Játékos

2015. okt 14.

Stadion és víztorony ad otthont az egyetemi színjátszóknak

A Debreceni Egyetemi Színház (DESZ) szervezésében elsősorban egyetemisták munkáit felvonultató színházi találkozó kerül megrendezésre 2015. október 15. és 17. között. A III. Debreceni Egyetemi Színjátszó Találkozó (DESZTIII) programjában nemcsak magyar, hanem angol és orosz nyelvű színházi előadások is teret kapnak: a helyi társulatokon kívül többek között Budapestről, Nyíregyházáról, Pécsről és Szegedről érkeznek csapatok. A játéknak a Nagyerdei Víztorony, a Nagyerdei Stadion, a Horváth Árpád Stúdiószínház és a Debreceni Egyetem biztosítanak helyszínt.
 

 

 
Az ingyenesen megtekinthető produkciókról esténként a Nagyerdei Víztorony kávézójában neves szakemberek (Lőkös Ildikó, dramaturg; Bakota Árpád, színművész és dr. Szaffkó Péter, a Debreceni Nyári Egyetem igazgatója) vezetése mellett beszélgethetnek az érdeklődők. A fesztivál repertoárját bővíti egy színháztörténeti előadás, egy középiskolás színházi blokk, egy utazás a Nosztalgia Villamoson, valamint egy koncert, emellett pedig színházi workshopon is részt vehetnek az egymás munkamódszerére kíváncsi fellépők.
 

 
P R O G R A M

(részletes, lapozható műsorfüzet itt)
 

 
2015. október 15. (csütörtök)
 

 

 
• 17:00 Megnyitó (Víztorony Kávézó)
 

 
Megnyitja: Dr. Duffek Mihály, DE – Zeneművészeti Kar
 

 
Fellépnek: Kricsán Lilla és Féder Krisztina, DE – Angol-Amerikai Intézet
 

 
• 18:00 Áfra János – Színláz Társulat: A semmi nem késik (Nagyerdei Stadion)
 

 
• 20:00 Amargant Színházi Műhely – SASZ Alkotóműhely: Összkomfort – John Osborne: Dühöngő ifjúság c. drámája nyomán (Nagyerdei Víztorony)
 

 
• 23:00 Alkalmi Társulat: Jövés-menés (Nagyerdei Víztorony)
 

 
• 23:30 Szakmai Beszélgetés (Víztorony Kávézó)
 

 
2015. október 16. (péntek)
 

 

 
• 9:30 TÖR (Tréning Összes Rövidítve) – színházi workshop (DESZ-terem) >>> A PROGRAM REGISZTRÁCIÓ KÖTELES! A tréningre a következő e-mail címen lehet feliratkozni: deszinhaz@gmail.com!
 

 
• 14:00 Főnix Diákszínpad: Hulladék (Nagyerdei Stadion)
 

 
• 16:00 Szabó Attila, Fulbright, Igazgatóhelyettes, Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet – A valóság színháza: A kortárs amerikai dráma új irányai (Stúdió 111 – DE, Főépület)
 

 
• 18:00 DESZ Tréningezők: Gyerekcipőben (Nagyerdei Stadion)
 

 
• 19:00 Formanek Csaba: Bádogelefánt – fürdőszoba színház (Nagyerdei Víztorony)
 

 
• 20:30 Szegedi Egyetemi Színház: Örkény István – A borék és Egypercesek (Nagyerdei Stadion)
 

 
• 22:30 Presense live-act: Presense live-act (Nagyerdei Víztorony)
 

 
• 23:30 Szakmai Beszélgetés (Víztorony Kávézó)
 

 
2015. október 17. (szombat)
 

 

 
Középiskolás idegen nyelvű blokk:
 

 
• 14:00 Csehov orosz-magyar színházi műhely: Jurij Poljakov – Homo Erectus avagy Párcsere (részlet, orosz nyelvű előadás, Nagyerdei Stadion)
 

 
• 14:30 Csehov orosz-magyar színházi műhely: Ljudmila Petrusevszkaja – Három lány kékben (részlet, orosz nyelvű előadás, Nagyerdei Stadion)
 

 
• 15:00 ADY-ÁK Színpad: A Matter of Husbands and The Bear (angol nyelvű előadás, Nagyerdei Víztorony)
 

 
• 16:00 The Underwood: Prison Break (angol nyelvű előadás, Nagyerdei Víztorony)
 

 
• 16:45 Szakmai beszélgetés az idegen nyelvű középiskolás blokk előadásairól (Víztorony Kávézó)
 

 

 
Egyetemi program:
 

 
• 18:00 Janus Egyetemi Színház: Petőfi Sándor – A helység kalapácsa (Horváth Árpád Stúdiószínház) >>> A PROGRAM REGISZTRÁCIÓ KÖTELES! Az előadásra a következő e-mail címen lehet feliratkozni: deszinhaz@gmail.com!
 

 
• 20:30 Utazás Nosztalgia Villamossal a Nagyerdei Víztoronyba (indulás: a Régi Városháza előtti megállóból)
 

 
• 21:00 Confuse-a-Cat Ltd and Nonsuch Company: Cripple (angol nyelvű előadás, Nagyerdei Víztorony)
 

 
• 23:00 Szakmai beszélgetés és fesztiválzárás (Víztorony Kávézó)
 

 
• 23:30 Dub Székház Kisszántóval (Nagyerdei Víztorony)

    0