Tóth Zsuzsanna

2018. nov 26.

Múlik az idő, de még mindig van Adács

November harmadik hétvégéjén rendezték meg Adácson a XXII. Országos Falusi Színjátszó Találkozót, ami lassan egy évtizede egyúttal a Kárpát-medencei falusi színjátszók bemutatkozási terepe is.
 

 

 
Különleges színfolt ez a rendezvény a hazai színjátszós fesztiválnaptárban, hiszen egyike a legösszetartóbb találkozóknak. Nem ritka itt a visszajáró vendég, sőt, alig akad – bár szerencsére mindig van 1-2 olyan csoport, amely először vesz részt a találkozón. Ez, továbbá a szervező Zéta Kulturális Egyesület kitartó, odaadó és melegszívű aktivitása, a családias hangulat és a vendéglátás szívélyessége (már-már személyessége), és a majdnem mindig teli nézőtér teszi különlegessé a rendezvényt.

Az idei évben többnyire átgondolt produkciókat láttunk – s bár nehéz dolog ennyire eltérő műveket, műfajokat és stílusokat összehasonlítani, annyi bizonyosan elmondható, hogy a csoportok többsége önmagához képest fejlődést mutatott.

A teljesség igénye nélkül említek meg néhány mondatot a látott és minősítést kért előadásokról (a fellépések sorrendjében).

A Blaha Színkör Hevesről nagyszínházi igényű darabot hozott. Az Othelló Gyulaházán a csoport előadásában – minden gyermekbetegség ellenére – üdítő és szórakoztató produkcióvá vált. Ügyes színjátszók, összefogott rendezés jellemezte.

Mondhatni a szokott formáját és stílusát hozta a büki Sok-Szín-Pad, komédiájuk ezúttal is szépen és okosan megformált figurákkal, jól csattanó poénokkal nevettette meg a nézőket. Majdnem ugyanezt mondhatjuk el a már-már „örökös fesztivál-tag” Alig Színházról (Veszprém) és a csengeri Szivárvány Színház előadásairól, akik szintén a vásári komédiázás különböző megközelítési formáival igyekeztek elnyerni a nézők kegyeit.


 

 
Igazi közösségi színházat mutatott, megrázó pillanatokat hozott a találkozó életébe a jászfényszarui, nagy hagyományú Fortuna Együttes és Napsugár Gyermekszínpad közös műhelymunkájában keletkezett, a hajléktalan lét társadalmilag fontos kérdésével foglalkozó, arra érzékenyítő „Mit remélsz?” című előadás. Ez a bemutató igazolta azt a tételt is, hogy a nézők nem csupán nevetni vágynak.

A jászberényiek aktivitását mutatja, hogy két csoport is érkezett a településről. A Berényi Színjátékos Társaság hagyományos amatőrszínházat hozott, Mrožek abszurd játékát kiváló színészi alakításokkal megformálva, kisebb átgondolatlanságokkal. A Jászsági Hagyományőrző Egylet viszont inkább az ismeretterjesztés szándékával közelített tiszteletre és figyelemre méltó szándékkal darabjához. Maga az írott anyag túl epikusra sikeredett ugyan, ennek ellenére akadtak szép színházi pillanatok, jól megformált szerepek az előadásban.

A homokbödögei Szó és Kép Színpad ezúttal szinte hibátlan előadással lépett elénk. Remek stilizáltsággal, feszes ritmusban (ez csak egyszer lazult ki) kidolgozott poénokkal adták elő az ismert népmese – A három kívánság - jóízű változatát.

Mint mindig, most is a házigazda csapatot, a Veritas Színpadot láttuk utoljára. Ők azok, akik a hosszú évek során elsajátították egy nehéz műfaj, az operett sok-sok csínját-bínját. Most is a derű óráit sokasították Meseautó című előadásukkal, hiszen az ismert és fülbemászó dallamok, a látványos díszlet (amely egyúttal kicsit döccenőssé is tette olykor az előadást), a mulattatásra vágyó játszók ismét elnyerték rokonszenvünket. A sok rutinos játszó néhol igazán lubickolt a jelenetekben, amelyet még a méltán elismert táncosok is gazdagítottak.

A búcsúzásnál a Zéta Kulturális Egyesület nevében Szekeres Jánosné Ida mondta, Adács jövőre is visszavárja a színjátszókat. Csak annyit kívánhatunk, hogy így legyen! És akkor múlhat az idő is…

Tóth Zsuzsanna
 

 
a zsűri tagja

Minősítések:
 

 
Blaha Színkör, Heves - arany
 

 
Sok-Szín-Pad, Bük - ezüst
 

 
Alig Színpad, Veszprém - ezüst
 

 
Fortuna- Napsugár, Jászfényszaru – arany
 

 
Szivárvány Színház, Csenger - ezüst
 

 
Berényi Színjátékos Társaság - ezüst
 

 
Jászsági Hagyományőrző Egylet - ezüst
 

 
Szó és Kép Színpad, Homokbödöge - arany
 

 
Veritas Színpad - arany

A zsűri tagjai voltak:

Kiss László, az MSz-JSz tanácsadó testületének elnöke

Tóth Zsuzsanna, színházpedagógus

Jancsó Sarolta, színésznő

A TALÁLKOZÓ PROGRAMJA:

2018. november 16. péntek

14:45 Szuszogó Színház / Eger
 

 
Kornis Mihály műve alapján: Körmagyar dolgozatok
 

 
Rendezte: Vígh Szilvia

16:30 Blaha Színkör / Heves
 

 
Gádor Béla: Othelló Gyulaházán
 

 
Rendezte: Erdészné Turcsányi Katalin

18:35 Sok-Szín-Pad Társulat/ Bük
 

 
Kéri Ferenc: Helén, s a tehén, avagy gyalog, mint Balogh
 

 
Rendezte: Nika Róbert

19:25 Alig Színpad / Veszprém
 

 
Tabarin: Veszedelmes levelek
 

 
Rendezte: Makai Márton

20:20 Fortuna együttes / Jászfényszaru
 

 
Marth P. Ildikó: (Amerre a nap lejár) Mit remélsz?
 

 
Rendezte: Kovács Tímea

2018. november 17. szombat

14:00 Nánai Színjátszócsoport / Nána–Felvidék
 

 
Gyárfás Miklós: Játék a csillaggal
 

 
Rendezte: Lengyelfalusy Juhász Mária

14:55 Szivárvány Színház / Csenger
 

 
Baranyi Ferenc: A lónak vélt menyasszony
 

 
Rendezte: Nagy Imréné

15:35 Berényi Színjátékos Társaság / Jászberény
 

 
Slawomir Mrozek: Károly
 

 
Rendezte: Kormos László

16:40 Jászsági Hagyományőrző Egylet / Jászberény
 

 
Bathó Edit: Asszonyok
 

 
Rendezte: Bathó Edit

18:10 Szó és Kép Színpad / Homokbödöge
 

 
Csukárdi Sándor: A három kívánság (magyar népmese nyomán)
 

 
Rendezte: Csukárdi Sándor

19:10 Veritas Színpad / Adács
 

 
Vitéz Miklós-Vadnai László-Márkus Alfréd: Meseautó
 

 
Rendezte: Szekeres János

    0