig tudott megjelenni a shakespeare-i játék jeleneteken keresztül épülő, rétegzett, vaskos és mégis költői magasságokba repítő humora. Mint aki tíz éven át Vackorként volt jelen egy emlékezetes Szentivánéji álom előadásban (Arvisura Színház), továbbra sem ajánlanám jó szívvel a mesteremberek darabjának önálló bemutatását. És jöttek a csehek! A Kočovné Divadlo Ad Hoc, egy nagyszerű író/rendező által jól kézben tartott, briliáns humorú vándortársulat. Minden kényelmetlen színpadi körülmény mellett és ellenére is (kocsmában játszottak!), hozták a legjobb fajta cseh abszurd / lírai humort. Ha csak annyit mondok az előadásukról („Il Congelatore”), hogy a Keresztapa c. filmet zanzásították a legnépszerűbb operaáriák és jelenetek felhasználásával, tökéletes ének és hangszertudással (a színpadról kilépő színészek azonnal hangszert - fuvolát, hegedűt, gitárt, csellót, stb. – ragadnak és beállnak a zenekari kíséretbe, majd onnan vissza a szerepükbe). A maffia háború náluk nem alkohol vagy drogok körül zajlik, hanem a gelato/zmrzlina körül, pontosabban a New Yorkban bevezetett fagyi nyalási tilalom okán. Remélem, láthatjuk egyszer őket Budapesten is, és majd két múlva Pápán.

Kočovné Divadlo Ad Hoc: Il Congelatore A kiválóságok sorában méltó helyet kell, hogy elfoglaljon a venezuelai Deucalión Társulat Faust operája, melyet a helyi katolikus templomban adtak elő. Szenvedély, négy kiváló énekes és egy zongorista kivételes összjátéka és drámai ereje tette felejthetetlenné ezt az egy órás Faust esszenciát. Ebben a mérsékeltebb temperamentumra hangolt holland / flamand színházi környezetben, ahol többnyire hűvösebb, eltartottabb előadásokat lehetett látni, egyszerűen leforrázott a venezuelaiak temperamentuma, mélyről fakadó természetes muzikalitása. És innen már a csúcsra érek, amikor a japán Kurokawa Tradicionális Zenei Intézet, a Kasai Tánccsoport és a Bungezia Színházi Társulat közös produkciójáról, a Momiji-Hunting-ról kell szólnom. Már az előzetesként, egy kis kocsmában Három népdal Toyamából címmel bemutatott tánckoncertjükön is elámultam a koto-n (tradicionális japán pengetős hangszer) játszó Mari Kurokawa és a táncosok tudásán. Előadásuk, mely egy XV. században keletkezett, No színházi szövegkönyvön alapul, és az autentikus No elemekhez merészen, érvényesen és finom empátiával társít kortárs mozgásszínházi elemeket, messze kiemelkedett még az itt látott legjobbak közül is. Köszönhető mindez a koreográfus és főszereplő Haruka Kasainak, ennek a tüneményes, bölcsességet sugárzó, már nem fiatal táncosnőnek, aki a tradicionális japán iskola fegyelmét a mozgásban, és egyetemességét jelenlétének (presence) minden pillanatában egyszerre hordozza. És amit belevittek a támadó külvilágból, egy védősisakos útépítő munkás brutális „közbeavatkozásai” révén (Shinji Sakaki táncolta), az még csak fokozta ennek a „mélyvilágnak” a szépségét és érinthetetlenségét. Ha ügyesek vagyunk és kitartóak – ahogy a fesztiváligazgató, Rob Van Genechten tanácsolta nekem -, talán ők is felbukkanhatnak 2017-ben Pápán. Ehhez most elsősorban egy kitűnő gyermekelődást kéne beneveznünk a Toyamai Gyermekszínházi Világfesztiválra, ami 2016. július 30. és augusztus 4. között lesz.

Kurokawa - Kasai - Bungezia: Momiji-Hunting


Magyarokkal is találkoztam Westouterben. Sárosi Gábor csoportja, a Kecskeméti Színházi Műhely az egyik faluszéli burgonyaraktárban adta elő a The Plastics című mozgásszínházi előadását. A fiatal színjátszók tréningmunkájából kinőtt szomorú bohócjáték családi traumák mentén szövődik laza cselekménylánccá. Az előadásban a tárgyakat is megjelenítő fátyolfóliák és a testek végig egymásba gabalyodó hullámzásban vannak, egyszerű kellékekkel jelzik a szereplők képzelt családi státuszát, maguk játszotta zene kíséri, ellenpontozza az akcióikat. Bár az egész kicsit még „harmatos”, de az út, amit választottak, a munka, amit elvégeztek, mindenképpen jól érzékelhető a koncentrált és egymásra figyelő összjátékukból. Maga az előadás jelen állapotában egy rögzített improvizációnál jóval több, de színháznak még csak ígéret. Remélem, beteljesülő ígéret, amire sok esélyük nyílik most, amikor a Kecskeméti Önkormányzat a rezsiköltségeket is vállalva, átadta számukra a Kelemen László Kamaraszínházat. Elutazásom előtt a Bolero Tükörsátor mellett üldögéltem. A már emlegetett Hollós Jocó jött oda hozzám a hírrel, hogy az aita/iata 13 tagú nagytanácsa, októberben Budapesten kívánja megtartani következő ülését. Jó jel! Kis hazánk ezzel is, meg a PROGRESS PÁPÁ-val is talán újra felkerül az amatőr színjátszók világtérképére (reméljük, addigra a tagsági díjunk is befut a számlánkra, mert most még csak waiver-rel, vagyis átmeneti mentességgel tudtunk teljes szavazati joggal részt venni az ülésen). Az elmúlt öt évben látottak és a fesztiváljaink színvonala alapján ezt mindenképp megérdemeljük. Regős János 2015.07.14.

Programajánló

LEGFRISSEBB CIKKEINK
ROVATOK

Játékos folyóirat

Folyamatosan archiváljuk a Játékos régi lapszámait, olvass bele, mi volt a téma 20 évvel ezelőtt!

Október 27. 19.30, Szegedi Pinceszínház

Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ) - Závada Péter: Reflex

Október 28. 19.30, Óvóhely

Reménytelen Konvoj: Orgia

November 6-7. Artus Stúdió

Magyar Művek Szemléje 2020

November 9. 19.30, Óvóhely

Trainingspot: Helyettem élsz

© 2015 Magyar Szín-Játékos Szövetség

  • Facebook B&W