• írta: Válik István

TIKK, avagy nincs helyes megoldás - PROGRESS(ív) napló 2.


Vannak esetek, amikor az ember csak simán ÉRT dolgokat, és nem kell magyarázni. Vagy ha mégis magyarázni kell, akkor már régen baj van, és igazából a magyarázat megöli magát a lényeget, azt a bizonyos dolgot, amiről szó van. Olyan ez, mint amikor valami nagyon egyszerű, magától értetődő kis viccet meg kell magyarázni. Például ha meg kéne magyaráznom azt a szóviccet, hogy „- Mit csinálnak a várvédők, ha épp nem csatáznak? - ??? - Elfoglalják magukat.” Ha valaki ezt nem érti, és el kell magyarázni, akkor az egész viccet lenullázzuk, és még mi érezzük magunkat hülyén, hogy elmondtunk egy ilyen viccet, amit magyarázni kell. Holott nem a viccel, és nem velünk van a baj, hanem azzal, aki nem érti, aki megkérdezi a vicc után, hogy „Jó, de mivel foglalják el magukat?” Ebből az esetből indul ki az a szituáció is, amikor valaki olyan szavakat mond, amiket baj kimondani. Baj, hogy nem érzi, ezeket a szavakat nem volna szabad kimondani azokban a konstellációkban, ahogy azt ő teszi, sőt, egyes szavakat, szópárokat semmilyen konstellációban nem volna szabad kimondani. Ő mégis kimondja, sőt komolyan is gondolja... És mi érezzük magunkat hülyén, hogy ő nem érzi ezt, és kimond olyanokat, hogy „életpályamodell”. „Barbarizmus felszámolása.” „Portfólió készítés.” Ebből a szituációból indulhatott ki a KB35 Társulat is, amikor létrehozta a TIKK c. előadást.

Igyekszem további spoilerezés nélkül írni az előadásról, mert ősszel még biztosan fogják játszani a MU Színházban, és – remélhetőleg! - még máshol is, és máskor is, és még sokáig, sokszor! Csak felsorolásszerűen: zseniális volt a színészi játék, a törvények megéneklése, az előadás dinamikája, a karakterek megformálása, az eszközhasználat, az eszköztelenség, a végtelen intelligens butaság, a „szociometria”, a big brother-feeling, a muzikalitás, az erősen idézőjeles táncolás, és a többi, és a többi... Az előadást mindenkinek ajánlom! Nézze meg mindenki! Ne csak a tanárok! Ne csak a diákok! És ne csak a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ dolgozói. Persze ők mind! De nézze meg mindenki, aki valaha akart lenni tanár, vagy valaha volt diák. Persze tökéletes előadás nincs. Szerencsére. Az első perctől kezdve tudjuk, látjuk, érezzük, hogy ez itt kérem szépen egy realista színház. Az előadás az első perctől kezdve mérhetetlenül szürreális, miközben minden, de tényleg minden folyamatosan ordítja bele az arcunkba közvetlen közelről, hogy ez maga a realitás, a tiszta valóság. Aztán ebben a szürreális világban következik egy szürreális jelenet: fényjátékkal, gesztikulációval, zenei aláfestéssel, zajokkal, neszekkel, valamiféle mozgásszerűséggel. És egy pár pillanatig nem tudom eldönteni, hogy melyik az igazi szürrealitás. Vagy realitás... Szóval az előadás végére rendesen összezavarnak minket a játszók. Kiváló színházi élmény! Sok problémát kibont, a saját, helyes megoldását nem erőlteti ránk, - nincs is ilyen... - rengeteg kérdést vet fel. Ez az a színház, amit én nagyon szeretek, ami után záporoznak bennem a kérdések, és nekiállok a megoldásnak. Ami talán csak annyi, hogy elmegyek még egyszer megnézni ezt az előadást.

Programajánló