Játékos

2018. nov 29.

A minősítés szabályai

Minősítő fesztiválok

Minősítő alkalomnak elismerhető minden olyan rendezvény, nyilvános előadás, amelyen zsűri működik és annak minimum két tagja MSzJSz által minősítésre felkért szakember. Bárki (civil vagy szakmai szervezet, egyesület, közművelődési intézmény, iskola, egyház stb.) bárhol rendezhet minősítő fesztivált, ahol megfelelő színpadi feltételek állnak rendelkezésre, és ahol a szereplők tisztességes színvonalú ellátására lehetőség van.

Minősítések


 
Minősítést csak az a produkció kap, amely kéri. Egy adott produkció másik alkalommal kérheti újraminősítését, de csak abban az esetben, ha az eredeti minősítést adó zsűrinek legalább egy, minősítésre feljogosított tagja jelen van. A minősítéseket az MSzJSz tartja nyilván. A minősítésekről a zsűrik néhány soros indoklást készítenek, azokat az MSzJSz nyilvánosságra hozza.

Minősített produkció


 
A produkciót a MSzJSz minősítő zsűrije látta, közművelődési és közösségteremtő értékét elismerte, az együttes helyi szintű támogatását javasolja.


 
Bronz minősítés

A produkciót a MSzJSz minősítő zsűrije látta, színházi értékeket talált benne, helyi (település, kistérség) forgalmazását támogatja, az együttes helyi (települési, megyei önkormányzati) támogatását javasolja.


 
Ezüst minősítés

A produkciót a MSzJSz minősítő zsűrije látta, színházi szempontból is értékesnek találta, széleskörű (regionális) forgalmazását támogatja, az együttes országos szintű (pályázati alapok) támogatását javasolja.


 
Arany minősítés

A produkciót a MSzJSz minősítő zsűrije látta, színházi élményt nyújtónak, más együttesek számára mintául szolgálónak találta, széleskörű (országos) forgalmazását támogatja, az együttes országos (pályázati alapok) kiemelt támogatását javasolja. A produkció az országos fesztiválokon előminősítés nélkül részt vehet.​

    0