• írta: Regős János

Erős életjelek Szepsiből


Az idei Szepsi-Buzitai fesztivál, bár kevesebb csoport tudott eljönni, mégis erős életjeleket tudott adni a szlovákiai magyar közösség színházszeretetéről és alkotókedvéről. XVII. Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivál Szepsi-Buzita (Szlovákia) 2015. november 12-14. Harmadik alkalommal vehettem részt az Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivál szakmai zsűrijében. A program idén is rendkívül változatos volt mind műfaját és – tegyük hozzá – színvonalát tekintve is. Jó volt látni, hogy egyre több fiatal vesz részt a színjátszó csapatok munkájában. Sajnos, az eddigiekhez képes kevesebb csoport tudott bemutatkozni, részben azért, mert még nem készültek el az előadásukkal, részben betegség miatt maradt távol e nemes versengéstől néhány korábbi „nagyágyú”. Azért maradt szép számmal színvonalas, élményszámba menő előadás. A kassai KGSZT diákszínjátszói már sokszor megleptek itt kiváló előadásaikkal. Bodon Andrea most egy teljesen új csapattal mutatta be a Három szegény szabólegény című mesejátékot, melyet Babay József szövegkönyve alapján készítettek el. Ez a varázsmese és a reáliák határvidékén mozgó történet igazi tanulmány lehetett a diákok számára. Egy most induló csoport minden tagja méltó feladatot kaphatott benne, hogy kipróbálja tehetségét, rátermettségét. Tetszett, hogy bár a darabban sokféle korosztály jelenik meg, megmaradtak a diákszínházi stílnél, senki sem próbálkozott „felnőttet játszani”. Kiváló volt az összjáték a három szabólegény között, közülük is kiemelkedett a Selyem Pétert alakító Illés Csenge, aki a legjobb női alakítás díját nyerte el. Még biztos érlelődni fog a produkció, hiszen azért néha meglehetősen darabos és nehézkedés a cselekménygördítés, néhány helyzetnek jobban a mélyére kéne nézniük (ilyen pl. Mártonka halálhíre, majd hazatérése), lehetne több zene benne, ha már élő zenekar ül az előszínpadon, és hangsúlyosabbá tehetnék a varázsló-boszorka, Pörgőforgó szerepét (főleg mozgásban!), illetve minden olyan mozzanatot, ami az ő ténykedésével kapcsolatos (csodacérna átadása, igazmondó ruhák elkészítése és föladása, ezek hatása szereplőkre, stb.).


A diószegiek Hahota színjátszó csoportja nagy fába vágta a fejszét, amikor úgy döntött, hogy a Charley nénje című örökbecsű zenés-táncos vidámságot viszi színre (rendező: Srejner Tibor). A hagyományos díszletfalak és ajtók előtt zajló eseménysor változó színvonalon bontakozott ki előttünk. Sok volt a bizonytalanság, főként az előadás első felében: fakadt ez az ének- és tánctudás hiányosságaiból (nagyon elkelne valamiféle koreográfiai segítség, meg egy korrepetitor azoknál, akik zenés-táncossal szeretnék szórakoztatni a nagyérdeműt). A kezdet (a három diák készülődése a csínyre) is vontatottan bontakozik ki, sokszor beszéd- és dialógustechnikai okok miatt. Mikroportok ide vagy oda, sokszor a szöveget sem lehetett érteni, főleg a daloknál, nem beszélve arról, hogy nem „szerepből” kezdenek bele az éneklésbe, táncba. Kár, hogy a címszerepet egyébként jól alakító (ál-Charley nénje) Recska Tamásra ráerőltették a falzett beszédet, holott saját hangján simán eljátszhatta volna. Érdekes, hogy amikor énekelt, akkor ezt a saját hangján tette, visszatalálva a természetes színjátszás üdvös mezejére. Az énekelt betétdalok nagyot javulnak akkor, amikor a hölgyek lépnek a színpadra. Ők valamennyien kiválóan énekelnek. Ezen ügyetlenségek miatt amolyan felemásra sikeredett produkciót láttam, néhány jó betét jelenettel, de – bármilyen ambiciózus lelkesedéssel is vágtak bele a diószegiek ebbe a produkcióba – azért ez a „ruha” hol lötyögött rajtuk, hol szorított nekik. Hasonló aránytalanságok miatt csúszkált nálam a Révisz Vidámszínpad (Réte) Falunap című előadása, amit Teodor Bulavčiak írt a csapatnak és Gyurcsi Pomichal Mária rendezett. Erre szokták mondani, hogy a „kevesebb több lett volna”. Mert miről is van szó? Falunapra készülnek, és közben mindenféle furcsaságok történnek, megjelenik a falu színe és visszája, többnyire éles szatírával. Ez idáig rendben is volna, de az előadást teletömködték különféle kabaréjelenetekkel, máshonnan vett viccekkel, amitől rendre „leült” a dolog. Ártott az előadás stílusegységének a néha túlzásnál is túlzottabb rálapátolás a hangerőre, részegségre, karakterjegyekre, az, hogy egyes szereplőket egyszerűen hülyére vesznek (Cili néni nagyot hallása rossz szóviccekkel, Pap, Szöszike), amitől pont az sérül, ami ennek az előadásnak az igazi fanyar-keserű humorát táplálhatná. Az önirónia, hogy önmagunkon nevetünk, ÉS NEM KINEVETJÜK SAJÁT MAGUNKAT , ami merőben más minőség! A téma, egyébként, eszembe juttatta Tasnádi István „falunapos” darabját, a Titanic vizirevüt, ahol egy öreg hajó felújítása kapcsán készülődik a falu valami hasonlóra. Ha maga készülődés és a falunap állna és maradna a középpontban, akkor ez a kiváló társulat azonnal be tudná élesíteni ezt a történetet.


Egészen más „kameraállásból” közelített rá saját falujára a Vezekényi Görbe Tükör Színjátszó Csoport Műsorváltozás című fődíjas előadása. Esztrád csoportnak nevezik magukat, de esztrád alatt ők valami egészen mást értenek, mint amit megszokhattunk. Mindenekelőtt kiváló és jól működő, egységes keretbe ágyazzák az egyes „számokat”. Ez pedig valamiféle sci-fi, amiben két FBI ügynök próbál nyomára bukkanni a faluban bujkáló ufónak, aki az utolsó pillanatban valahogy mindig előttük jár. Őt egyébként mi sem láthatjuk teljes valójában. Ő a kiválóan rendezett és vágott videó bejátszásokban bukkan csak föl egy-egy pillanatra a falu különböző helyszínein. És ezek a helyszínek nem akármilyenek, nem beszélve az emberekről, akikre a két ügynök az „nyomozás” során rátalál. Járunk a kocsmában, ahol két kocsmatöltelék (Hobot Csaba és Ivány Árpád, szintén epizód díjasok!) próbálja útba igazítani őket valami értehetetlen halandzsa nyelven, amiből a közönség nagyon is sokat, de az FBI-osok egy kukkot sem értenek. Halljuk a kerítés mögött álló mindenről tudó, de nyilatkozni semmiről akaró öregasszonyokat (lásd a kereskedelmi csatornák híradóinak bűnügyi részeit); a mobilon a nagy semmiről fészbukkoló, csetelő, „be-nem-áll-a-szája” jóleánykát, a kétségbeesett tanárnőt (Tončkó Mária epizód díjas alakítása!), riportereket, polgármestert, szóvivőt, Defektkét és anyukáját a valószínűtlenül piros partvissal; a kisebbség képviselőit ; a biciklis zsonglőrt – egyszóval mai életünk „fontos” figuráit. Mindezt és mindenkit valami esszenciális színházi sűrítményként. A legmagasabb rendű abszurd humor hatja át az egészet. Az előadás egyszerre elemelt és dokumentumfilmszerű, pontosan, jó ritmusban eljátszott esztrádja mai életüknek/életünknek. Ugyancsak esztrád csoportként azonosítja be magát a Felsőszeli Bulibicska csoport. Na, itt aztán tényleg volt minden, ami egy Csalamádé szeli módra című esztrádba belefér. Hogy mitől volt ez a csalamádé szeli módra elkészített, az nem derült számomra, hiszen gyakorlatilag különféle jól-rosszul megoldott kuplékból, slágerekből és kabaréjelenetekből állt a műsor. Igazságtalan lennék velük, ha nem emelnék ki néhány jól sikerült összetevőt. Ilyen volt a Katonadolog című Markos-Nádas jelenet, a kis Lóci Dávid előadásában elhangzó Repülőszerencsétlenség című monológ és ének (Legjobb gyerekszereplő díját vehette át), és bizonyos fenntartásokkal ugyan, de Deák Zoli angol nyelven előadott énekszámai. DE. Nagy tévedés volt az Alfonzóé után és a Márkus-Haumann-Körmendi féle Három nővér paródia alapján megpróbálkozni ezzel a számmal, az ugyancsak legendás színészek által egykor játszott óvszer vásárlós jelenettel (A patikában), melynek bonyolult viszonyszövetét nem igazán tudták kibontakoztatni, és hát az ilyen műsoroknál kulcsszerepet játszó konferanszié sem állt a helyzete magaslatán.


Bár nehéz, nagyszínpadi körülmények között játszottak a Lévai Garamvölgyi Színpad színjátszói a Buzitai Művelődési Ház nagyméretű színpadán, és néha hallani sem lehetett őket, mégis tiszteletreméltó igyekezettel próbálkoztak megbirkózni e hatalmas térrel s Gárdonyi Géza gyakran játszott darabjával A bor-ral (rendezte: Tuček Erika). Sajnos az előadás nehezen indult, és nem csak a hallhatóság okozott problémát, hanem az is, hogy első jelenet lassú és ritmustalan volt. Valamiért majd minden szereplő a nézőtér felől érkezett fejgéppel megvilágítva/lekövetve, ami elvonta a nézők figyelmét a színpadtól és lassítva, hosszadalmassá téve a belépéseket. Kár, hogy a kitűnően játszó özv. Szunyoghnét (Halász Erzsébet epizód díjas alakítása) sokszor elbujtatták a paravánok mögé. Ügyetlen az is, ahogy a darabbéli cigánybanda csak mímeli a hegedülést – nem tudom, hogyan lehetett volna ezt jobban megoldani, de így suta volt. Aztán ahogy haladunk előre a cselekményben, az előadás is egyre jobban magához tér. Köszönhető ez leginkább a kiváló színészi alakításoknak, a Rozikát alakító Papp Kittynek (színészi díj) és a két főszereplő, Antal András és Kántor Klaudia érzékeny játékának. Ugyancsak díjat érdemelt erős színészi jelenlétéért a bírót alakító Halász Gyula is. Összességében elmondható, hogy a garamvölgyiek a néhány ügyetlenséget leszámítva most is tiszta kisugárzású előadást hoztak Buzitára.


Különleges színfoltja volt a buzitai délutánnak a Csécsi Éneklő Hagyományőrző Csoport bemutatkozása (rendező: Snyír Mária). Ők egy olyan faluból érkeztek, ahol a magyar nyelvet szinte csak az idősebb korosztály beszéli már, és jóformán csak az előadásaikkal őrzik. Saját fejlesztésű darabot adtak elő Az igazságos bíró címmel, aminek írója maga a rendező. Bár a naiv színjátszást magas szinten művelik, de azért egy-két színpadi alaptörvényt érdemes volna betartaniuk, figyelembe venniük. Így például a színjátszók láthatóságának szempontját, azt, hogy nem mindegy ki honnan érkezik, és merre távozik a színpadról, a tér elrendezésénél kire és hova helyezzük a hangsúlyt, és persze, a tempót, ami bizony időnként nagyon lelassul. Mindenesetre, igazán szerethető színház az, amit csinálnak, tiszteletreméltó igyekezettel mentik, ami még menthető nyelvünkből, kultúránkból. Az idei Szepsi-Buzitai fesztivál, bár kevesebb csoport tudott eljönni, mégis erős életjeleket tudott adni a szlovákiai magyar közösség színházszeretetéről és alkotókedvéről. Mindehhez nagyban hozzájárult a szervezők, elsősorban a CSEMADOK és a két település vendégszeretete, gondos odafigyelése. Regős János Budapest, 2015. 11. 24. A FESZTIVÁL FŐDÍJA Vezekényi Görbetükör Nívódíj KGSzT (Kassa) Nívódíj Garamvölgyi Színpad (Léva) A legjobb rendezés díja Bodon Andrea (Kassa) A legjobb dramaturgia díja Kozsár Zsuzsanna (Kassa) A legjobb férfi alakítás díja Srejner Attila (Diószeg) A legjobb női alakítás díja Illés Csenge (Kassa) A legígéretesebb tehetség díja Krompasky Kristóf (Kassa) A szepsi VMK díja a szépen megformált szerepért Tončko Mária (Vezekény) A legjobb női epizódszereplő díja Papp Kitti (Léva) A Csemadok Kassa Környéki TV díja Srejner Melinda (Diószeg) Szepsi város polgármesterének díja Katona Péter (Diószeg) Buzita község polgármesterének díja Szitka Mária (Réte) A Csemadok Szepsi Alapszervezetének díja színészi alakításért Nogely Csaba (Felsőszeli) A Csemadok Buzitai Alapszervezetének díja Halász Erzsébet (Léva) A Lakoma szerkesztőségének díja Garamvölgyi Színpad (Léva) Díj a magyar nyelv őrzőinek őszinte színpadi játékáért Csécsi Éneklő és Hagyományőrző Csoport A legjobb gyerekszereplő díja Lóci Dávid (Felsőszeli) A zsűri különdíja a kiemelkedő alakításért Antal András (Léva) Kántor Klaudia (Léva) Halász Gyula (Léva)

Programajánló

LEGFRISSEBB CIKKEINK
ROVATOK

Játékos folyóirat

Folyamatosan archiváljuk a Játékos régi lapszámait, olvass bele, mi volt a téma 20 évvel ezelőtt!

Október 27. 19.30, Szegedi Pinceszínház

Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ) - Závada Péter: Reflex

Október 28. 19.30, Óvóhely

Reménytelen Konvoj: Orgia

November 6-7. Artus Stúdió

Magyar Művek Szemléje 2020

November 9. 19.30, Óvóhely

Trainingspot: Helyettem élsz

© 2015 Magyar Szín-Játékos Szövetség

  • Facebook B&W