• írta: Tózsa Mikolt

A felolvasás határai - Okuláré ötödjére


Az Amargant Színházi Műhely kortárs felolvasó estje 2015 januárjában ötödik alkalommal került megrendezésre. Az Okuláré projekt névvel fémjelzett esemény 14 helyszínen zajlik párhuzamosan egyazon estén nem csak magyarországi, hanem külföldi helyszíneken is. A közönség három kortárs szerző egyfelvonásos darabját hallgatja meg, értékeli és kiválaszthatja a számára leginkább tetszőt, amelyik továbbjut a következő fordulóra. A téma ez alkalommal: egyén és tömeg. Budapesten újra felmerül a kérdés: milyen mértékben lehet színészetet vinni egy felolvasásba? Az este Formanek Csaba Kilövési engedély című darabjával vette kezdetét. Mármint mondanám, hogy kezdetét vette, ha tudnám mikor kezdődött el. El is kezdődött, meg nem is, vége is lett, meg nem is, mint Szalóczi Géza Okos leányának. Ezen a felolvasáson azt hiszem mindenki meglepődött. A közönség, az előadók és még a szerző is. A szövegben eleve jelenlévő elidegenítést az előadás duplájára fokozta, aminek zavarodott értetlenség lett a következménye. Sardar Tagirovsky leült a közönséggel szemben és határozatlan ideig magyarázkodott. Megpróbálta „kimenteni” a szerzőt, aki mellesleg mellettem ült. Elsorolta, hogy közös megegyezés alapján miket húztak ki az egyfelvonásosból, annak érdekében, hogy ne sértsék meg a közönséget. Miután megtudtam, hogy tényleg volt húzás, végképp nem tudtam hová tenni magam, amit tovább fokozott, hogy Csaba egy ponton megkérte Sardart, hogy kezdje már el a darabot és kiment a teremből. Mint kiderült, „minden meg volt írva”. Ez azonban nem azt jelenti, hogy színház és valóság ne keveredett volna egymásba minden létező szinten. A jelenlét a színházban, a színház a jelenlétben - szövegben és előadáson keresztül egyaránt. A darab egy bevezető a darabhoz, ami maga a darab. A megírt kihúzás a szerző valósága. Mi, a közönség azért jöttünk ide, hogy szórakozzunk, jól érezzük magunkat, miközben ez a színház nem arra rendeltetett, hogy felületes igényeinket elégítsük ki. Ez a színház nem az emberről szól, hanem az ember maga, testszagával és szexuális aktusával együtt. Formanek Csaba a Kilövési engedély-lyel gyakorlatilag visszavonta a maga által teremtett színházi valóságot. Már akkor kihúzta, mikor megírta. Saját karaktere lázad fel az ellen, amit elkövetni készül, azt, hogy elhagyja a színházi csomagolást és a valóságot vigye a színre. Végre, és ezzel vége. A közönség olyan színházat kapott, mint amilyen az a maga valóságában létezik illúzió nélkül.

András, Éva, Klára, Zsolt a Grund Improvizációs Színház darabja egy rögtönzött jelenet leirata, amelyben a családon belüli hierarchia kerül a középpontba. A férfi dominancia összefoglalható egy falon lógó huszárban, ami stabil és megkérdőjelezhetetlen. Megmerevedett értékrend, amit senki sem vonhat kétségbe, mert az a rend felbomlását hozza magával. Az apa, András (Tamás Barabás) nem hagyja megbontani az általa képviselt rendet. Éva (Mezei Réka), a feleség tudja ezt, tisztában van az elfogadható válaszokkal és nem lép ki a megadott kertek közül. A despotikus rend azonban instabil, már volt, aki megtörte, ugyanis Klári (Bognár Anita), a szülők lánya egy ideje már elhagyta a családi házat és udvarlójával, Zsoltival (Korcsmáros András) látogat haza. Zsolt természetesen rákérdez a huszár létezésének jogosultságára, ami ebben a kis világban szankciót követel. Egy családi mikrokozmosz megsemmisülését láthattuk. Az apa nem fogadta be lánya párját és szép lassan megfojtotta feleségét, akinek eszébe sem jutott ellenállni. A színpadon egy hétköznapi családi tragédia elevenedett meg. Ezzel sajnos sok családban szembesülhetünk, nem éreztem különösebb rácsodálkozást semmire. A keretek kongtak, mint a háttérben álló mozdulatlan huszár. A probléma felmerült és ábrázolásra került. Nagyjából ennyi. Még túlságosan frappánsnak sem mondhatnám, annak ellenére, hogy a színészek játéka elszórakoztatott. Szalóczi Géza írása, Az okos leány egy modern közegbe ültetett népmese és annak formai megsemmisítése. Mezei Réka, mint okos leány komplett népviseletben áll elénk, kezében reklámszatyrot és tornatermi hálót szorongat. A vidék leánya elmesélte nekünk, Tiszamos népének, hogy a király hívására felutazott a fővárosba, hogy megfejtse talányát. Útközben döbbenettel szemlélte környezetét. Félelemmel töltötte el az ördög szekerének vélt kamion és a kővé vált folyónak látott betonút. Az okos leány mégsem hátrált meg, szamarának farkát fogva feljutott a fővárosba, ahol senki sem értette, hogy mit keres ott. Feltűnő, szokatlan jelenség volt. A Kossuth tér pódiumára félreértésből állították fel, ahol a bűvös kukoricacsutka segítségével elmesélte történetét a tömegnek. A talány megfejtése most nem működött. A két szita közé zárt galamb döglötten hullott a földre. A mesei idill nem szárnyal többé. A népi hagyományok világából kiszakadó lánynak a modern társadalomban nem volt helye. A lány helyzete a falra szögezett huszáréhoz hasonló. Idillikus forma, ami napjainkban már nem állja meg a helyét, mégis ragaszkodunk hozzá. Az okos leány, mint egy plasztik barbie, népruhába bújtatva, banánttal a reklámszatyrában él tovább mesebeli világunkban. Szalóczi Géza szövege nagyon kedves novella, ami egy kopott mesére építkezik. Talán nem túlzok, ha azt mondom, ezt a történetet mindenki ismeri. A modern társadalommal való szembeállításából származó komikum nem volt annyira erős, hogy elvigye a darabot. Az egyetlen tényleg szívbemarkoló motívum, a döglött galamb pedig úgy volt odaejtve, mint egy valóban halott motívum. Kár érte.


A 14 résztvevő város összesített szavazata alapján András, Éva, Klára, Zsolt nyert 6 ponttal, a Kilövési engedély 5,5 ponttal második helyen végzett és Az okos leány összesen 2,5 pontot szerzett. A Grund Színház azért válthatott ki tetszést, mert olyan témát szólaltatott meg, ami talán mindannyiunk életében jelen van. Érthető, egyszerű formát láttunk, amivel mindenki azonosulhat. Minden szavazásnál felmerül a kérdés, hogy mennyire kell figyelembevenni a darabok témának való megfelelését. Nos, ebben az esetben gyakorlatilag két monodrámát láttunk hanyagolható mellékszereplőkkel és egy családi jelenetet, ahol nyoma sincs a tömegnek. Az előbbi esetben a tömeget a közönség jelentette, ami egyben minimális bevonást is jelentett. A történet ennyivel el is volt rendezve. Nemes egyszerűséggel voltunk színházi közönség, valamint tüntető politikai tömeg. Egyszer-kétszer még skandálnunk meg jelentkeznünk is kellett, amitől nagyon aktívnak érezhettük magunkat. A következő problematikus kérdés: milyen mértékben szabad eljátszani a felolvasandó szövegeket? Mennyiben befolyásolja a játékmód a közvetíteni kívánt tartalmat? Nagyon. Mégis úgy gondolom, hogy ez elkerülhetetlen. Ez egy színházi projekt, még akkor is, ha a darabok szövegén van a hangsúly. Ha meztelen drámát akarok, akkor azt szépen elolvasom magányomban, minek mennék felolvasásra? Ide azért megyek el, mert tudom, hogy a szöveg közben átalakul, méghozzá spontán, első megérzésre. Persze a rögtönzés nem sülhet el mindig jól, de ez a szerzőnek is lehet visszajelzés. Ha befogadhatatlan, unalmas a darab, akkor most biztosan kiderül. De határok mégiscsak kellenek. A fókusz a szövegen van, a játék mellékes. A lényeg annyi, hogy ne billenjen át a mérleg nyelve a színházi előadás oldalára. Ezen az estén Budapesten átbillent, de csak egy esetben. A színészi előadás az amúgy is nehezen befogadható Kilövési engedélyt olyan mértékben elidegenítette, hogy az értetlenség kongott a teremben.

Programajánló

LEGFRISSEBB CIKKEINK
ROVATOK

Játékos folyóirat

Folyamatosan archiváljuk a Játékos régi lapszámait, olvass bele, mi volt a téma 20 évvel ezelőtt!

Október 27. 19.30, Szegedi Pinceszínház

Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ) - Závada Péter: Reflex

Október 28. 19.30, Óvóhely

Reménytelen Konvoj: Orgia

November 6-7. Artus Stúdió

Magyar Művek Szemléje 2020

November 9. 19.30, Óvóhely

Trainingspot: Helyettem élsz

© 2015 Magyar Szín-Játékos Szövetség

  • Facebook B&W