• Játékos

Kispesti Kisszínház: "Hét hosszú év" - Szín-Játékos Körkép 2015. - 6. rész


A társulat nagy sikerrel játssza előadásait országszerte, a kerületi kuturális vezetés azonban nem támogatja őket. A Kispesti Kisszínház vezetője, Cserkó Zsolt mesélt a csapat tavalyi évéről, idei terveikről és "semleges kívülállásáról". - Milyen volt 2015? Mi az, amire nagy valószínűséggel sok év múlva is vissza fogtok emlékezni? Cserkó Zsolt: Az elmúlt év elég esemény dús volt, hiszen új szereplőket kellett találnunk előadásainkhoz, melyekkel országosan szereplünk nagy sikerrel. Számomra az nagyon emlékezetes dolog volt, hogy egy, a 2008-as induláskori meghallgatáson részt vett, de aztán más irányba elinduló színésznő 2015. januárban csatlakozott hozzánk egy főszerep átvételével a legrégebben, és legsikeresebben, legtöbbször játszott előadásunkban. A férfi főszerepet pedig ugyancsak egy színész végzettségű, már előzőleg is társulati tagunk vette át. Egy másik vendégjátszó társunkat pedig felvették a Kaposvári Egyetem Színművész szakára, mely nagy örömmel és büszkeséggel töltött el.

- Mi volt az év legnagyobb sikere társulatotok számára? Cs. Zs.: Mint társulatvezető, az egyik legnagyobb sikerként azt tudom megemlíteni, hogy még hét hosszú év után is működik létezik a Kispesti Kisszínház. Persze, az is igaz, hogy a jelenlegi társulatban rajtam kívül már senki nincs az alapítótagságból, de a nem hivatásos, öntevékeny színházcsinálás már csak ilyen, hogy ideig-óráig együtt játszunk bizonyos létszámban, aztán időről-időre kicserélődik a társulat. Ezt olykor nehéz kezelni, főleg, amikor szorít egy előadáshatáridő, és új beálló kell egy-egy szerepre, de arra büszke vagyok, hogy az elmúlt másfél évben a főbb szereplőink többségében Színész II. vizsgával rendelkező, tehetséges színészek, akik önként vállalták a színházcsinálás ezen, önköltséges módját. Velük és még néhány régebben állandó taggal (akik ma már csak vendégjátszók) és az elmúlt időszakban hozzánk csatlakozott fiatalokkal kiegészítve nagyon jó visszajelzéseket kapunk országszerte műsoron lévő előadásainkra. - Mi okozta a legnagyobb csalódást? (ha volt ilyen) Cs. Zs.: Nem kifejezetten 2015-ös, hanem inkább hosszú évek óta fennálló, és manapság is tapasztalt dolog, hogy saját kerületünkben a kulturális élet vezetői a piaci szintű anyagi elvárásaik okán (mind próba- mind előadás bérleti díjak szempontjából), a megromlott viszony miatt nem hajlandók bennünket támogatni, s ebből adódóan a kerület kulturális életéből már sok éve mellőznek bennünket. Annak ellenére, hogy országszerte játsszuk előadásainkat, saját otthonunkban nem foglalkoznak velünk sem a kulturális élet képviselői, sem a kerület vezetése. Az a minimális támogatás, amit évről évre a kerületi pályázatból kaphatunk, hosszútávú tervezésre egyáltalán nem elegendő. "Otthoni" előadásaink, a premiereken kívül továbbra is mind veszteségesek, például annak okán is, hogy a helyi médiamellőzöttségből adódóan nem tudunk eljutni az esetleges érdeklődőkhöz. Ezért is van az, hogy a premiereinken kívül nagyon kevés előadást játszunk "itthon".

- Hogyan látjátok az amatőr / öntevékeny színházi szféra helyzetét a mai Magyarországon? Cs. Zs.: Az elmúlt évek tapasztalatai alapján manapság nem foglalkoztat ez a kérdéskör, ugyanis elsődlegesen a saját társulat működését, munkáját, jövőjét igyekszem vezetni, biztosítani. Sokáig szerettem volna tevőlegesen is tagja lenni ennek a szférának, de a nézetkülönbségek okán egy idő után úgy gondoltam, jobb semleges kívülállónak megmaradni. - Mi lesz a 2016-os év legnagyobb kihívása számotokra? Cs. Zs.: Jelenleg Oscar Wilde: Bunbury (avagy szilárdnak kell lenni) című komédiáján dolgozunk, melynek premierjét áprilisra terveztük, és ezen dolgozunk, hogy ez megvalósulhasson. Emellett továbbra is játsszuk országszerte Liliom és Máli néni előadásainkat. 2016 őszére tervezzük felújítani a már bemutatott, és néhányszor játszott A női partőrség szeme láttára című abszurd komédiánkat.

Kapcsolódó anyagok: SZESZ: "A vándornak is meg kell érkeznie a célba" - Szín-Játékos Körkép 2015. - 5. rész Teleszterion: "Az összetartozás hihetetlen ereje" - Szín-Játékos Körkép 2015. - 4. rész DESZ: "Nem szabad elfelejteni, hogy miért kezdtük" - Szín-Játékos Körkép 2015. - 3. rész A 35. Soltis-év - Szín-Játékos Körkép 2015. - 2. rész A RÉV éve! - Szín-Játékos Körkép 2015. - 1. rész Szín-Játékos Körkép 2014.

Programajánló

LEGFRISSEBB CIKKEINK
ROVATOK

Játékos folyóirat

Folyamatosan archiváljuk a Játékos régi lapszámait, olvass bele, mi volt a téma 20 évvel ezelőtt!

Október 27. 19.30, Szegedi Pinceszínház

Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ) - Závada Péter: Reflex

Október 28. 19.30, Óvóhely

Reménytelen Konvoj: Orgia

November 6-7. Artus Stúdió

Magyar Művek Szemléje 2020

November 9. 19.30, Óvóhely

Trainingspot: Helyettem élsz

© 2015 Magyar Szín-Játékos Szövetség

  • Facebook B&W