Kiss László

2017. máj 10.

Beszámoló Mosonmagyaróvárról

A Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület május 5. és 7. között rendezte meg a XXVII. Moson Megye Színjátszó Találkozót a Flesch Károly Kulturális Központban. Május 5-án, pénteken egész estés előadást tekinthetett meg a közönség. Hyppolit, a lakáj című zenés vígjátékot mutatta be a jánossomorjai Moson-Szél Egyesület Színházi Társulata nagy sikerrel. Kiss László zsűrielnök beszámolóját közöljük.

A színjátszó találkozó versenyprogramja szombaton délelőtt kezdődött. A város nevében dr. Iváncsics János alpolgármester köszöntötte a találkozó résztvevőit kiemelve a színjátszás nevelő, emberformáló hatását. Mosonmagyaróvár lehetőségei szerint támogatja a színházi kezdeményezéseket. A szervezők nevében Nagy Sándor elnök nyitotta meg a találkozót. Az elmúlt negyedszázadban a színjátszó rendezvény a kárpát-medencei magyar anyanyelvű amatőr színészek találkozójává nőtte ki magát. A találkozó a szervezők szándéka szerint az idén is sokszínű, a programba beválogatott 20 produkció reprezentálja a kárpát-medencei színjátszást. Külön köszöntötte a zsűrit alkotó Kiss Lászlót (Budapest), a Magyar Szín–Játékos Szövetség alapító elnökét, minősítő zsűritagot, Pápai László (Sopron) rendezőt, minősítő zsűritagot és Gergye Rezső (Vasvár) rendezőt, a Nagy Gáspár Művelődési Központ igazgatóját, akik évek óta szakmai tanácsaikkal segítik a színjátszó csoportokat, s döntöttek a 13 díjról.

Ezt követően az amatőr színészeké lett a főszerep. Egymás után mutatkoztak be a gyermek-, diák- és felnőtt csoportok, akik a legkülönbözőbb műfajú színjátékokat állították színpadra. A bemutatókon a csoportok egymás produkcióját megtekintve hatalmas tapssal adtak hangot elégedettségüknek.

A két és fél napos nonstop bemutatók után, vasárnap került sor az ünnepélyes eredményhirdetésre és díjátadásra. A zsűri nevében Kiss László zsűrielnök értékelt, magas színvonalúnak értékelve a látott produkciókat. Kiemelte a határon túli színjátszó csoportok teljesítményét, akiket nagy várakozással tekintettek meg, s idén sem okoztak csalódást. A bemutatott darabok rengeteg eredeti rendezői elképzelést tartalmaztak, nagyszerű színházi élményekkel megajándékozva a műértő közönséget.


 

 
Valamennyi résztvevő csoport emléklapot vett át a zsűri tagjaitól, majd a díjátadásra került sor. A Moson Megye Színjátszó Találkozó fődíjait három csoport vehette át: Moson-Szél Egyesület Színházi Társulata (Jánossomorja), a Bolyai Szín-Játék-Kör Színjátszó Csoport (Mosonmagyaróvár) és a Tekergők Színjátszó Csoport (Nyárasd, Szlovákia).

A Moson Megye Színjátszó Találkozó szakmai egyéni és csoportos díjai:

Színészi díj: Nikházi Árpád (Moson-Szél Egyesület Színházi Társulata Jánossomorja), Sipos László (Soltis Lajos Színház, Celldömölk), Szabó Emma és Karácsony Laura megosztva (Novus Ortus Diákszínpad, Dunaszerdahely, Szlovákia)
 

 
A korszerű társadalmi kérdések megfogalmazásáért dramaturgiai díj: Fókusz Diákszínpad (Dunaszerdahely, Szlovákia)
 

 
Írói-szerkesztői díj: Verebély Veronika (KreaKtív Színjátszó Csoport, Győr)
 

 
Kollektív játék díj: Novus Ortus Diákszínpad (Dunaszerdahely, Szlovákia)
 

 
Legjobb epizód szereplő díja: Csizmadia Lilla (Csipcsirip Színjátszó Csoport, Alistál Szlovákia)
 

 
Színházi nyelvújítás díja: Ergo Sum Jelszínház (Budapest)
 

 
Rendezői díj: Pesitz Mónika (Réceruca Színjátszó Csoport, Hajdújárás, Szerbia)
 

 
A dráma vizuális megfogalmazásáért díj: Szemfüles Színjátszó Csoport (Hajdújárás, Szerbia)
 

 
Kollektív játék díj: Fókusz Gyermekszínpad (Dunaszerdahely, Szlovákia)

A minősítő zsűritagok (Kiss László és Pápai László) döntöttek a Magyar Szín-Játékos Szövetség által adományozott országos minősítésekről.

Ezüst minősítésű produkció: Novus Ortus Diákszínpad (Dunaszerdahely, Szlovákia) Frank Wedekind: A tavasz ébredése című drámájáért, rendező: Takács Tímea.
 

 
Bronz minősítésű produkció: OFF-Színkör (Pécs) Max Frisch: És a holtak újra énekelnek című háborús oratóriumáért, rendező: Engel Mária.

Nagy Sándor a színjátszó találkozó végén köszönetet mondott a rendezvény támogatóinak, Mosonmagyaróvár Önkormányzatának, Nemzeti Kulturális Alapnak és az Emberi Erőforrások Minisztériumának. Azzal búcsúzott, hogy 2018-ban a Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület ismét megrendezi a 28. kárpát-medencei magyar anyanyelvű amatőr színjátszók seregszemléjét.

    0