• írta: Szöllősi Judit

Beszámoló a IV. Őrségi Ekhós Szekér Falusi Színjátszó Találkozóról


Bajánsenye Önkormányzatának segítségével, egy nyertes NKA pályázatnak köszönhetően a Kerkabarka Színjátszókör idén is megtarthatta a népi színjátszók találkozóját. "Az ember csak addig egészen ember, amíg játszik, és az ember addig játszik, amíg egészen ember." Ez a Schiller-idézet volt a mottónk, és be is bizonyosodott, hogy jól választottunk. Egész emberként játszott itt a hét és a hetvenhét éves és a mozgássérült egyaránt. Idén két napos rendezvényt tartottunk, így az utánpótlás is megmutathatta magát. A szakmai zsûri elnőke Szarvas József színművész, tagjai Zalán Tibor költő, író és Lázár Péter drámapedagógus voltak. Szombaton öt gyermek csoport lépett fel. A találkozó 14 órakor kezdődött, polgármesteri megnyitóval. Először a bajánsenyei elsősök léptek fel, kitûnő szövegtudással, ügyes játékkal örvendeztettek meg minket ezek a hét évesek. Másodikként a bajánsenyei negyedik osztály adta elő Arany János Fülemiléjenek színpadi változatát. A verses szöveg erős koncentrációt igenyelt, ám ők könnyedén játszottak a szavakkal. Harmadikként a Csesztregről jött drámatagozatosok következtek, zenei aláfestéssel érzékeltetve az erdőt és az állatokat is meséjükben. Negyedik volt a sorban, a Csehimindszentről érkezett hagyományőrző csoport, akik egy néphagyományt elevenítettek fel, kitûnően. Végül, a Szombathelyről jött fogyatékkal élő csoport játszott, kerekesszékesek, mozgás- és hallássérültek voltak. Egy remek előadást láttunk tőlük, és beigazolódott a mottónk igazsága. A különböző stílusokat felvonultató csoportok egyaránt tetszést arattak.


Vasarnap nyolc felnőtt csoport játszott. 1. Szlovéniából, Felsőlakosról érkezett csoport kezdett, akik erős muravidéki tájszólásukkal, természetességükkel arattak sikert. 2. A Murakeresztúri nyugdíjasok voltak a korelnökök, megifjodva, vidáman mókáztak. 3. Csakánydoroszló következett, egy jó darabválasztással jó előadást produkáltak. A délelőtti csoportok szakmai megbeszélése következett, amikor is a zsûri értékelt és munkájuk folytatására buzdította őket. A délutánt Szarvas József beszámolójával kezdtük, ő a pajtaszínházi projektjéről, a hagyományok megőrzésének részeként, a falusi színjátszás fontosságáról beszélt.

4. Kerkabarkabás csapata következett. A több mint harminc éves múlttal rendelkező csoportnál olajozottan ment minden. 5. A vasváriak idén is Hans Sachs-darabbal örvendeztettek meg minket. 6. A bükiekkel már több fesztiválon találkoztunk, beérett jó és életvidám csoport. 7. A körmendieknek is sikert hozott produkciójuk, az Indul a bakterház folytatása. 8. Végül a hazai csapat a Kerkabarka zárta az előadások sorát, a hálás nézők vastapssal jutalmazták a remek komediát. A délutániak értékelése következett, másfél órás szakmai beszélgetés. A minősítesek kiosztása zárta a hivatalos programot. Aranyat kapott a helyi csoport, ezüstöt erdemeltek a szlovéniaiak, és a körmendiek, míg bronznak a Murakeresztúriak és a Vasváriak örulhettek. "Ugye jövőre is jöhetünk?" - búcsúztak a csoportok, és mi reménykedünk a folytatásban.

Programajánló

LEGFRISSEBB CIKKEINK
ROVATOK

Játékos folyóirat

Folyamatosan archiváljuk a Játékos régi lapszámait, olvass bele, mi volt a téma 20 évvel ezelőtt!

Október 27. 19.30, Szegedi Pinceszínház

Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ) - Závada Péter: Reflex

Október 28. 19.30, Óvóhely

Reménytelen Konvoj: Orgia

November 6-7. Artus Stúdió

Magyar Művek Szemléje 2020

November 9. 19.30, Óvóhely

Trainingspot: Helyettem élsz

© 2015 Magyar Szín-Játékos Szövetség

  • Facebook B&W