A FESZT-FEST előadásairól - Száll a kakukk, Bányavirág

SZÁLL A KAKUKK FÉSZKÉRE

Az Egy&Más Vándorszínház Szlovéniából, pontosabban Lendváról érkezett, korábban a Vasvári Színjátszó Fesztiválon érdemelte ki a „legjobb előadás” minősítést.

Az előadás méltatása előtt egy-két szót arról, milyen nagyszerű dolog, hogy az igencsak megfogyatkozott létszámú muravidéki magyarság (a 2002. évi népszámlálás során mindössze 6200 fő vallotta magát magyarnak. Összehasonlításképpen: Celldömölk lakóinak száma 12 000) körében egyáltalán létezik színjátszó tevékenység. Márpedig létezik, egészen magas színvonalon. A Zentán megrendezett Határtalan Színjátszó Konferencián Kepe Lili, a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet meglepően gazdag gyerek-, diák- és felnőtt színjátszó tevékenységről számolt be. Majd mindegyik produkció mögött rendezőként, szervezőként ugyanaz az ember állt: Mess Attila szabadkai színész-rendező. Attilát és előadásait persze már régóta jól ismerjük Magyarországon, vendégünk volt a szilágycsehi konferencián, majd a Carpe Diem diákszínjátszó társulattal bemutatott Inferno című előadása néhány éve a FESZT-FEST-en is nagy sikerrel szerepelt.

Az Egy&Más Vándorszínház a korábbi DiáXinpad egyetemistává érett tagjaiból alakult 2005-ben, a Száll a kakukk a tizedik bemutatójuk. Érett, kiforrott, hatásos színházi (!) előadás.

A világsikert aratott könyv, a belőle készült ötszörös Oscar-díjas Forman-film (Jack Nicholson!), a Vígszínház hajdani előadása (Koncz Gábor, Bujtor István, Béres Ilona) igen ismertté tették McMurphy és Bronden főnök történetét. Ennek ellenére érdemes felidézni.

A kisstílű kisvárosi vagányt egy büntető-rabgazdaságból átszállítják az elmegyógyintézetbe, hogy megállapítsák szimuláns-e vagy tényleg bolond. Megérkezése után hamar az ápoltak hangadójává válik. Az osztály mindennapjait Ratched főnővér vaskézzel irányítja. McMurphy folyamatosan provokálja őt, kisebb lázadásokat szít az ápoltak között. Nem valamiféle szabadságvágyból, hanem csak a kinti demokratikus szokások érvényesítése érdekében.

McMurphy később szembesül a ténnyel: kár volt szimulálnia, büntetése letöltése után sem szabadul. Kiderül az is, társai legtöbbje a külvilág elől menekül, önként vállalja a gyógykezelést.

A történet másik hőse az indián óriás, Bronden főnök is menedéket keres az elmegyógyintézetben. Az egyik éjjel McMurphy bulit rendez, amelyen részt vesz egy becsempészett nőismerőse is, aki lefekszik Billy Bibbittel, aki szorongásai miatt került az intézetbe.

Reggel Ratched nővér a szétvert osztályra, részegen hortyogó ápoltak közé érkezik, Billyt meztelenül találja a nővel. A labilis fiatalember összeomlik, és egy összetört üvegpohárral elvágja a saját torkát. McMurphy barátja halála után ráveti magát a főnővérre, majdnem megfojtja, de az ápoló leüti. McMurphyt elviszik. Az ápoltak később már-már legendákat szőnek személye köré.

Egy éjjel a Főnök arra ébred, hogy McMurphyt visszaviszik az osztályra. Mac fején friss seb van, lobotómiát végeztek rajta, vegetáló élőhalottá tették. Ezt észlelve a Főnök megfojtja barátját, majd felszakítva a százkilós csaptelepet kihajítja azt a rácsos ablakon és megszökik.

Kegyetlenül szép történet, amely nem tűr semmiféle stilizálást, meg kell valósítani, el kell játszani a maga naturális és pszichológiailag hitelesített valójában. Az első és legnehezebb próbatétel a szereplőgárda. Ki lehet-e osztani ezeket a legendás és nagyon „valamilyen” karaktereket kívánó szerepeket? Nem lehet viccelni: McMurphy, Bronden főnök és Ratched főnővér nélkül nem létezhet Száll a kakukk. De a többiek, az ápoltak nélkül sem. Az Egy&Más Vándorszínház társulata megfelel a fentieknek. Csupán szépséghiba, hogy nem teljesen. Nem jutnak alkalmas színészek Ratched nővér hatalmi apparátusa, a szellemi és fizikai erőszak megfelelő megjelenítésére. Két ápoló helyett egy igen fiatal színjátszó és az egyébként nagyon csinos ifjú doktornő erre a célra nem elégségesek.

Viszont Kovács Sándor személyében kifogástalan McMurphy-jük van! Rutinos, jó színész, „civilben” a szlovéniai rádió magyar nyelvű adásának szerkesztő-riportere. Jól ismerjük őt, felejthetetlen Gazda volt a Lovászi Faluszínház Testamentum előadásában. Ott komótosan lelassított, súlyos mondatokkal operált. Itt temperamentuma, dinamikája és férfi-sármja az előadás motorja.

Varga Piroska („civilben” óvónő) kifogástalan Ratched nővér. Magabiztos, kígyó szavú manipulátor, szellemileg uralja a helyzeteket, majd pánikba esik, mikor tapasztalja, hogy McMurphy szuverén egyéniségére nem hat sem a manipuláció, sem a hatalmi arrogancia.

Az eredetileg 10 fős beteg-csoportot a lendvaiak előadása 6 főre szűkíti, a férfi betegek közül három férfiből nőt csinál. Nem zavaró. Megoldják a legnehezebbet: jó ízléssel és pontosan bolondot játszani színpadon, ráadásul igen jól kidolgozott karakterekből álló, együtt mozduló csoportot formálni. Kiváló egyéni teljesítmény Štampah Misi fontoskodó, ugyanakkor meghunyászkodó Hardingja, Šooš Mihael nagy, mafla Cheswickje és Kovács Álmos lányos szépségű, hitelesen neurotikus  BillyBibbitje. A többi ápoltat játszó, igen fiatal lányok (Martin Kristina,  Kolosa Tanja, Baša Malvina) kiemelt elismerést érdemelnek a pontosan felmutatott, következetesen ábrázolt „kóresetekért”.

Brenden Márk Bronden főnök alakítása a színház és a színészi tehetség csodája. Valójában fizikailag nem alkalmas a hatalmas termetű, bivalyerős, népét vesztett indián eljátszására, hiszen normál termetű, átlagos fizikumú fiatalember, a szereplők között is akad nála magasabb, nagyobb testű. És mégis: elhiszünk mindent, amit mondanak róla. Brenden Márk megrendíthetetlen belső nyugalma, hihetetlen koncentráltsága mindent hitelesít. Ráadásul a saját regényét színpadra alkalmazó szerző Bromden régen elhunyt apjához intézett monológokként előadott szürreális látomásaira fűzi fel a történetet. Brenden Márk enyhe tájszólásával, sajátos hangszínével hatalmas, szuggesztív erővel megoldja ezeket is. Kétségbeesetten könyörgő „Papa” kiáltásai napokkal később is fülembe csengenek.

A fentebb leírtak mind Mess Attila rendezőt is dicsérik. Jó tempójú, lüktető ritmusú előadást hozott létre, amelynek legfőbb erénye a pontos színészvezetés, továbbá, hogy nem „amerikanizál” és nem köti a történetet a múlt század 60-as, 70-es éveihez. A történet bárhol, akár a mai Szlovéniában vagy a mai Magyarországon is játszódhat. Az előadás szcenikai megoldása ugyancsak megalkuvás nélküli. Naturális hitelességgel sikerül megoldani a két csúcspontot: BillyBibbit véres halálát és a százkilós konzol padlóból való kitépését és a vasrácsos ablakon át való kihajítását.

Emlékezetes az előadás záró pillanata: Bronden főnök a kitört ablakon át távozik. Csak éppen nem tudjuk, hová: lehet, hogy a mélységbe, vagyis a halálba, de az is lehet, hogy a szabad világba. Döntse el a néző maga, ahogy azt is, milyen sors vár rá, ha történetesen életben marad.

BÁNYAVIRÁG

A FESZT-FEST programjának másik hagyományos színházi keretek között zajlott produkciója a lévai Bárka Színpad előadása volt. Nem véletlen, ezek a határon túli amatőr társulatok szülőföldjükön színházpótló szerepet töltenek be. Léván már a múlt század tízes évei óta, a Bárka is közel negyven éves múltra tekint vissza.

Székely Csaba Bánya-trilógiájának első darabja, a Bányavirág hatalmas sikert aratott, marosvásárhelyi bemutatója óta valósággal berobbant a színházi és irodalmi köztudatba. Ami díjat lehet, megkapott a darab vagy valamelyik belőle készült előadás. Néhány ezek közül: Szép Ernő-jutalom, a Színházi Dramaturgok Céhe, majd a Színházi Kritikusok Céhe szerint is az évad legjobb drámája lett, POSZT fődíj, stb. A darab univerzálisan magyar, hiába született Erdélyben, ugyanúgy érvényes Komlón, vagy Eszéken, Hajdúdorogon vagy éppen Léván. Csak a hazai adatokat ismerjük: tavaly 800 ezer alkoholista, 496 ezer munkanélküli, kétezer-ötszáz öngyilkos volt Magyarországon (Hodászi Ádám szíves közlése a 7óra7perc portálon). Ugyanígy van, vagy még ígyebbül a határokon túl is.

Trianonnal és a kisebbségi léttel, a hagymázas Erdély-mitosszal Székely Csaba csak érintőlegesen foglalkozik, s akkor is keserű gúnnyal. Éppen elég az alkohol, az öngyilkosság, és mögötte a munka- és jövőnélküliség. „Nincs Csaba királyfi csillagösvényen, csak pálinka, kompót, meg fák, amiről olykor emberek lógnak le.” – írja Zsédenyi Balázs ugyancsak a 7óra7perc portálon.

Dramaturgiai szempontból csehovi világ ez. Sztori, cselekmény nincs, csak zsákutcába jutott (talán oda is született) sorsok, kiúttalanság, elvágyódás és szöveg, szöveg, szöveg, - no meg pálinka - bármiféle cselekvés helyett. Csehovra utal az egyik (anti)főhős orvosi hivatása, de az ajtófélfába döfött kés is. Puska a falon, el kell sülnie, gondolja a rutinos színházi néző, azt a kést beledöfik majd valakibe! Beledöfik, az igaz, de nem valakibe, hanem egy jól zárt befőttes üveget nyitnak ki vele.

Székely briliáns szövegeket ír, verbális humora kimeríthetetlen. Könnyeinket töröljük a vicceken, humoros szófordulatokon és észre sem vesszük, mikor válnak azok a könnyek a keserves sírás könnyeivé. Írói bravúr. Csak csendben jegyzem meg, hogy nem drámaírói bravúr. A szereplők között nincsenek feszültségek, konfliktusuk a világgal, a nekik osztályrészül jutott sorssal, környezettel, és nem egymással van, a karakterek állandók, nem történik velük semmi olyasmi, ami kibillentené, változásra késztetné őket. Helybenjárás. Annak viszont mély, megrázó, önvizsgálatra kényszerítő.

A Bárka Színpad előadása viszont szinte hibátlan.  A kulcs ez esetben is az igen gondos, háttérbe húzódó, a darabot pontosan olvasó, mindenféle harsányságtól tartózkodó rendezés és főként az, hogy a társulatban vannak a szerepekre úgy alkatilag, mint képességekben alkalmas színészek.

Forgács András és Lőrincz Tamás életkorban, külső megjelenésben, és ami még ennél is fontosabb, színészi képességekben tökéletesen lefedik Iván, a munkanélküli bányász és Mihály, az alkalmatlanná züllött orvos karakterét. Két folyamatosan, ám változó intenzitással részeg figura… aki próbálta, tudja milyen nehéz jó ízléssel és változatosan részeget játszani. Éppen annyira, mint rengeteg poént mondani, s közben egy pillanatra sem könnyednek lenni, tragikus mélységeket felmutatni, s közben egy pillanatra sem unalmasnak, netán önsajnálónak lenni.

Hasonlóan remek a szomszéd házaspárt játszó, kényszeresen vigyorgó Kovács Péter és az önmagába zárt, groteszk Veszelei Éva. Botos Nikoletta roppant dekoratív, városból ideszakadt pláza-cica, ám kitörési kísérletei erőtlenek.

Az előadást Újváry László, a társulat korábban állandó, de már hat éve visszavonult rendezője jegyzi. A kihagyás sem hagyott nyomot munkáján, ahogy 82 éve vonzó férfi-lényén sem. Isten tartsa őt közöttünk sokáig jó egészségben, töretlen alkotókedvben!